MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022

2021. 10. 31 | 17:00

6. forduló

first teams logo

SMAFC 1860 KA

2021. 10. 31 | 17:00

76 - 91

DEAC U23

second teams logo

(18-22, 15-27, 24-21, 19-21)

Helyszín: Krasznai Ferenc Egyetemi Sportcsarnok

Játékvezetők: Horváth Alajos , Esztergályos Róbert , Csák Máté Károly

Ellenőr: HOFFMANN Gergely

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Carlos Vallejo Rocamora : Kevés energiát mozgósítottunk védekezésben, ezáltal támadásban sem volt jó ritmusunk. A Debrecen az egész mérkőzést kontrollálni tudta, jobb kosárlabdát játszottak csapat szinten, sajnos nem tudtuk megállítani a hárompontos dobásaikat sem. Gratulálok a győzelemhez a Debrecennek.

Vendég edző nyilatkozata

Andjelko Mandics : A Sopron jobb csapat, mint amit a tabella mutat. Jó játékosokból áll a keretük, Füzi Róbert is NBI-ben játszott az elmúlt évben, nehéz és kellemetlen ellenfelek, főként hazai pályán, a hat órás buszút után, mely a fiatalabb játékosokat megzavarhatja. Sikerült olyan mentalistással fellépnünk az első perctől kezdve, ahogyan egy ilyen mérkőzéshez hozzá kell állni. Egy pillanatig nem voltunk lazábbak, csapatként játszottunk, csapatként sikerült nyernünk. Gratulálok a Sopronnak, az utolsó percig küzdöttek és bár az eredmény nem ezt mutatta, nem éreztük biztonságban a győzelmet, egészen a lefújásig.

Statisztika

team logo SMAFC 1860 KA
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
3 Füzi Róbert János Füzi Róbert János * 31 34 8 15 53.3 0 0 0 4 8 50 3 5 60 4 1 5 2 1 0 5 2 0 1 31 0 0 0 0
11 Werner Viktor Werner Viktor * 9 26 4 6 66.7 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 8 1 9 0 1 3 4 4 2 0 23 0 0 0 0
78 Vercher Fernandez Vicent Vercher Fernandez Vicent * 9 18 1 2 50 1 2 50 1 3 33.3 2 2 100 1 2 3 0 3 3 2 3 0 0 10 0 0 0 0
17 Hajnal Kristóf Hajnal Kristóf * 0 18 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0
10 Kovács Benedek Kovács Benedek * 4 14 1 3 33.3 0 0 0 0 0 0 2 2 100 4 0 4 0 2 2 2 4 2 1 12 0 0 0 0
18 Csátaljay Barna Csátaljay Barna 4 23 1 3 33.3 0 1 0 0 1 0 2 5 40 2 0 2 2 1 2 3 2 0 1 5 0 0 0 0
42 Schöll Richárd Schöll Richárd 8 22 3 6 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 7 1 8 0 0 1 2 1 0 0 14 0 0 0 0
22 Papp Barna Papp Barna 8 19 0 0 0 1 3 33.3 2 3 66.7 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 7 0 0 0 0
23 Nyikos Barnabás Nyikos Barnabás 1 8 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0
13 Heiszenberger Norbert Heiszenberger Norbert 0 8 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
21 Szabó Dániel Szabó Dániel 2 5 1 2 50 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
6 Németh Márk Németh Márk 0 5 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
76 200 19 37 51.4 2 6 33.3 7 22 31.8 13 23 56.5 30 6 36 4 11 17 20 20 4 3 102
team logo DEAC U23
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
9 Balázsi Bence Soma Balázsi Bence Soma * 0 35 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 7 0 7 1 2 3 0 2 0 0 4 0 0 0 0
57 Kovács Ákos Bence Kovács Ákos Bence * 22 34 6 13 46.2 1 1 100 2 4 50 2 4 50 10 2 12 0 0 2 4 3 1 2 31 0 0 0 0
4 Dr. Pollák Balázs István Dr. Pollák Balázs István * 21 30 7 8 87.5 0 0 0 2 5 40 1 3 33.3 0 0 0 4 2 3 4 6 0 0 27 0 0 0 0
80 Neuwirth Bence Neuwirth Bence * 8 28 1 1 100 0 0 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 1 5 4 2 2 1 0 10 0 0 0 0
15 Fábián Szabolcs Fábián Szabolcs * 7 14 3 6 50 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 1 1 2 0 0 3 2 1 0 1 7 0 0 0 0
95 Gáspár Mátyás Gáspár Mátyás 12 26 3 6 50 0 0 0 1 1 100 3 4 75 6 1 7 0 0 2 3 0 1 0 19 0 0 0 0
27 Ságodi Róbert Ságodi Róbert 19 21 2 4 50 2 2 100 3 5 60 2 3 66.7 2 0 2 0 0 1 2 1 0 1 19 0 0 0 0
11 Kiss Kolos Kiss Kolos 2 6 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0
22 Tóth Gergő Tóth Gergő 0 5 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 0 0 0 0
72 Szívós Patrik Dávid Szívós Patrik Dávid 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
91 200 23 42 54.8 3 3 100 10 23 43.5 9 17 52.9 30 4 34 6 9 20 17 15 3 4 117

Dobástérkép

SMAFC 1860 KA
DEAC U23
SMAFC 1860 KA
DEAC U23

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 2 19
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 7
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 38:00
CSAPAT %
2p köz.
SMAFC 1860 KA
DEAC U23
51%
55%
2p ktáv.
SMAFC 1860 KA
DEAC U23
33%
100%
3p táv.
SMAFC 1860 KA
DEAC U23
32%
43%
1p bünt.
SMAFC 1860 KA
DEAC U23
57%
53%
SMAFC 1860 KA DEAC U23
Szerzett labda 4 6
Eladott labda 11 9
Lepattanó 36 34
Gólpassz 20 15
Fault 17 20
VAL 102 117