Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2021/2022
2022. április 12. | 19:30
211. forduló
Tiszavirág Aréna
88 -56
(24-16, 18-8, 24-13, 22-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nepp László Oszkár, Vadász Csaba, Rózsavölgyi Alexandra (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Egyetlen nap regenerálódás után érthetően fáradtan mozgott mindkét csapat, az első félidőben folytatta mindkét társaság az igen színvonalas párharcot. Érvényesült persze a rutinunk, ennek köszönhető a továbbjutásunk is. A 3-0 a laikusok számára sima ütközetet jelent, de akik tudják, milyen potenciál van a kecskeméti fiatalokban és a szakmai stábjukban, azok értékelik csak igazán, hogy hiba nélkül vettük ezt az akadályt is. Sportszerű negyeddöntőn vagyunk túl, ami jól szolgálta a két egyesület saját céljait. Gratulálok a résztvevőknek, férfias csata volt!

Vendég edző nyilatkozata
Stojan Ivković : Gratulálok a Ceglédnek és sok sikert kívánunk a továbbiakban ! Egyértelműen fizikális fölényben voltak a párharcban velünk szemben de nekünk pont ilyen mérkőzésekre van szükségünk , hogy fejlődni tudjunk . Azt gondolom mindkét csapat sokat tudott profitálni a párharcból.


Dobástérkép
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 33 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 34:00 05:00
CSAPAT %
2p köz.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
71%
58%
2p ktáv.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
33%
44%
3p táv.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
53%
12%
1p bünt.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
60%
60%
Cegléd KTE-Duna Aszfalt U23
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 17 10
Lepattanó 35 18
Gólpassz 23 11
Fault 19 18
VAL 130 62
Statisztika
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mészáros

Máté
X 7 2 3 67 0 1 0 1 4 25 3 8 38 0 0 0 2 1 3 1 1 2 4 3 0 0 12 26 0

Tóth

Norbert Péter
X 10 4 7 57 1 1 100 0 0 0 5 8 63 0 0 0 6 1 7 1 1 4 0 1 0 0 15 25 0

Herendic

Dominik
X 5 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 1 1 100 9 1 10 1 2 2 1 7 1 0 22 21 0

Csaba

György
X 18 5 7 71 0 0 0 2 3 67 7 10 70 2 5 40 2 1 3 0 1 2 4 1 0 1 19 18 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 1 0 2 12 0

Erdei

Márk
11 1 1 100 0 0 0 3 4 75 4 5 80 0 0 0 2 0 2 2 1 1 2 2 0 0 17 18 0

Csákvári

Csaba László
1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 0 2 0 2 4 1 0 1 0 1 17 0

Tóth

Zoltán
11 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 5 6 83 1 0 1 0 4 0 3 4 0 0 11 16 0

Kovács

Bálint Benedek
11 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 11 15 0

Berkics

Máté László
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 2 0 2 0 2 1 1 1 1 0 0 1 7 12 0

Micev

Nikola
7 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 2 2 100 2 0 2 1 3 0 1 2 0 0 10 11 0

Orbán

Péter Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 1 1 0 0 1 0 0 3 9 0
Összesen 5 88 22 31 71 1 3 33 10 19 53 33 53 62 12 20 60 31 4 35 8 17 19 18 23 3 2 130 200
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Balázs
X 5 1 4 25 1 3 33 0 2 0 2 9 22 1 4 25 1 0 1 1 2 4 3 1 0 1 -1 32 0

Kiss

Dávid
X 21 8 10 80 0 1 0 0 0 0 8 11 73 5 8 63 4 1 5 2 0 1 7 0 0 1 29 28 0

Takács

Erik
X 6 3 5 60 0 0 0 0 2 0 3 7 43 0 0 0 0 1 1 1 2 2 2 1 1 0 6 28 0

Tóth

Barna
X 5 0 0 0 1 2 50 1 5 20 2 7 29 0 0 0 1 2 3 3 1 3 2 1 0 0 8 27 0

Ivkovic

Milán
X 0 0 2 0 0 1 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 1 0 0 -4 13 0

Botka

Botond
7 2 3 67 0 0 0 0 3 0 2 6 33 3 3 100 2 0 2 1 2 2 2 2 0 0 8 25 0

Velkey

Géza
7 0 1 0 2 2 100 1 8 13 3 11 27 0 0 0 2 0 2 1 2 3 2 1 1 1 4 25 0

Keller

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 2 0 1 1 2 0 0 5 13 0

Ladovszky

János László
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 7 9 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 15 26 58 4 9 44 3 26 12 22 61 36 9 15 60 13 5 18 11 10 18 19 11 2 3 62 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek