Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. november 6. | 18:30
7. forduló
Hódtói Sportcsarnok
84 -79
(28-19, 23-19, 15-16, 18-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Menyhárt Ferenc Tamás, Gaál István Tamás, dr. Németh Patrik (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Szablics Péter : Hál' Istennek győzelemmel zárult a találkozó. Igazi csapatmunka folyt a pályán, mindig volt valaki, aki hátára vette a csapatot és egy-egy nagyon fontos kosárral átlendített minket a mélypontokon. Öt játékosunk is tíz pont fölött dobott, tehát a pontok is nagyon szépen megoszlottak. A Bonyhád a második félidőre felszívta magát védekezésben, ami miatt kicsit visszaesett a támadóhatékonyságunk, de meg tudtuk tartani az előnyünket és győzelem lett a vége.

Vendég edző nyilatkozata
Morgen Frigyes : Gratulálok a Vásárhelynek! A mérkőzés során végig tartották a tíz pontos előnyt, ami az első negyedben kialakult. A negyedik negyedben volt egy nagyon jó periódusunk amikor is hat pont környékére tudtunk zárkózni, ekkor azonban kimaradtak a dobásaink, a Vásárhely pedig két-három gyors indítással ismét visszaállította a különbséget. A végjátékban igyekeztünk még ritmust váltani, ami sikerült is, azonban az eredményt sajnos nem tudtuk megfordítani. Készülünk tovább, szeretnénk hazai pályán javítani.


Dobástérkép
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 10
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 36:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
63%
53%
2p ktáv.
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
36%
20%
3p táv.
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
28%
34%
1p bünt.
Bodrogi Bau Vásárhely
Bonyhádi KSE
79%
56%
Bodrogi Bau Vásárhely Bonyhádi KSE
Szerzett labda 7 8
Eladott labda 14 8
Lepattanó 44 38
Gólpassz 23 12
Fault 15 19
VAL 120 92
Statisztika
Bodrogi Bau Vásárhely
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Zalán Lajos
X 11 3 5 60 0 2 0 1 10 10 4 17 24 2 2 100 4 0 4 0 2 2 1 2 1 1 4 31 -4

Pavlovic

Vuk
X 19 4 4 100 1 2 50 3 5 60 8 11 73 0 0 0 8 5 13 3 3 4 2 6 0 0 37 31 9

Burko

Semin
X 14 4 7 57 1 2 50 0 0 0 5 9 56 4 6 67 8 2 10 0 0 2 5 2 0 0 25 29 0

Bodócsi

Benjamin
X 10 0 0 0 2 3 67 2 5 40 4 8 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 8 25 4

Varga

Ákos
X 15 3 6 50 0 0 0 2 7 29 5 13 38 3 3 100 7 1 8 3 4 2 6 3 0 0 23 21 1

Vejinovic

Sasa
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 1 0 2 1 3 1 4 3 1 5 0 0 8 21 2

Bálint

Erik
9 3 5 60 0 2 0 1 1 100 4 8 50 0 0 0 1 1 2 0 0 0 2 1 0 0 10 19 10

Borbáth

Balázs Csaba
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 0 17 6

Kovacevic

Vladan
2 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 2 2 0 1 1 2 1 0 0 5 6 -3

Knyur

Soma Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Megyesi

Dániel Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 19 30 63 4 11 36 9 32 28 32 73 44 11 14 79 31 13 44 7 14 15 19 23 1 1 120 200
Bonyhádi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szalai

Milán Zsolt
X 23 4 8 50 0 1 0 3 6 50 7 15 47 6 8 75 1 0 1 0 1 1 4 3 0 0 20 34 -2

Pajor

Dávid
X 10 1 3 33 1 3 33 2 7 29 4 13 31 0 0 0 3 0 3 3 0 4 1 4 0 0 12 32 -7

Frank

Áron
X 10 1 2 50 1 5 20 2 6 33 4 13 31 0 0 0 4 0 4 0 2 3 1 5 1 1 10 29 -4

Orgona

Gergő Milán
X 11 4 6 67 0 1 0 1 3 33 5 10 50 0 0 0 1 3 4 1 0 2 2 0 0 0 13 26 -2

Csizmadia

Attila
X 4 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 0 2 0 8 4 12 0 1 2 2 0 0 0 11 25 3

Baki

Sándor
14 3 3 100 1 3 33 2 3 67 6 9 67 0 0 0 2 1 3 1 1 1 0 0 0 0 14 26 0

Arnold

Botond
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 3 2 5 2 1 1 2 0 0 0 9 12 1

Tömösváry

Máté
3 1 4 25 0 1 0 0 2 0 1 7 14 1 2 50 2 4 6 1 1 5 3 0 0 0 5 10 -7

Heimann

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 6 -7

Zsók

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 17 32 53 3 15 20 10 29 34 30 76 39 9 16 56 24 14 38 8 8 19 15 12 1 1 92 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek