Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. február 14. | 16:00
20. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
73 -65
(14-20, 25-15, 17-16, 17-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Földi László, Marton Péter (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Andjelko Mandics : Gratulálok a fiúknak a győzelemhez, de a mutatott játékunkkal nem vagyok elégedett. Nagy tétje volt a találkozónak, és a csapat meg is mutatta a karakterét, de sajnos a végjátékban fegyelmezetlen hibákat vétettünk, így elbuktuk az egymás elleni összevetést a fővárosiakkal szemben. A pillanatnyi második helyünk szépen mutat, de a legfontosabb, hogy a játékosok fejlődjenek, és bizony bőven van még hová előre lépnünk.

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a hazaiaknak, az összképet nézve megérdemelten győztek. Azonban csapatomat is minden dicséret megilleti, hisz küzdésből jelesre vizsgáztunk. Nagyon szűk rotációval tudtunk ma kiállni, hiszen a három új igazolásunk nem léphetett még pályára...ennek okaiba inkább nem mennék bele, mert szeretnék még a hétvégén is meccselni. A védekezésünkkel elégedett voltam, azonban a mérkőzés ott ment el, hogy rettenetesen megvertek lepattanóban minket, és ezáltal sok második esélyt adtunk nekik. Főként Antóni extrájának köszönhetően sokáig teljesen nyílt volt az összecsapás, aztán a végére mindkét csapat elfáradt, de a DEAC tudott hamarabb váltani. Apró vigasz, hogy egymás elleni eredményben jobbak vagyunk, ami a végelszámolásnál talán még sokat érhet. Gratulálok még egyszer a Debrecennek, illetve az egyik fiatal játékosomnak is külön, hisz Nagy Gergő saját nevelésűként élete első NB1/B-s meccsén játszott, és még pontot is szerzett. Holnaptól készülünk tovább. Kiegészülve a mostani távolmaradókkal, felettébb optimistán várom a folytatást.”


Dobástérkép
DEAC U23
Újpest-MT
DEAC U23
Újpest-MT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 17:30 18:15
CSAPAT %
2p köz.
DEAC U23
Újpest-MT
50%
34%
2p ktáv.
DEAC U23
Újpest-MT
33%
50%
3p táv.
DEAC U23
Újpest-MT
15%
29%
1p bünt.
DEAC U23
Újpest-MT
63%
74%
DEAC U23 Újpest-MT
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 13 11
Lepattanó 54 28
Gólpassz 14 13
Fault 21 15
VAL 101 80
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
DEAC U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balázsi

Bence Soma
X 13 2 5 40 2 5 40 1 4 25 5 14 36 2 4 50 4 4 8 3 1 3 2 2 0 0 16 39 4

Ságodi

Róbert
X 15 4 8 50 2 2 100 1 4 25 7 14 50 0 3 0 7 1 8 1 4 4 4 5 1 0 20 34 9

Neuwirth

Bence
X 13 5 7 71 0 1 0 1 6 17 6 14 43 0 0 0 6 2 8 0 3 3 2 3 0 0 15 34 15

Kovács

Ákos Bence
X 17 6 10 60 0 3 0 0 4 0 6 17 35 5 6 83 3 5 8 1 3 4 3 0 0 1 14 34 8

Fábián

Szabolcs
X 2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 2 4 6 1 1 2 0 0 0 0 5 16 -8

Gáspár

Mátyás
9 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 5 6 83 6 7 13 1 1 5 4 4 4 1 29 25 16

Udemezue

Ekenedilichukwu Promise
2 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 0 12 -4

Fekete

Csongor
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 6 0

Mészáros

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Czermann

Patrik Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kiss

Kolos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 22 44 50 4 12 33 3 20 15 29 76 38 12 19 63 30 24 54 7 13 21 15 14 5 2 101 200
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Antoni

Csanád Zoltán
X 29 2 2 100 4 5 80 4 9 44 10 16 63 5 6 83 3 0 3 3 4 3 4 2 0 0 30 38 -9

Katona

József Bence
X 4 0 7 0 1 3 33 0 2 0 1 12 8 2 2 100 5 0 5 0 4 2 4 5 0 1 3 38 -2

Pollák

Árpád
X 12 2 4 50 0 0 0 2 5 40 4 9 44 2 2 100 0 1 1 2 1 2 2 2 0 0 13 35 -11

Varga

Dániel Géza
X 15 4 10 40 0 1 0 0 1 0 4 12 33 7 8 88 4 2 6 1 1 4 6 1 1 2 20 31 1

Horváth

Márton
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 3 0 6 1 7 1 0 2 3 1 1 1 12 29 -12

Bea

Bence
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 1 4 0 1 2 0 1 0 1 0 22 -8

Nagy

Gergely Máté
1 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 1 2 50 0 2 2 1 0 0 1 1 0 0 2 7 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Renkecz

Máté Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 10 29 34 5 10 50 6 21 29 21 60 35 17 23 74 21 7 28 8 11 15 20 13 2 5 80 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek