Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2021/2022
2022. április 6. | 19:30
209. forduló
Tiszavirág Aréna
106 -29
(24-11, 26-7, 28-5, 28-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Hervay Tibor, Sentényi Barna, Téczely Roland Balázs (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Tóth Tamás : Ritkán fordul elő egy csapattal, hogy közel 70 vagy éppen csupán 20 százalékkal céloz, ma ez történt, ezért is csalóka a végeredmény. Le szeretném szögezni, hogy egy nagyon tehetséges, szuperül felkészített csapatot győztünk le, akik maximálisan megérdemlik a tiszteletet, jó úton járnak a saját céljaik felé, sok sikert kívánok Dusan barátomnak! A saját csapatom is dicséretet érdemel, hiszen szenzációsan játszott, motivált volt negyven percen keresztül és domináltunk a pálya mindkét felén, komoly munkát végeztünk el igen nagy alázattal. Bajnokságot szeretnénk nyerni és úgy is álltunk ehhez a meccshez, a számszerű különbség ellenére nagyon hasznos derbi volt ez mindkét társaság számára. 1-0, ennyi történt ma, a többi nem számít! Még egyszer gratulálok a Kecskemétnek is, mert egyáltalán nem játszottak rosszul, csak ma nekünk minden sikerült, meg tudtuk valósítani az elképzeléseinket.

Vendég edző nyilatkozata
Dusan Markovic : Gratulálok ellenfelünknek, nagyon jó csapat. A mienk egy nagyon fiatal együttes, küzdeni jöttünk ide, ezt meg is tettük. Büszke vagyok a fiúkra!


Dobástérkép
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 77 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 40 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 38:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
67%
39%
2p ktáv.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
0%
0%
3p táv.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
79%
13%
1p bünt.
Cegléd
KTE-Duna Aszfalt U23
42%
67%
Cegléd KTE-Duna Aszfalt U23
Szerzett labda 13 6
Eladott labda 12 20
Lepattanó 46 17
Gólpassz 35 5
Fault 14 15
VAL 182 9
Statisztika
Cegléd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Norbert Péter
X 16 8 13 62 0 0 0 0 0 0 8 13 62 0 2 0 7 4 11 0 2 1 2 4 0 0 24 26 0

Csaba

György
X 17 5 6 83 0 0 0 2 3 67 7 9 78 1 2 50 1 0 1 1 2 0 2 1 0 0 17 18 0

Tóth

Zoltán
X 14 1 3 33 0 0 0 3 3 100 4 6 67 3 3 100 0 0 0 1 2 1 2 4 0 1 17 17 0

Csákvári

Csaba László
X 9 3 3 100 0 0 0 1 1 100 4 4 100 0 0 0 2 1 3 2 1 1 0 4 2 0 19 17 0

Pinnyey

Márton Ábel
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 0 1 2 0 0 5 9 0

Mészáros

Máté
9 0 0 0 0 1 0 3 3 100 3 4 75 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 5 0 0 14 21 0

Herendic

Dominik
16 8 12 67 0 0 0 0 0 0 8 12 67 0 1 0 3 1 4 4 1 1 2 5 1 0 26 18 0

Kovács

Bálint Benedek
4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 6 1 7 0 1 1 1 0 3 1 12 17 0

Rékasi

Bojta Bendegúz
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 6 1 7 1 0 0 1 2 0 0 11 15 0

Erdei

Márk
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 1 0 1 3 0 1 12 15 0

Micev

Nikola
5 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 2 0 2 0 2 0 0 4 1 3 1 0 10 14 0

Berkics

Máté László
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 5 1 6 3 1 3 1 2 0 0 15 13 0
Összesen 5 106 34 51 67 0 1 0 11 14 79 45 66 68 5 12 42 37 9 46 13 12 14 15 35 7 3 182 200
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Erik
X 3 0 3 0 0 1 0 1 3 33 1 7 14 0 0 0 6 1 7 2 3 1 2 0 0 0 5 37 0

Velkey

Géza
X 4 2 5 40 0 3 0 0 6 0 2 14 14 0 0 0 1 0 1 0 3 2 0 1 1 2 -8 33 0

Tóth

Balázs
X 4 2 4 50 0 3 0 0 6 0 2 13 15 0 0 0 0 0 0 1 4 2 4 3 1 2 -2 33 0

Botka

Botond
X 6 0 2 0 0 2 0 1 4 25 1 8 13 3 4 75 2 1 3 1 5 2 5 1 1 1 4 32 0

Tóth

Patrik Kristóf
X 8 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 2 3 67 1 1 2 0 1 2 2 0 0 0 8 20 0

Dobos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 4 2 0 0 0 2 -1 17 0

Ladovszky

János László
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 13 0

Kovács

Gergely
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 2 0 2 1 0 1 1 0 0 0 2 11 0

Keller

Dávid
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Mári

György József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 29 7 18 39 0 11 0 3 23 13 10 52 19 6 9 67 14 3 17 6 20 15 14 5 3 7 9 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek