Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. január 30. | 17:00
18. forduló
Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok
80 -93
(23-18, 20-17, 22-24, 15-34)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál Norbert, Jankovics Viktor Zsolt, Tóth Kitti (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Carlos Vallejo Rocamora : Az első három negyedben csapatként kosárlabdáztunk és követtük a mérkőzéstervet. Ebben a szakaszban minden jól is alakult, de ezek után elkövettük ugyanazokat a hibákat, melyeket Békésen is. A jól dobó embereik védése teljesen szétesett, rengeteg második szándékú kosarat is kaptunk, valamint a Békés védekezése is felkeményedett. Sajnos ezek együtt okozták a vereségünket. Gratulálok a vendég csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Nagyon nehéz volt a mérkőzés, egy hosszú utazás után. Nagyon lassan rázódott bele a játékba a csapat, mind a támadásban, mind a védekezésben gyengék voltunk az első félidőben. A harmadik negyedben már kezdtünk ébredezni, és az utolsó negyedre sikerült olyan teljesítményt nyújtani, ami aztán elegendő lett a meccs megfordítására. Nagyon nagyot játszott a hazai csapat is, további sikereket kívánok nekik.


Dobástérkép
SMAFC 1860 KA
Békés
SMAFC 1860 KA
Békés
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 14 13
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 29:00 07:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 KA
Békés
58%
65%
2p ktáv.
SMAFC 1860 KA
Békés
50%
75%
3p táv.
SMAFC 1860 KA
Békés
29%
41%
1p bünt.
SMAFC 1860 KA
Békés
75%
70%
SMAFC 1860 KA Békés
Szerzett labda 6 4
Eladott labda 10 11
Lepattanó 31 37
Gólpassz 17 18
Fault 22 22
VAL 102 126
Statisztika
SMAFC 1860 KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Csátaljay

Péter
X 27 5 5 100 3 4 75 3 6 50 11 15 73 2 2 100 5 1 6 4 0 1 2 2 0 0 37 36 0

Kovács

Benedek
X 3 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3 6 50 3 2 5 0 2 5 5 2 0 0 8 33 -4

Csátaljay

Barna
X 15 3 6 50 0 0 0 0 6 0 3 12 25 9 10 90 1 0 1 0 2 3 7 5 0 0 16 30 -11

Hajnal

Kristóf
X 11 0 0 0 1 1 100 3 11 27 4 12 33 0 0 0 4 1 5 0 1 3 0 3 0 0 10 28 0

Németh

Márk
X 2 1 1 100 0 2 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 0 0 3 1 0 0 0 3 18 -12

Vercher Fernandez

Vicent
12 1 1 100 0 0 0 3 5 60 4 6 67 1 1 100 1 2 3 2 1 1 3 1 0 0 18 20 0

Hegedűs

Dénes
8 1 4 25 1 1 100 1 2 50 3 7 43 1 2 50 2 1 3 0 3 3 2 1 0 0 6 14 0

Soós

Bence
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 3 67 3 1 4 0 1 1 2 2 0 0 6 11 -2

Papp

Barna
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 1 0 0 -2 10 -2

Heiszenberger

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Nyikos

Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szegedi

Márton Dezső
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 11 19 58 5 10 50 10 35 29 26 64 41 18 24 75 23 8 31 6 10 22 22 17 0 0 102 200
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 23 2 3 67 1 2 50 4 8 50 7 13 54 5 7 71 3 1 4 1 2 4 10 6 0 0 34 40 12

Krstic

Daniel
X 25 1 1 100 0 0 0 7 20 35 8 21 38 2 3 67 10 0 10 0 5 3 3 6 0 0 25 40 13

Acimovic

Nemanja
X 13 4 6 67 2 2 100 0 0 0 6 8 75 1 1 100 2 1 3 1 2 2 2 0 0 0 15 32 0

Cvijin

Patrik
X 10 3 4 75 0 0 0 0 3 0 3 7 43 4 6 67 9 3 12 1 1 4 3 3 0 0 22 28 2

Olic

Milos
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 3 2 5 0 0 1 1 0 0 0 8 26 0

Vass

Dominik
15 0 0 0 0 0 0 4 5 80 4 5 80 3 4 75 1 0 1 1 1 4 2 1 0 0 17 19 18

Okoh

Victor Kelechi
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 1 2 0 0 2 1 0 0 0 3 8 0

Csorba

Szabolcs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 7 0

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1

Karsai

Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 13 20 65 3 4 75 15 37 41 31 61 51 16 23 70 29 8 37 4 11 22 22 18 0 0 126 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek