Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. november 13. | 17:00
8. forduló
Bajza József Általános Iskola
71 -74
(17-18, 19-21, 14-21, 21-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Gál János, Jurák Krisztián (Nagy János)

Hazai edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a Harasztinak, azt gondolom az összképet tekintve megérdemelten győztek. A hétközi mérkőzésünk első félidejét negatív értelemben lemásoltuk, sőt most ezt 28 percig toltuk ki, még nehezebbé téve a helyzetünket. Azonban -14-nél megtaláltam azt az ötöst, akik a vészharangokat kongatva, s egymásért küzdve visszajöttek a mérkőzésbe. Védekezésünkkel zavart keltettünk ellenfelünkben, és óriási energiákat mozgósítva 5 pontos fórt kreáltunk. Ekkor azonban elvitt a hév picit minket, rossz döntéseket hoztunk támadásban sorjában, illetve az 5 felnőtt játékosom, akire számíthattam el is fáradt. Így egy egylabdás végjátékon maradtunk alul. Gratulálok a DMTK fiataljának Feketének külön is, aki nem várt extrát hozott csapatának, s nyerte meg nekik gyakorlatilag a meccset. Magunk részéről büszke vagyok azokra, akik a “comeback” részesei voltak, illetve én továbbra sem szeretnék panaszkodni, de titkon bízom benne, hogy még ebben az évben lesz olyanra lehetőségünk, hogy az ilyen-olyan nyavalyás problémák nem fognak minket ennyire hátráltatni.

Vendég edző nyilatkozata
Ughy Albert : Először is gratulálnék mind a két csapatnak, mert szerintem egy kívülről is élvezhető mérkőzést zajlott a két csapat között. Természetesen nagyon örülök a győzelemnek. Lehet, hogy ez valakiknek ez meglepetés, de mi nagy sokat készültünk az Újpestből és tényleg nagyon jó csapatuk van, úgyhogy ez külön öröm számunkra, hogy idegenben tudtuk legyőzni őket. Saját játékosaimnak nagyon gratulálok és büszke vagyok rájuk, az Újpestnek pedig további sok sikert.


Dobástérkép
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 14
Legtöbb egymás után szerzett pont 18 11
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 04:00 30:00
CSAPAT %
2p köz.
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
62%
59%
2p ktáv.
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
20%
40%
3p táv.
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
27%
41%
1p bünt.
Újpest-MT
Dunaharaszti MTK
73%
81%
Újpest-MT Dunaharaszti MTK
Szerzett labda 10 12
Eladott labda 17 24
Lepattanó 31 31
Gólpassz 13 20
Fault 21 15
VAL 79 105
Statisztika
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Puszta

Dávid Csaba
X 20 5 8 63 2 5 40 2 5 40 9 18 50 0 0 0 4 1 5 2 3 1 1 4 0 0 20 36 2

Katona

József Bence
X 19 4 6 67 0 2 0 2 6 33 6 14 43 5 6 83 3 0 3 0 4 3 5 1 0 1 15 27 6

Bea

Bence
X 5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 4 2 6 1 2 5 3 2 0 0 14 18 -12

Meződi

Patrik Zoárd
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 3 3 0 0 2 0 1 0 0 3 15 -10

Varga

Dániel Géza
X 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 1 1 0 2 1 2 1 0 1 2 13 -3

Pollák

Árpád
3 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 8 13 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 2 0 1 1 25 7

Kelemen

Balázs
4 2 2 100 0 1 0 0 6 0 2 9 22 0 0 0 2 1 3 3 2 1 2 0 0 0 3 24 5

Antoni

Csanád Zoltán
9 0 1 0 0 1 0 3 6 50 3 8 38 0 0 0 4 1 5 4 0 4 0 1 1 0 15 24 7

Rosemond

Steve
9 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 0 1 0 1 1 2 0 4 1 1 1 0 0 5 16 -19

Szentirmai

Ákos András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 2 2

Kékesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Ipacs

Donát
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 16 26 62 2 10 20 9 33 27 27 69 39 8 11 73 20 11 31 10 17 21 15 13 1 3 79 200
Dunaharaszti MTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Joó

Tamás
X 19 5 5 100 3 6 50 1 5 20 9 16 56 0 0 0 6 0 6 1 6 2 3 1 2 0 19 38 11

Santiago

Jordan Ismael
X 13 1 4 25 1 3 33 2 4 50 4 11 36 3 5 60 12 2 14 2 13 3 9 7 0 0 23 37 8

Bocsárdi

Gábor Zoltán
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 3 3 2 1 6 0 0 8 35 5

Csabay

Ádám
X 11 1 4 25 0 0 0 3 8 38 4 12 33 0 0 0 3 1 4 2 1 2 1 2 1 1 12 34 -2

Fekete

Bálint
X 24 4 5 80 0 0 0 3 4 75 7 9 78 7 7 100 2 0 2 1 0 3 4 1 0 0 30 28 -2

Haris

Róbert
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 2 0 0 2 16 -10

Imolay

Ákos
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 3 0 3 2 1 1 2 1 0 0 11 12 5

Dian

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kerti

Patrik Bende
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kolok

Balázs Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 13 22 59 4 10 40 9 22 41 26 54 48 13 16 81 28 3 31 12 24 15 20 20 3 1 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek