Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. január 14. | 17:30
16. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
65 -58
(13-15, 11-14, 19-9, 22-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Földi László, Drenyovszki Dániel (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Dr. Váczi Péter : Az látható volt, hogy ez a mai mérkőzés tényleg egy top mérkőzés volt a zöld csoportban. A két csapat rettentő precízen felkészült egymásból, ez az eredményben is látszik. Ahogy előzetesen gondoltuk, nüanszok döntöttek. Nagyon-nagyon örülök a győzelemnek, hiszen zsinórban a 8. és le a kalappal a fiúk előtt, de egyben bosszús is vagyok egy nagyon picit, mert meg lehetett volna az a különbség, amivel esetleg egy összevetésben jobbak lennénk. Ma ez nem lett meg, de győzelem volt, ez volt a legfontosabb és meg is csináltuk. Gratulálok a srácoknak, óriásit küzdöttek, azt gondolom, hogy meg is érdemeltük a győzelmet. Emellett le a kalappal az Újpest előtt is, hiszen rettentő nagyot harcoltak annak ellenére, hogy voltak betegeik is, akiknek ezúton is gyógyulást kívánunk.

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a MEAFC-nak, a második félidei teljesítményük miatt azt gondolom megérdemelten nyertek. Nehéz sportszakmailag hirtelen a mérkőzést követően nyilatkozni, főleg az elmúlt két nap minket ért előzményei folytán. Magával a derbivel meg kell hogy mondjam ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől rendkívül büszke vagyok a megfogyatkozott csapatunk pályára lépő tagjaira, másfelől pedig úgy érzem “hagytunk még benne” a meccsben. A kulcs a harmadik negyed rövidzárlata volt, ezt majd ki kell elemeznünk alaposan házon belül. A stratégiánk védekezésben azt gondolom annak ellenére működött, hogy szerda estig még egy egészen más haditervvel készültünk, de az élet közbeszólt. A 65 kapott ponttal elégedett vagyok. Remélem mihamarabb visszatérnek a hiányzóink, csak az érdekel jelenleg, hogy mindenki egészséges legyen. Most nyalogatjuk picit a sebeinket, hogy aztán jövő héttől újratervezést eszközöljünk. Gratulálok még egyszer a hazaiaknak, nem lennék meglepve ha még találkoznánk majd a későbbiekben. Hajrá Újpest!


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 14:00 25:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
65%
59%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
10%
0%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
29%
19%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
Újpest-MT
71%
40%
MEAFC-Miskolc Újpest-MT
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 13 15
Lepattanó 34 36
Gólpassz 15 12
Fault 16 14
VAL 88 74
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kozák

Márton
X 18 6 8 75 0 1 0 1 4 25 7 13 54 3 4 75 3 1 4 0 3 1 4 3 0 0 19 38 8

Pintér

Dávid
X 10 2 4 50 0 0 0 2 8 25 4 12 33 0 0 0 8 0 8 1 1 2 0 1 1 0 12 28 16

Orliczki

Mátyás
X 7 2 4 50 0 0 0 1 1 100 3 5 60 0 0 0 2 2 4 1 1 5 2 3 0 0 14 24 16

Tóth

Bence
X 4 1 1 100 1 5 20 0 1 0 2 7 29 0 0 0 4 0 4 1 3 2 2 3 1 0 7 23 -2

Cseh

György
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 1 0 5 12 0

Lajsz

Gergely
16 7 7 100 0 1 0 0 0 0 7 8 88 2 3 67 7 0 7 1 0 1 3 0 0 0 25 27 7

Szögi

Ádám Pál
3 0 2 0 0 3 0 1 2 50 1 7 14 0 0 0 1 0 1 1 3 4 2 4 0 2 2 18 0

Ragályi

Levente Gergely
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 1 0 2 16 -9

Csák

Bence
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 1 0 0 2 13 -1

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ungi

Keve
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 20 31 65 1 10 10 6 21 29 27 62 44 5 7 71 29 5 34 6 13 16 14 15 4 2 88 200
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 12 4 10 40 0 0 0 1 6 17 5 16 31 1 3 33 6 2 8 1 2 1 4 7 0 3 17 37 -7

Antoni

Csanád Zoltán
X 15 3 6 50 0 2 0 2 5 40 5 13 38 3 4 75 7 1 8 1 1 1 2 3 1 1 20 36 -4

Varga

Dániel Géza
X 11 5 6 83 0 0 0 0 1 0 5 7 71 1 4 25 7 3 10 3 1 4 4 0 0 0 22 36 -6

Rosemond

Steve
X 12 4 6 67 0 3 0 1 6 17 5 15 33 1 2 50 4 2 6 0 7 2 5 1 0 0 6 34 -13

Pollák

Árpád
X 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0 0 0 0 -5 21 -7

Meződi

Patrik Zoárd
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 1 2 2 2 1 0 1 1 0 7 19 0

Bea

Bence
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 2 0 2 0 2 3 0 3 1 0 0 0 7 17 2

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Renkecz

Máté Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 20 34 59 0 5 0 4 21 19 24 60 40 6 15 40 27 9 36 10 15 14 16 12 2 4 74 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek