Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. február 11. | 18:00
20. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
84 -77
(20-23, 17-18, 22-18, 25-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Dr. Oláh Márk, Sentényi Barna (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Ismét gratulálok a csapatnak, megint megmutattuk, hogy hazai pályán milyen erősek vagyunk. Sorozatban ez a harmadik győzelmünk, ezt nem kell megmagyarázni. Bízom benne, hogy ez a lendület megmarad a Bajnokság végéig, és sok sikert kívánok a Győr csapatának a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Kertész Dániel : Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának és persze a saját csapatomnak is, hiszen jól küzdöttek. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó iramú mérkőzést játszott mindkét csapat, nagyon jó ritmusú és kőkemény, fizikális csatát vívott a két fél. Az ellenfél tizennyolc lepattanóval többet szedett, mint mi, ezzel megpecsételtük a saját sorsunkat, illetve riválisunk sokkal jobb döntéseket hozott a meccs végén. Sok sikert kívánok nekik.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 16
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 09:00 26:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
54%
58%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
36%
29%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
38%
26%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
77%
80%
Tiszaújvárosi Phoenix KK SZE Győri KC
Szerzett labda 4 13
Eladott labda 15 8
Lepattanó 44 29
Gólpassz 24 16
Fault 24 28
VAL 128 102
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bán

Tibor
X 24 0 0 0 2 3 67 4 10 40 6 13 46 8 11 73 7 1 8 1 2 4 9 7 0 0 37 36 0

Madrid-Andrews

Jordan Richard
X 15 5 8 63 1 4 25 0 2 0 6 14 43 3 4 75 2 1 3 1 4 3 7 3 0 0 16 32 0

Gerőcs

Roland Bálint
X 14 4 6 67 0 1 0 2 3 67 6 10 60 0 0 0 6 2 8 0 1 2 1 3 0 0 21 31 9

Hegedűs

Gergely
X 7 0 3 0 0 0 0 2 5 40 2 8 25 1 2 50 6 1 7 0 4 4 1 0 0 1 4 29 0

Drahos

Gábor
X 14 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 9 11 82 5 1 6 2 2 3 6 2 0 0 22 28 8

Frikker

Marcell
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 2 2 0 6 0 0 9 13 0

Drizner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 1 1 0 0 4 9 -3

Kovács

Zoltán
4 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 2 100 1 2 3 0 0 0 2 1 0 0 8 9 -2

Asszú

Áron
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 2 5 0 0 3 0 1 0 0 7 8 1

Molnár

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 5 -6

Hajdú

Boldizsár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 13 24 54 4 11 36 9 24 38 26 59 44 23 30 77 33 11 44 4 15 24 27 24 0 1 128 200
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kámán

Bálint
X 15 2 3 67 0 0 0 3 7 43 5 10 50 2 2 100 3 2 5 2 4 3 1 5 0 0 19 32 -2

Berneczei

László István
X 14 4 7 57 0 1 0 1 2 50 5 10 50 3 4 75 8 3 11 0 0 3 1 2 0 0 22 30 -3

Geiger

Bálint József
X 11 4 6 67 1 2 50 0 7 0 5 15 33 1 1 100 6 0 6 3 4 5 5 3 0 0 14 29 0

Nagy

Tamás
X 7 0 1 0 0 1 0 1 8 13 1 10 10 4 4 100 1 0 1 1 0 4 4 0 0 0 4 22 -7

Kámán

Kristóf
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 2 0 0 0 0 1 0 5 1 1 1 0 4 22 8

Lógár

Bence
17 4 6 67 1 2 50 1 3 33 6 11 55 4 5 80 1 3 4 2 0 1 4 1 0 0 22 24 -13

Bakon

Csanád
11 0 1 0 0 1 0 3 7 43 3 9 33 2 2 100 1 0 1 2 0 5 2 4 0 0 14 22 -1

Gosztola

Gábor Donát
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 2 0 2 2 0 0 0 3 18 -14

Hágen

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -3

Kabács

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veingartner

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 15 26 58 2 7 29 9 35 26 26 68 38 16 20 80 21 8 29 13 8 28 20 16 1 0 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek