Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. október 8. | 18:00
3. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
68 -74
(15-17, 12-21, 14-17, 27-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Kruk Melinda, Jankovics Viktor Zsolt (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Siska János : Gratulálok a Kecskemét csapatának, nagyon lelkes fiatalok. Jól, kontrollált játékkal játszottak. Ezt a mérkőzést a lepattanókkal vesztettük el. Nem lehet úgy kosárlabdázni, hogy nem szedjük le a lepattanókat. De dolgozunk tovább, bízom benne, hogy jobb lesz. Sok sikert kívánok a Kecskemét csapatának a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Ivkovic Stojan : A harmadik meccsünket játszottuk time out nélkül. Mindhárom meccsünket tíz pont feletti eredménnyel nyertük meg. Hagytam, hogy a fiúk maguk oldják meg a problémákat, hiszen mindenki tudja a feladatát. Nagyon fontos, hogy a játékosok mindhárom mérkőzést győzelemmel zárták. Én erre rendkívül büszke vagyok, mert – ha jól tudom – egyetlen 2000-es játékosunk van, a zöme 2003-as, 2004-es, nekünk tehát nagyon komoly tanulás is volt ez a meccs. Köszönöm a Tiszaújvárosnak a szervezést, úgy gondolom, mindenki maximálisan korrekt módon végezte a munkáját.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 10
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 08:00 29:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
50%
56%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
43%
50%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
38%
23%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
KTE-Duna Aszfalt U23
74%
73%
Tiszaújvárosi Phoenix KK KTE-Duna Aszfalt U23
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 13 10
Lepattanó 33 51
Gólpassz 20 14
Fault 20 23
VAL 106 111
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lajsz

Gergely
X 8 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 2 5 40 6 5 11 1 1 0 5 1 0 0 20 34 2

Gerőcs

Roland Bálint
X 27 5 7 71 0 0 0 4 4 100 9 11 82 5 6 83 2 3 5 1 2 4 4 1 0 0 33 34 3

Molnár

Bence
X 2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 1 1 2 1 1 5 1 2 0 0 5 30 4

Kovács

Zoltán
X 7 2 3 67 1 3 33 0 3 0 3 9 33 1 1 100 5 1 6 2 1 0 1 2 0 0 11 25 -9

Asszú

Ádám
X 2 0 4 0 0 1 0 0 0 0 0 5 0 2 4 50 0 1 1 1 1 4 4 3 0 0 3 19 -2

Drahos

Gábor
18 1 4 25 1 1 100 2 6 33 4 11 36 8 8 100 3 0 3 2 2 1 6 5 0 0 25 26 -9

Frikker

Marcell
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 2 1 3 0 2 4 1 6 0 0 10 18 0

Hajdú

Boldizsár
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 6 -9

Asszú

Áron
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 1 1 1 0 0 0 1 6 -8

Szabó

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 2 -1

Drizner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szilasi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 12 24 50 3 7 43 6 16 38 21 47 45 20 27 74 20 13 33 8 13 20 23 20 0 0 106 200
KTE-Duna Aszfalt U23
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Körmendi

Bence
X 15 3 6 50 0 0 0 3 7 43 6 13 46 0 0 0 7 2 9 0 2 1 1 2 0 0 18 30 -1

Tóth

Balázs
X 20 2 4 50 0 0 0 3 5 60 5 9 56 7 8 88 3 7 10 2 2 3 7 2 0 0 34 28 8

Tóth

Barna
X 8 3 4 75 1 1 100 0 4 0 4 9 44 0 0 0 4 2 6 1 2 2 1 2 0 0 11 28 10

Kiss

Dávid
X 8 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 0 2 0 3 8 11 1 0 4 3 0 0 0 18 27 -3

Ivkovic

Milán
X 2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 1 1 2 0 3 5 1 2 0 0 -1 16 -7

Velkey

Géza
3 0 1 0 0 1 0 1 7 14 1 9 11 0 0 0 0 3 3 1 0 0 0 1 0 0 0 25 9

Kőházi

Bence
9 3 6 50 0 0 0 0 3 0 3 9 33 3 4 75 1 3 4 0 1 3 5 4 0 0 14 23 -2

Tóth

Patrik Kristóf
4 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 0 0 0 1 3 4 0 0 3 0 1 0 0 8 13 0

Takács

Erik
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 1 100 1 1 2 3 0 2 1 0 0 0 9 10 7

Botka

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 20 36 56 1 2 50 7 31 23 28 69 41 11 15 73 21 30 51 8 10 23 19 14 0 0 111 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek