Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. október 10. | 16:00
3. forduló
CAMUGO SportLab Kosárlabda Csarnok
72 -49
(15-18, 16-10, 25-9, 16-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Jurák Krisztián, Domán István (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Seres Richárd : Először is gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Az első félidőben nem annyira találtuk a ritmust, de a második félidőben, főleg a harmadik negyedbe maximálisan meg csináltuk, amiket megbeszéltünk és szerettünk volna. Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk úgy is, hogy két hiányzó játékosunk volt. Még egyszer gratulálok a csapatomnak és az ellenfélnek is a tisztes helytállásért és további sok sikert kívánok.

Vendég edző nyilatkozata
Balog Vilmos : Gratulálok a hazai csapatnak a győzelemhez. A múltkori mérkőzésünkhöz képest most egy fokkal tovább tartott ki az a szakasza a játékunkban, amikor jól teljesítettünk támadásban és védekezésben. A jövőben tovább dolgozunk azon, hogy másfél negyed után se essen össze a játékunk, hanem a második félidőben is legyen még nagyobb tartásunk a pályán.


Dobástérkép
Pénzügyőr SE
Békés
Pénzügyőr SE
Békés
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 28 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 27:00 12:00
CSAPAT %
2p köz.
Pénzügyőr SE
Békés
64%
32%
2p ktáv.
Pénzügyőr SE
Békés
29%
18%
3p táv.
Pénzügyőr SE
Békés
26%
23%
1p bünt.
Pénzügyőr SE
Békés
54%
63%
Pénzügyőr SE Békés
Szerzett labda 6 2
Eladott labda 9 13
Lepattanó 40 33
Gólpassz 24 13
Fault 19 25
VAL 116 54
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Pénzügyőr SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Lajos Tibor
X 16 7 9 78 0 1 0 0 0 0 7 10 70 2 8 25 6 5 11 3 1 1 4 3 1 1 28 26 14

dr.Szekeres

Ábel
X 5 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 2 2 100 1 0 1 1 1 1 4 7 0 0 14 22 13

Nemes

Milán Benedek
X 6 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 4 4 100 2 0 2 1 0 2 4 2 0 0 10 22 14

Steier

Bence
X 12 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 7 57 0 0 0 3 0 3 0 1 4 1 2 0 0 14 20 13

Hollingsworth

Henry Thomas
X 6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 3 0 6 0 6 0 2 0 3 2 1 1 10 18 0

Kovács

Marcell
6 1 1 100 1 2 50 0 3 0 2 6 33 2 4 50 2 1 3 1 2 1 4 2 1 0 9 20 10

Baranyi

Péter Balázs
5 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 1 1 100 6 0 6 0 0 3 1 3 0 0 13 19 0

dr. Franczva

Ádám
8 2 3 67 1 1 100 0 1 0 3 5 60 2 3 67 6 0 6 0 0 2 2 1 2 1 16 16 9

Nagy

Joel
7 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 1 2 50 0 0 0 0 1 2 2 1 0 0 5 13 8

Koflanovics

Kristóf Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -5 12 9

Kollár

Zsombor
1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 1 1 100 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 7 4

Fekete

Béla
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 5 0
Összesen 5 72 16 25 64 2 7 29 7 27 26 25 59 42 15 28 54 34 6 40 6 9 19 25 24 5 3 116 200
Békés
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Krstic

Daniel
X 10 1 4 25 0 1 0 2 9 22 3 14 21 2 2 100 3 0 3 1 1 3 5 5 0 2 12 34 -15

Balog

Gábor
X 3 0 3 0 0 1 0 0 2 0 0 6 0 3 4 75 5 0 5 0 3 5 5 1 0 0 4 33 -21

Cvijin

Patrik
X 13 2 5 40 1 2 50 2 4 50 5 11 45 1 2 50 4 3 7 0 1 1 2 1 0 0 15 30 -19

Acimovic

Nemanja
X 9 4 9 44 0 2 0 0 0 0 4 11 36 1 2 50 3 2 5 1 2 4 1 1 2 0 9 22 -19

Vass

Dominik
X 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 0 2 4 0 2 0 1 -2 14 -1

Okoh

Victor Kelechi
6 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 3 67 4 1 5 0 1 1 2 0 1 1 9 21 0

Olic

Milos
4 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 1 2 50 3 0 3 0 1 2 2 2 0 1 6 20 -18

Karsai

Csaba
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 1 2 1 1 0 0 3 13 -9

Csorba

Szabolcs
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 7 -3

Szugyiczki

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 1 1 0 1 2 1 0 0 0 -2 5 0

Balog

Ákos
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 1 3

Kónya

László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1
Összesen 5 49 9 28 32 2 11 18 5 22 23 16 61 26 12 19 63 26 7 33 2 13 25 19 13 3 5 54 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek