Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2021/2022
2022. április 30. | 19:30
250. forduló
Sport 11 Sportcentrum
89 -104
(30-23, 19-35, 30-21, 10-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Domán István, Sentényi Barna (Zalai Ákos István)

Hazai edző nyilatkozata
Beák Gábor : Nem reagáltunk jól a hosszabb bajnoki szünetünkre, a BKG viszont ritmusban érkezett ide. A Honvéd ellen fegyelmezetten játszottunk, most viszont pont az ellenkezője történt. Túl sok volt a fegyelmezetlenség a csapatnál, ami megbosszulta magát. Nem tudtuk rendesen diktálni a ritmust sem. Nyilván nem lehet a fújásra fogni az eredményt, de nem volt magabiztos a játékvezetés, ami rányomta a bélyegét a meccsre.

Vendég edző nyilatkozata
dr. Nagy Ágoston : Nehéz volt motiválni a csapatot a Vasas elleni kiesést követően, ami meg is látszott rajtunk a negyeddöntő utáni első edzésen. Nagyon akartak, de már nem tudtak olyan koncetráltan dolgozni. Aggódtunk, hogy ez hatással lesz erre a meccsre is. Nincs baj velük, nagyon rendes fiúk, de mindent egy lapra tettünk fel a Vasas ellen. Részfeladatokat kell adni nekik, hogy folyamatossá tegyük a játékunkat és kijöjjünk a gödörből. Lehet, hogy az amerikai játékosunk nem tud játszani a visszavágón a sérülés miatt.

Vendég játékos nyilatkozata
Buzás Bence : Sajnáljuk, hogy most nem az elődöntő után beszélgethetünk, de továbbra is teljesítenünk kell. Próbáltunk regenerálódni a negyeddöntő után. Nem kezdtük túl motiváltan a találkozót, de aztán feljavultunk.


Dobástérkép
TF-BP
BKG Príma
TF-BP
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 18
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 08:00 29:00
CSAPAT %
2p köz.
TF-BP
BKG Príma
58%
52%
2p ktáv.
TF-BP
BKG Príma
29%
60%
3p táv.
TF-BP
BKG Príma
41%
36%
1p bünt.
TF-BP
BKG Príma
76%
75%
TF-BP BKG Príma
Szerzett labda 5 10
Eladott labda 17 8
Lepattanó 25 41
Gólpassz 21 23
Fault 21 21
VAL 110 144
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
TF-BP
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tichov

Dominik
X 36 6 10 60 1 3 33 4 7 57 11 20 55 10 11 91 4 0 4 0 2 2 7 4 0 1 39 37 0

Oroszi

Bence
X 3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 2 0 2 2 1 4 0 2 1 0 6 28 0

Peringer

Balázs
X 17 5 7 71 1 1 100 0 0 0 6 8 75 5 7 71 8 3 11 0 3 1 6 3 2 0 32 28 0

Tóth

Kornél
X 5 2 2 100 0 1 0 0 0 0 2 3 67 1 2 50 1 0 1 0 1 4 1 0 0 0 4 18 0

Szántó

Dániel
X 2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 1 0 0 0 0 0 4 1 2 2 0 0 -1 16 0

Csík

Richárd
15 3 5 60 0 0 0 1 4 25 4 9 44 6 8 75 3 0 3 0 2 1 5 4 0 0 18 26 0

Nagy

Szabolcs Szilárd
8 1 3 33 0 2 0 2 4 50 3 9 33 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 4 1 0 8 23 0

Béres

Benedek
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 2 0 4 0 2 0 0 8 17 0

Gémes

Andor Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 -2 6 0

Korompai

Ákos István
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -2 1 0

Medgyesi

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szűcs

Péter Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 18 31 58 2 7 29 9 22 41 29 60 48 22 29 76 22 3 25 5 17 21 21 21 4 1 110 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Benedek Ágost
X 16 2 3 67 1 4 25 2 8 25 5 15 33 4 6 67 7 1 8 3 3 3 7 10 0 0 29 40 0

Nagy

Botond Ágoston
X 28 0 1 0 3 5 60 6 16 38 9 22 41 4 5 80 2 0 2 1 1 2 4 10 0 1 30 40 0

Buzás

Bence
X 18 1 3 33 0 1 0 3 6 50 4 10 40 7 8 88 5 0 5 1 0 3 5 0 0 2 22 24 0

Allen

Nicholas Scott
X 23 5 8 63 5 5 100 1 1 100 11 14 79 0 0 0 5 1 6 3 3 3 1 0 0 0 27 22 0

Lakatos

Péter
X 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 2 50 2 0 2 0 1 0 2 1 0 0 2 12 0

Ormai

Botond Gábor
8 4 9 44 0 0 0 0 0 0 4 9 44 0 0 0 1 6 7 2 0 1 0 1 0 0 13 26 0

Szeleczki

István
4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 4 2 6 0 0 2 0 0 1 0 11 16 0

Reizer

Roland
6 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 3 67 3 1 4 0 0 5 2 0 0 1 9 14 0

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 0 4 0

Molnár

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 104 16 31 52 9 15 60 12 33 36 37 79 47 18 24 75 30 11 41 10 8 21 21 23 1 4 144 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek