Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. február 18. | 17:00
21. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
82 -59
(18-24, 25-13, 21-4, 18-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Sentényi Barna, Gruber Nikolett Lilla (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Rossz ritmusban kezdtük a mérkőzést, nem sikerült megtalálnunk azt a játékstílust, amit mi képviselünk. Szerencsére az első negyed után, ahogy átbeszéltük a dolgokat, tudtunk szigorítani a védekezésünkön. Végül meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk, hogy a kevés játékossal érkező Bonyhádot felőröljük. Azt gondolom, hogy megérdemelt és magabiztos győzelmet arattunk.

Vendég edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Gratulálok a Miskolcnak! A második félidőre nem sikerült úgy kijönnünk, ahogy szerettük volna, a megbeszéltek ellenére sem. Fizikálisan mindenféleképpen felőrölt minket a Miskolc, igyekszünk javítani hazai pályán.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 32 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 6
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 25:00 14:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
58%
47%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
0%
50%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
28%
19%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
Bonyhádi KSE
62%
89%
MEAFC-Miskolc Bonyhádi KSE
Szerzett labda 14 5
Eladott labda 15 18
Lepattanó 44 29
Gólpassz 21 13
Fault 14 16
VAL 118 66
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 27 11 16 69 0 0 0 1 3 33 12 19 63 2 3 67 3 5 8 0 1 2 5 4 0 1 35 36 30

Csák

Bence
X 5 1 1 100 0 1 0 1 6 17 2 8 25 0 0 0 0 2 2 2 1 1 1 3 0 0 6 22 6

Ragályi

Levente Gergely
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 2 0 4 1 5 0 2 1 2 4 1 0 5 22 15

Cseh

György
X 7 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 1 2 50 4 4 8 2 1 0 2 3 1 0 19 20 11

Tóth

Bence
X 6 1 1 100 0 1 0 1 4 25 2 6 33 1 2 50 2 1 3 3 2 3 2 2 0 0 9 18 13

Pintér

Dávid
20 4 6 67 0 0 0 4 7 57 8 13 62 0 0 0 10 2 12 1 1 3 0 0 0 0 27 24 36

Lajsz

Gergely
8 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 0 0 0 4 0 4 1 0 1 0 2 0 0 13 20 12

Orliczki

Mátyás
4 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 4 4 100 0 0 0 5 3 3 2 3 0 0 7 16 14

Sándor

Bence
5 1 2 50 0 0 0 1 6 17 2 8 25 0 0 0 1 0 1 0 1 0 2 0 0 0 1 15 -7

Ungi

Keve
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -4 5 -9

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 2 -6

Szögi

Ádám Pál
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 82 25 43 58 0 2 0 8 29 28 33 74 45 8 13 62 28 16 44 14 15 14 16 21 2 1 118 200
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szalai

Milán Zsolt
X 9 2 6 33 0 0 0 1 4 25 3 10 30 2 2 100 2 1 3 3 4 2 1 6 0 1 11 38 -24

Pajor

Dávid
X 16 4 12 33 2 3 67 1 4 25 7 19 37 1 1 100 2 0 2 0 4 3 3 3 0 0 8 32 -13

Orgona

Gergő Milán
X 7 2 5 40 0 0 0 1 5 20 3 10 30 0 1 0 7 1 8 1 1 0 3 1 0 1 11 28 -21

Tömösváry

Máté
X 13 6 8 75 0 0 0 0 1 0 6 9 67 1 1 100 5 1 6 1 2 3 1 1 0 0 17 23 -11

Heimann

Gergő
X 2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 1 21 -18

Baki

Sándor
2 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 5 4 3 0 1 0 0 30 -10

Arnold

Botond
8 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 4 4 100 4 1 5 0 0 2 2 1 0 0 15 16 -7

Csizmadia

Attila
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 0 1 0 0 0 0 0 3 12 -11
Összesen 5 59 18 38 47 3 6 50 3 16 19 24 60 40 8 9 89 24 5 29 5 18 16 14 13 1 2 66 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek