Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. január 22. | 16:30
17. forduló
Békés Városi Sportcsarnok
68 -57
(32-18, 14-15, 15-13, 7-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vida József, Ntasis Lazaros, Simon Kristóf Kolos (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Ilyen extra kezdést még nem produkáltunk ebben a szezonban. A mindig kiválóan védekező kecskeméti csapatnak dobtunk 32 pontot, ami megalapozta az egész mérkőzés kimenetelét. Talán a szurkolóink keltette hangulat lehetett az egyik oka az első negyed eredményének. A folytatásban már mindkét oldalon sokkal pontosabbá vált a vèdekezés. Az utolsó negyedben dobott 7 pontunk pedig egyértelműen a vendégek játékát dicséri. Jó hangulatú mérkőzésen sikerült rajt- cél győzelmet aratnunk ami egy újabb roppant értékes siker. Gratulálok mindkét csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Stojan Ivkovic : Szerintem 8 évvel ezelőtt voltam Békésen legutoljára, ugyanaz a hangulat, egy szerethető csapat, öröm volt itt lenni. Jobb volt az ellenfél, nekünk ez az atmoszféra, hogy szurkolók vannak, ez kellett a fiataloknak, hogy átessenek rajta. Nagyon sok büntetőt hibáztunk, ilyen kis számú eredménynél ez megbosszulta magát. Gratulálok a Békésnek. A hozzáállásunk extra volt, de ez a héten a 3. meccsünk volt, szerintem kicsit a fáradtság is közrejátszott. Mindkét csapatnak sok sikert kívánok!


Dobástérkép
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 17 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 39:15 00:15
CSAPAT %
2p köz.
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
57%
61%
2p ktáv.
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
17%
14%
3p táv.
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
29%
21%
1p bünt.
Békés
KTE-Duna Aszfalt U23
91%
45%
Békés KTE-Duna Aszfalt U23
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 16 13
Lepattanó 45 34
Gólpassz 14 12
Fault 17 16
VAL 96 63
Statisztika
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balog

Gábor
X 19 3 5 60 1 2 50 3 9 33 7 16 44 2 2 100 9 0 9 5 4 2 5 5 0 0 30 40 11

Krstic

Daniel
X 25 3 5 60 0 0 0 5 14 36 8 19 42 4 4 100 9 0 9 1 4 0 4 4 0 0 28 40 11

Cvijin

Patrik
X 14 4 6 67 0 1 0 1 7 14 5 14 36 3 3 100 8 4 12 3 1 4 3 3 0 0 25 37 15

Olic

Milos
X 3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 2 2 4 0 1 2 2 2 0 1 6 31 9

Acimovic

Nemanja
X 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 2 4 0 0 0 0 -3 17 -3

Okoh

Victor Kelechi
7 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 1 2 50 5 3 8 1 1 2 1 0 0 0 14 21 13

Vass

Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 3 3 1 0 0 0 -2 10 0

Csorba

Szabolcs
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 -1

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balikó

György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szugyiczki

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 13 23 57 1 6 17 10 35 29 24 64 38 10 11 91 36 9 45 10 16 17 16 14 0 1 96 200
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ivkovic

Milán
X 12 2 3 67 0 2 0 2 6 33 4 11 36 2 4 50 4 0 4 0 3 4 2 1 0 0 7 33 -15

Kucsera

Dániel
X 8 2 3 67 0 1 0 1 4 25 3 8 38 1 1 100 6 0 6 0 1 2 2 2 0 0 12 31 6

Tóth

Barna
X 11 3 4 75 0 4 0 1 6 17 4 14 29 2 3 67 6 2 8 2 2 2 4 4 0 0 16 30 -5

Lukács

Döme
X 2 1 2 50 0 0 0 0 5 0 1 7 14 0 4 0 1 0 1 1 1 3 3 2 0 0 -2 26 -5

Kiss

Dávid
X 12 4 6 67 0 3 0 0 0 0 4 9 44 4 7 57 9 2 11 2 2 2 4 1 0 0 20 26 -11

Velkey

Géza
10 1 3 33 2 3 67 1 2 50 4 8 50 1 3 33 2 1 3 0 0 2 2 0 1 0 10 21 -11

Botka

Botond
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 4 1 0 1 0 0 -4 17 -14

Tóth

Patrik Kristóf
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 0 0 4 16 0

Pásztor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Keller

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 14 23 61 2 14 14 5 24 21 21 61 34 10 22 45 29 5 34 7 13 16 17 12 1 0 63 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek