Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2021/2022
2022. április 10. | 18:00
210. forduló
Mercedes-Benz Sportakadémia
73 -82
(23-17, 19-23, 15-24, 16-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, dr. Németh Patrik, Polonkai Balázs István (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Ivkovic Stojan : Gratulálok a Ceglédnek, megérdemelten nyerték meg az alapszakaszt, és most is ők voltak a jobb csapat. Büszke vagyok a fiataljainkra, mert rengeteget fejlődtek a szezon során nagy terhelés mellett. Alapvető célunkat a rájátszást már elértük, de szeretnénk még tovább fejlődni, ezért fogunk dolgozni.

Vendég edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Gratulálok a kecskeméti szakmai stábnak, és a játékosoknak is, mert rengeteget fejlődtek az elmúlt hónapok alatt. Talán az egyik legnehezebb meccsünk volt ebben a szezonban. Nagyon jól felkészültek belőlünk, mindent bele kellett adnunk, hogy ma nyerni tudjunk. Szeretnénk kedden hazai környezetben lezárni a párharcot.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 14
Vezetés váltás 16
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 15:45 21:15
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
33%
64%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
46%
0%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
33%
17%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
78%
69%
KTE-Duna Aszfalt U23 Cegléd
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 14 14
Lepattanó 32 33
Gólpassz 14 27
Fault 23 22
VAL 88 128
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Erik
X 9 2 4 50 0 1 0 1 2 50 3 7 43 2 3 67 3 1 4 0 2 2 4 0 0 0 10 30 0

Tóth

Barna
X 20 1 2 50 1 5 20 4 8 50 6 15 40 4 4 100 1 0 1 2 1 3 4 3 0 0 20 30 0

Ivkovic

Milán
X 11 1 6 17 0 0 0 2 6 33 3 12 25 3 4 75 2 3 5 4 2 3 3 1 1 3 13 28 0

Kiss

Dávid
X 4 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 8 2 10 2 1 5 2 2 0 0 16 21 0

Lukács

Döme
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 2 1 3 0 2 0 0 2 0 0 5 15 0

Tóth

Balázs
10 0 3 0 4 4 100 0 2 0 4 9 44 2 4 50 0 1 1 0 4 4 2 5 0 1 7 22 0

Botka

Botond
11 1 1 100 1 1 100 1 4 25 3 6 50 4 4 100 3 0 3 0 1 0 3 1 0 0 14 22 0

Tóth

Patrik Kristóf
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 1 0 3 1 4 0 0 5 1 0 0 0 4 16 0

Velkey

Géza
1 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 1 1 100 0 1 1 0 1 1 1 0 0 0 -1 16 0

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 8 24 33 6 13 46 9 27 33 23 64 36 18 23 78 22 10 32 8 14 23 20 14 1 4 88 200
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Herendic

Dominik
X 23 7 10 70 0 0 0 0 0 0 7 10 70 9 11 82 3 1 4 3 2 3 9 8 0 0 40 37 0

Tóth

Norbert Péter
X 17 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 7 12 58 9 1 10 1 4 2 7 7 0 1 30 34 0

Csaba

György
X 23 9 16 56 0 0 0 1 4 25 10 20 50 2 5 40 3 0 3 0 3 3 4 0 0 0 14 30 0

Csákvári

Csaba László
X 4 1 1 100 0 0 0 0 2 0 1 3 33 2 2 100 4 0 4 3 0 5 1 5 4 0 19 28 0

Erdei

Márk
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 4 10 0

Micev

Nikola
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 1 3 4 0 1 2 1 4 0 0 13 26 0

Tóth

Zoltán
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 1 0 1 0 3 1 1 3 0 0 5 13 0

Mészáros

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 0 0 2 9 0

Kovács

Bálint Benedek
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 1 0 2 0 0 0 0 2 9 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 4 0

Orbán

Péter Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Berkics

Máté László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 27 42 64 0 0 0 2 12 17 29 54 54 22 32 69 28 5 33 8 14 22 23 27 4 1 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek