Férfi NB I. B Zöld csoport- 2021/2022
2021. október 3. | 16:00
2. forduló
Miskolci Egyetem, Körcsarnok
74 -57
(17-10, 25-15, 16-14, 16-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gergely Csaba, Domán István, Marton Péter (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Váczi Péter : Nagyon fontos volt az első mérkőzésünk után, hogy a kecskeméti vereségünk után hazai pályán győzelemmel mutatkozzunk be. Úgy gondolom, hogy azt a védőmunkát, amit ott mutattunk, meg tudtuk tartani hazai pályán is és ehhez társult egy jó támadás, amin sokat dolgoztunk az utolsó három edzésen. Nagyjából elégedettek lehetünk, a védekezésünk rendben van, támadásban úgy érzem, hogy van még bennünk fejlődési lehetőség, amin fogunk még dolgozni. Sok sikert kívánok az ellenfelünknek a továbbiakban.

Vendég edző nyilatkozata
Carlos Valleio : Már a mérkőzés elejétől nem találtuk az energiát, a hazaiaknál mind a pályáról, mind a kispadról sokkal nagyobb energia jött, mint a mi csapatunktól. Sajnos azokat a dolgokat sem tudtuk végrehajtani, amiket edzésen gyakoroltunk. Gratulálok a hazai csapatnak.


Dobástérkép
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 25 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 12 8
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
62%
44%
2p ktáv.
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
56%
50%
3p táv.
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
20%
27%
1p bünt.
MEAFC-Miskolc
SMAFC 1860 KA
40%
50%
MEAFC-Miskolc SMAFC 1860 KA
Szerzett labda 18 12
Eladott labda 17 23
Lepattanó 43 31
Gólpassz 19 9
Fault 19 15
VAL 113 61
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
MEAFC-Miskolc
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ragályi

Levente Gergely
X 6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 7 0 7 1 2 2 1 0 1 0 13 32 24

Kozák

Márton
X 4 1 2 50 1 1 100 0 3 0 2 6 33 0 0 0 7 2 9 1 6 2 1 2 0 0 7 29 -3

Cseh

György
X 14 7 8 88 0 0 0 0 0 0 7 8 88 0 2 0 5 2 7 2 2 1 2 3 2 0 25 25 28

Szögi

Ádám Pál
X 9 3 7 43 0 0 0 1 2 50 4 9 44 0 0 0 1 0 1 7 1 2 2 4 0 1 17 24 28

Tóth

Bence
X 8 3 4 75 1 1 100 0 3 0 4 8 50 0 0 0 3 1 4 2 3 5 1 4 1 0 13 20 11

Pintér

Dávid
10 2 6 33 0 0 0 1 2 50 3 8 38 3 6 50 5 2 7 2 1 1 4 2 0 0 16 20 -4

Csák

Bence
11 3 3 100 0 0 0 1 6 17 4 9 44 2 3 67 2 0 2 2 0 1 2 2 0 0 13 16 16

Ungi

Keve
7 0 0 0 2 5 40 1 2 50 3 7 43 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 0 0 3 10 5

Sándor

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 1 0 0 1 8 -9

Szicsák

Bence
5 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 1 2 50 1 1 2 1 0 1 1 1 0 0 8 8 -4

Nyíri

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 5 -3

Orliczki

Mátyás
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 -4 3 -4
Összesen 5 74 23 37 62 5 9 56 4 20 20 32 66 48 6 15 40 34 9 43 18 17 19 15 19 4 1 113 200
SMAFC 1860 KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vercher Fernandez

Vicent
X 6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 5 3 5 2 0 0 8 31 0

Csátaljay

Barna
X 4 0 0 0 1 1 100 0 6 0 1 7 14 2 4 50 0 0 0 1 2 4 4 2 0 0 1 29 -7

Németh

Márk
X 11 3 4 75 1 2 50 1 4 25 5 10 50 0 0 0 7 3 10 1 2 1 0 1 0 0 16 28 2

Füzi

Róbert János
X 13 3 7 43 0 0 0 2 8 25 5 15 33 1 4 25 2 1 3 1 5 0 4 1 0 2 4 27 -19

Kovács

Benedek
X 2 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 2 100 3 0 3 0 3 4 2 1 1 1 3 13 -7

Schöll

Richárd
14 5 7 71 0 0 0 1 1 100 6 8 75 1 2 50 3 1 4 5 3 2 3 0 0 1 20 29 -7

Hajnal

Kristóf
7 0 2 0 0 0 0 2 3 67 2 5 40 1 1 100 4 1 5 1 1 0 1 0 0 0 10 18 -12

Papp

Barna
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 2 1 1 0 0 0 0 1 10 -7

Bakk

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 1 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 0 8 -11

Heiszenberger

Norbert
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 -1 5 -4

Szabó

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 -11

Hencz

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 11 25 44 2 4 50 8 30 27 21 59 36 7 14 50 25 6 31 12 23 15 19 9 1 4 61 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek