Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. február 12. | 16:30
20. forduló
Békés Városi Sportcsarnok
105 -40
(22-16, 28-5, 25-13, 30-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Radnóti Miklós, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Tudtuk, hogy sok gondja van az Elite Basket csapatának, hiszen alig volt olyan mérkőzés, ahol teljes kerettel tudtak kiállni. Ezt tükrözi a tabellán elfoglalt helyük is. De arra nem gondoltunk, hogy csak az u20-as csapatukkal találkozunk. Érthető a döntésük, szükségük lesz az egészséges játékosokra a folytatásban. Fiatal játékosaik nagyon szimpatikusan játszottak, végig küzdöttek, hajtottak. További sportsikereket kívánok nekik! A beteg, sérült játékosoknak pedig gyógyulást, gyors felépülést. Csapatunknak gratulálok a győzelemhez. Gyengébb első negyed után sikerült változtatnunk, és kellő figyelemmel, koncentrációval végigvinni a mérkőzést. Fiataljaink jól kapcsolódtak be a játékba. Köszönjük a szurkolóink buzdítását!

Vendég edző nyilatkozata
Horváth Balázs Gábor : Az igazság az, hogy a felnőtt csapatunkból egyetlen játékos sem tudott elutazni a mai mérkőzésre. Csak az U20-as csapat állt rendelkezésre mindkét mérkőzésen. Nagyon örülök, hogy sok fiatal játékosunk debütált a felnőtt mérkőzésen, csak sajnálom, hogy ilyen körülmények között. Gratulálok az ellenfél csapatának , megérdemelten nyertek ilyen arányban is. Nagyon remélem, hogy két hét múlva a Dunaharaszti elleni mérkőzésen már nem ilyen felállásban fogunk tudni felállni.


Dobástérkép
Békés
ELITE Basket
Békés
ELITE Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 65 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 22 5
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 35:45 01:45
CSAPAT %
2p köz.
Békés
ELITE Basket
63%
28%
2p ktáv.
Békés
ELITE Basket
50%
25%
3p táv.
Békés
ELITE Basket
30%
13%
1p bünt.
Békés
ELITE Basket
44%
43%
Békés ELITE Basket
Szerzett labda 19 9
Eladott labda 19 25
Lepattanó 69 34
Gólpassz 32 9
Fault 21 10
VAL 163 24
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 18 2 4 50 2 2 100 3 5 60 7 11 64 1 2 50 5 0 5 4 1 4 2 8 0 0 31 29 54

Solevic

Nikola
X 9 2 2 100 1 1 100 1 8 13 4 11 36 0 0 0 4 2 6 5 3 0 1 7 0 0 18 24 0

Cvijin

Patrik
X 15 6 8 75 1 1 100 0 4 0 7 13 54 1 4 25 5 3 8 2 3 2 2 7 0 0 22 20 51

Acimovic

Nemanja
X 8 4 10 40 0 0 0 0 1 0 4 11 36 0 0 0 4 6 10 3 4 1 0 1 0 0 11 16 20

Olic

Milos
X 6 0 1 0 0 0 0 2 2 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 2 0 2 0 2 0 1 10 13 17

Vass

Dominik
18 3 4 75 0 1 0 4 14 29 7 19 37 0 0 0 10 0 10 3 3 2 1 4 0 0 21 24 41

Okoh

Victor Kelechi
6 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 0 0 0 7 3 10 0 1 1 0 0 0 0 13 21 22

Csorba

Szabolcs
14 3 4 75 3 6 50 0 0 0 6 10 60 2 2 100 4 3 7 0 1 1 1 0 1 0 18 15 23

Balogh

Zétény
7 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 0 0 0 3 2 5 0 2 5 2 0 0 0 9 10 3

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 -2 10 13

Kónya

László
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 1 0 0 4 10 29

Szugyiczki

Máté
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 2 2 4 0 0 0 1 2 0 0 8 8 14
Összesen 5 105 27 43 63 7 14 50 11 37 30 45 94 48 4 9 44 47 22 69 19 19 21 10 32 1 1 163 200
ELITE Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lőte

Márk György
X 3 0 0 0 0 0 0 0 6 0 0 6 0 3 6 50 4 0 4 0 3 0 2 1 0 0 -2 23 -37

Bodnár

Balázs
X 6 1 9 11 0 1 0 1 1 100 2 11 18 1 3 33 5 2 7 1 2 0 2 1 0 1 4 22 -26

Szabó

Imre Balázs
X 8 3 6 50 1 1 100 0 2 0 4 9 44 0 0 0 3 2 5 1 1 1 1 0 1 0 10 21 0

Czeczeli

Bence Boldizsár
X 1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 4 25 3 0 3 0 2 1 4 1 0 0 2 19 -28

Nagy

Dániel
X 4 1 3 33 0 0 0 0 4 0 1 7 14 2 2 100 2 1 3 1 3 1 3 1 0 0 3 18 -26

Tóth

Bálint
10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 2 0 0 0 0 2 4 0 3 1 0 0 6 23 0

Bohács

Péter Zoltán
2 0 3 0 0 0 0 0 4 0 0 7 0 2 2 100 4 0 4 0 3 3 1 1 0 0 -2 22 0

Göltl

Norbert Márk
1 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 1 4 25 1 0 1 1 3 2 4 1 0 0 -2 18 0

Jeney

Örs Tomaj
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 2 4 1 3 1 1 1 0 0 2 17 0

Vranek

Máté
5 1 2 50 0 1 0 1 6 17 2 9 22 0 0 0 2 1 3 2 1 1 0 1 0 0 3 17 -27
Összesen 5 40 8 29 28 1 4 25 4 32 13 13 65 20 10 23 43 26 8 34 9 25 10 21 9 1 1 24 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek