Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. november 26. | 19:00
10. forduló
Széchenyi István Egyetemi csarnok
79 -85
(20-10, 26-24, 21-25, 12-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, Hervay Tibor, Sentényi Barna (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Kertész Dániel : Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának! Vállalom a felelősséget a vereség miatt. A 2. félidőben 20 pontos előnyt adtunk le. Én úgy gondolom, hogy nagyot hibáztam néhány cserével. A statisztikai mutatókat nézve majdnem dupla annyi lepattanót szedtek, mint mi, és érthetetlen módon a csapatunk elveszítette a ritmusát. Még egyszer mondom vállalom a felelősséget. Közös a siker, közös a kudarc, dolgozunk tovább.

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Nagyon nehéz meccs volt, gratulálok a játékosaimnak a 2. félidőhöz, ott már azt csináltuk amit megbeszéltünk. Agresszív védekezésből okos támadásokat vezettünk. Gratulálok az ellenfél csapatnak, igencsak megnehezítették a dolgunkat, főleg az 1. félidőben. Nagyon szimpatikus ez a győri csapat, sok sikert kívánok nekik! És azt azért szeretném megjegyezni, nem kisebbítve egyik csapat érdemét sem, hogy katasztrofális játékvezetés volt. Én még soha életemben nem nyilatkoztam ilyet, de ez már egy kicsit sok, ami ma történt a pályán.


Dobástérkép
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 22 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 12
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 32:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
52%
59%
2p ktáv.
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
60%
50%
3p táv.
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
26%
45%
1p bünt.
SZE Győri KC
Dunaharaszti MTK
81%
61%
SZE Győri KC Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 14 22
Lepattanó 24 40
Gólpassz 12 19
Fault 23 23
VAL 87 118
Statisztika
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lógár

Bence
X 11 2 5 40 1 2 50 1 3 33 4 10 40 2 4 50 4 0 4 1 1 3 2 2 0 0 11 37 -13

Gosztola

Gábor Donát
X 9 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 4 4 100 3 2 5 2 0 4 4 3 0 0 22 35 1

Geiger

Bálint József
X 29 2 3 67 0 1 0 5 13 38 7 17 41 10 13 77 3 1 4 1 2 3 7 2 0 0 28 34 -9

Horváth

Ádám
X 7 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 0 0 0 5 0 5 4 1 4 1 1 1 0 15 33 2

Kámán

Bálint
X 16 3 7 43 1 1 100 1 9 11 5 17 29 5 5 100 2 0 2 2 6 4 4 1 0 0 7 31 0

Bakon

Csanád
5 0 0 0 1 1 100 1 4 25 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 1 1 0 2 0 0 4 12 5

Berneczei

László István
2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 3 0 3 0 1 3 1 1 0 1 2 10 -1

Friedl

Kristóf Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 3 -8

Nagy

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 -8

Veingartner

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1

Garancz

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 11 21 52 3 5 60 10 38 26 24 64 38 21 26 81 20 4 24 10 14 23 20 12 1 1 87 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Santiago

Jordan Ismael
X 30 6 9 67 0 0 0 4 7 57 10 16 63 6 10 60 7 2 9 3 7 4 11 9 0 0 45 40 6

Bocsárdi

Gábor Zoltán
X 17 6 8 75 1 1 100 0 1 0 7 10 70 3 4 75 7 5 12 1 2 5 3 3 0 0 30 37 9

Csabay

Ádám
X 9 1 2 50 0 0 0 2 5 40 3 7 43 1 2 50 6 0 6 1 3 2 4 4 0 0 16 32 1

Joó

Tamás
X 11 4 5 80 0 2 0 1 3 33 5 10 50 0 0 0 4 0 4 0 3 2 1 0 0 0 8 18 -6

Fekete

Bálint
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 -1 9 -18

Haris

Róbert
8 0 1 0 1 1 100 2 4 50 3 6 50 0 0 0 2 1 3 0 1 3 1 2 0 0 10 27 18

Imolay

Ákos
4 0 4 0 0 0 0 1 1 100 1 5 20 1 2 50 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 3 18 11

Kerti

Patrik Bende
6 2 2 100 1 2 50 0 1 0 3 5 60 0 0 0 3 0 3 1 2 4 1 0 0 0 7 15 14

Dian

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 1 1 0 0 0 0 4 -5

Tóth

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 19 32 59 3 6 50 10 22 45 32 60 53 11 18 61 31 9 40 7 22 23 23 19 1 1 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek