Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. február 9. | 19:30
20. forduló
Mercedes-Benz Sportakadémia
80 -78
(21-13, 15-23, 25-17, 19-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Mintál Csaba, Dr. Danka Péter (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Ivkovic Stojan : A sorozatterhelés, a többfrontos helytállás megérződik a csapaton, és a dobószázalékon is. Alapvető célunk az volt, hogy jussunk a play-offba, és ezt ezzel a győzelemmel biztosítottuk. A további fordulókban más szerkezettel fogunk felállni, hogy a kulcsjátékosok tudjanak frissíteni. Sok sikert kívánok a PSE-nek a folytatásra.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Bagi Melinda : Hullámzó volt a mérkőzés, hol az egyik csapat vezetett, hol a másik. Több okból is csalódott vagyok. Egyrészt elvesztettem a kezdő irányítómat, és ez a játékunkon is meglátszódott, nem voltunk a helyzet magaslatán. Amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy nem véletlenül ütünk faultot a végjátékban, és azt be kellene fújni, hogy büntetőt dobhasson az ellenfél, nekünk pedig legyen esélyünk visszatámadni. Nem arra kell fújni, ami tiszta labdaszerzés. Ezeken az apróságokon komoly eredmények múlnak. Nekünk, akik a tabella alján vagyunk, az a célunk minden meccsen, hogy győzzünk. Lehet, hogy kis csapat vagyunk, de nekünk is jár az, hogy normális mérkőzést tudjunk játszani. Abban bízom, hogy ezt most nem csak én tettem szóvá, hanem a szövetségi kapitány is. Ennek úgy gondolom, hogy kell lenni foganatja. Köszönjük a Kecskemétnek a játékot.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 8
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 31:15 05:15
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
50%
62%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
53%
50%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
37%
28%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt U23
Pénzügyőr SE
71%
50%
KTE-Duna Aszfalt U23 Pénzügyőr SE
Szerzett labda 10 13
Eladott labda 14 12
Lepattanó 29 35
Gólpassz 16 16
Fault 17 22
VAL 109 104
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tóth

Barna
X 17 2 5 40 2 2 100 3 5 60 7 12 58 0 0 0 7 1 8 3 3 2 3 3 1 0 27 34 3

Ivkovic

Milán
X 11 1 4 25 1 3 33 2 6 33 4 13 31 1 4 25 2 2 4 0 1 3 3 2 0 0 7 30 1

Kiss

Dávid
X 14 3 3 100 3 3 100 0 0 0 6 6 100 2 2 100 4 2 6 0 7 2 4 2 0 0 19 30 8

Kucsera

Dániel
X 6 0 1 0 1 2 50 0 5 0 1 8 13 4 4 100 4 1 5 3 0 2 3 4 4 0 18 27 -2

Tóth

Balázs
X 7 1 1 100 0 2 0 1 1 100 2 4 50 2 3 67 2 0 2 3 0 3 5 3 0 0 17 21 -3

Botka

Botond
17 3 4 75 1 4 25 2 4 50 6 12 50 3 4 75 1 1 2 1 2 2 4 1 0 0 16 27 7

Velkey

Géza
8 0 0 0 1 1 100 2 6 33 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 1 3 0 1 0 0 5 23 1

Tóth

Patrik Kristóf
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 8 -5

Mári

György József
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pásztor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 10 20 50 9 17 53 10 27 37 29 64 45 12 17 71 22 7 29 10 14 17 22 16 6 0 109 200
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Lajos Tibor
X 17 8 12 67 0 1 0 0 0 0 8 13 62 1 4 25 9 6 15 2 2 2 3 4 0 0 31 40 0

Horváth

Csanád
X 19 5 5 100 3 7 43 1 2 50 9 14 64 0 0 0 0 0 0 1 2 2 1 3 0 1 17 36 0

Szálas

Gábor
X 13 0 3 0 3 4 75 2 6 33 5 13 38 1 2 50 2 0 2 2 0 5 1 1 0 1 10 25 -10

Baranyi

Péter Balázs
X 7 2 4 50 0 1 0 1 1 100 3 6 50 0 0 0 3 3 6 0 2 4 1 1 0 2 10 23 5

dr.Szekeres

Ábel
X 9 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 3 4 75 3 1 4 4 2 3 5 3 0 0 21 20 9

Horváth

Barnabás
4 0 0 0 1 1 100 0 6 0 1 7 14 2 4 50 4 0 4 2 4 3 5 3 0 0 6 23 -8

Steier

Bence
3 0 1 0 0 0 0 1 7 14 1 8 13 0 0 0 3 0 3 1 0 0 1 1 0 1 2 15 3

Koflanovics

Kristóf Miklós
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 8 10 -3

Nagy

Joel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 -6

Szentirmai

Ákos András
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -1 4 0

Kollár

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 18 29 62 7 14 50 7 25 28 32 68 47 7 14 50 25 10 35 13 12 22 17 16 0 6 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek