Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2022. január 6. | 19:30
14. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
75 -72
(23-19, 23-23, 9-9, 20-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Szalai Zsolt, Esztergályos Róbert, Csák Máté Károly (Herczeg Ágoston)

Hazai edző nyilatkozata
Kertész Dániel : Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának! Nehéz egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni. Úgy gondolom, hogy a bajnokság egyik legerősebb csapatát sikerült legyőznünk. Nem játszottunk jól, viszont a srácoknak a szíve a helyén volt, és azok a játékosok, akik eddig kevesebb szerepet kaptak tudták pótolni a két kulcsjátékosunkat. Nagyon nagy értéke van ennek a győzelemnek, úgyhogy gratulálok nekik, az én szememben ők most hősök!

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a Győrnek és Kertész Dani kollégámnak. Extrát nyújtottak, ellenben velünk, akik nem elvéve a hazaiak érdemét, de saját magunkat “nyírtuk ki”. Az első félidő értékelhetetlenre sikeredett mely nem maradhat következmény nélkül. Olcsó fegyver lenne a minket ért körülményekre ráhúzni a mai vereséget, de az nem én lennék ha megtenném. Saját házunk kertjét kell tisztába tenni, s garantálom hogy fogom is. Csalódást keltő az eredmény, illetve több kulcsjátékosom teljesítménye, de vállalom érte a felelősséget, hisz tudom hogy hol hibázhattam illetve hogy milyen “minialapozáson” vagyunk túl ami most még nem segítette a csapatot. Viszont hosszútávon gondolkodunk, így továbbra is optimistán állok a jövő elébe. Megyünk tovább, nincs tragédia. Vasárnap igyekszünk javítani.


Dobástérkép
SZE Győri KC
Újpest-MT
SZE Győri KC
Újpest-MT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 7 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 7
Vezetés váltás 7
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 27:45 07:00
CSAPAT %
2p köz.
SZE Győri KC
Újpest-MT
50%
62%
2p ktáv.
SZE Győri KC
Újpest-MT
67%
33%
3p táv.
SZE Győri KC
Újpest-MT
27%
19%
1p bünt.
SZE Győri KC
Újpest-MT
78%
63%
SZE Győri KC Újpest-MT
Szerzett labda 3 6
Eladott labda 15 12
Lepattanó 36 37
Gólpassz 16 13
Fault 25 23
VAL 97 89
Statisztika
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kámán

Kristóf
X 6 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 1 2 50 4 0 4 0 3 4 1 3 0 0 7 31 5

Friedl

Kristóf Bence
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 0 3 0 5 3 1 5 0 0 2 23 -2

Berneczei

László István
X 14 3 4 75 3 3 100 0 1 0 6 8 75 2 3 67 5 5 10 0 1 5 3 1 0 0 24 22 0

Lógár

Bence
X 15 3 8 38 0 1 0 1 2 50 4 11 36 6 6 100 8 2 10 0 0 1 5 0 0 0 23 22 3

Bakon

Csanád
X 9 0 1 0 1 1 100 2 5 40 3 7 43 1 2 50 2 0 2 1 0 5 1 0 0 0 8 19 1

Geiger

Bálint József
23 3 3 100 0 0 0 3 9 33 6 12 50 8 10 80 2 1 3 0 2 3 7 4 0 0 27 36 6

Nagy

Tamás
5 0 0 0 0 0 0 1 7 14 1 7 14 2 2 100 3 0 3 0 3 1 2 2 0 0 3 29 -1

Gosztola

Gábor Donát
3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 1 0 1 2 1 3 3 1 0 0 5 15 3

Hágen

Tamás
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 3 -1

Garancz

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Varga

Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veingartner

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1
Összesen 5 75 11 22 50 4 6 67 8 30 27 23 58 40 21 27 78 28 8 36 3 15 25 23 16 0 0 97 200
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Katona

József Bence
X 26 2 3 67 0 1 0 4 8 50 6 12 50 10 12 83 5 3 8 0 2 1 11 4 0 0 39 37 4

Varga

Dániel Géza
X 25 10 12 83 0 0 0 0 2 0 10 14 71 5 7 71 6 2 8 1 3 4 5 0 0 0 30 31 1

Pollák

Árpád
X 8 0 0 0 1 1 100 2 5 40 3 6 50 0 0 0 3 1 4 0 0 4 1 0 0 0 10 31 -2

Puszta

Dávid Csaba
X 3 1 1 100 0 1 0 0 6 0 1 8 13 1 2 50 5 0 5 1 3 2 1 2 0 0 1 25 1

Horváth

Márton
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0 0 0 0 -1 7 2

Rosemond

Steve
2 1 5 20 0 0 0 0 7 0 1 12 8 0 0 0 2 3 5 2 2 1 2 6 0 0 4 28 -8

Antoni

Csanád Zoltán
5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 1 1 2 0 0 3 0 1 0 0 4 15 0

Kelemen

Balázs
2 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 0 0 0 0 2 2 0 0 1 2 0 0 0 2 10 -8

Meződi

Patrik Zoárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 -1 8 0

Bea

Bence
1 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 1 2 1 1 2 1 0 0 0 1 7 -4

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Szentirmai

Ákos András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 16 26 62 1 3 33 7 37 19 24 66 36 17 27 63 24 13 37 6 12 23 25 13 0 0 89 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek