Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2021/2022
2022. május 3. | 19:00
2178. forduló
Bercsényi tornacsarnok
81 -75
(17-18, 20-22, 25-17, 19-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Lengyel Ádám József, Horváth Csongor Béla, Gál János (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Sándor : Végig viszonylag jól játszottunk, ám a 8-10 pontos előnyünket pillanatok alatt eladtuk buta hibák miatt. Viszont meg kell dicsérnem játékosaimat, mert mindenki, aki pályára lépett, hozzátett a csapat teljesítményéhez. Egy nagyon jó Pécset vertünk meg, akiknél ugyan egy meghatározó játékos hiányzott (Benke), de így is nagy küzdelemre késztettek bennünket. Külön köszönet jár a közönségnek a fantasztikus hangulatért. Csütörtökön Pécsen szeretnénk lezárni a párharcot.

Vendég edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a Jászberénynek. Megyünk tovább és csütörtökön nálunk folytatjuk a párharcot. Azért lépünk majd pályára, hogy kiharcoljuk a mindent eldöntő ötödik mérkőzés lehetőségét.

Hazai játékos nyilatkozata
Nagy Simon : Gratulálok mindkét csapatnak, ezúttal is nagyszerű mérkőzést vívtunk a pécsiekkel. Nem számít, hogy ki hány pontot szerez, a lényeg az, hogy győzzünk, s mi ma győztünk. Megőriztük a hazai pálya előnyét, s most Pécsen a hazaiaknak kell jobban izgulni.

Vendég játékos nyilatkozata
Kocsis Zalán : Támadásban és védekezésben is követtünk el hibákat, ami miatt vereséget szenvedtünk. Holnap kielemezzük a hibákat, és csütörtökön kiegyenlítjük a párharc állását.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
NKA Pécs
Jászberényi KSE
NKA Pécs
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 8 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 9
Vezetés váltás 14
Egyenlő eredmények száma 7
Csapat vezetési ideje 22:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
NKA Pécs
53%
50%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
NKA Pécs
30%
20%
3p táv.
Jászberényi KSE
NKA Pécs
28%
33%
1p bünt.
Jászberényi KSE
NKA Pécs
81%
81%
Jászberényi KSE NKA Pécs
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 15 14
Lepattanó 42 30
Gólpassz 12 14
Fault 20 28
VAL 117 88
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 28 2 5 40 1 3 33 5 10 50 8 18 44 7 11 64 4 1 5 2 1 1 9 1 0 0 30 33 0

Nagy

Simon
X 14 3 3 100 0 1 0 2 3 67 5 7 71 2 2 100 2 2 4 2 0 4 2 3 0 0 23 33 0

Dukic

Nebojsa
X 6 2 8 25 0 0 0 0 4 0 2 12 17 2 2 100 9 5 14 1 2 2 1 1 1 0 12 28 0

Meleg

Károly Richárd
X 4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 0 0 4 2 6 1 2 3 0 2 1 1 9 24 0

Rosic

Uros
X 10 4 6 67 0 1 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 1 1 2 1 3 3 5 1 0 0 13 19 0

Olasz

Ádám Zsolt
4 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 4 50 0 0 0 5 1 6 1 0 0 1 1 0 0 11 19 0

Lewis

Chester
8 2 2 100 0 0 0 0 5 0 2 7 29 4 4 100 3 0 3 2 5 1 5 2 1 0 11 18 0

Kucsora

Csaba Ákos
4 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 0 2 3 3 0 0 0 4 10 0

Homoki

Donát László
3 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 2 0 2 0 0 2 2 0 0 0 4 9 0

Várbíró

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 7 0

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fekete

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 16 30 53 3 10 30 7 25 28 26 65 40 22 27 81 30 12 42 10 15 20 28 12 3 1 117 200
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Djordjevic

Nemanja
X 19 3 4 75 0 0 0 3 5 60 6 9 67 4 6 67 6 3 9 2 1 3 4 0 0 0 28 37 0

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 19 3 4 75 1 1 100 3 5 60 7 10 70 2 2 100 1 3 4 1 1 3 2 3 0 0 25 29 0

Scherer

Bálint André
X 13 1 3 33 1 2 50 3 8 38 5 13 38 0 0 0 4 1 5 0 1 5 0 1 0 0 10 23 0

Lados

Erik Botond
X 2 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 2 2 100 3 0 3 0 4 5 3 4 0 0 5 16 0

Rátvay

Balázs
X 2 1 5 20 0 1 0 0 0 0 1 6 17 0 1 0 1 0 1 2 1 1 3 1 0 1 2 16 0

Bíró

Levente
10 2 3 67 0 4 0 1 5 20 3 12 25 3 3 100 3 0 3 2 3 4 6 3 0 0 12 29 0

Kocsis

Zalán
6 3 7 43 0 1 0 0 2 0 3 10 30 0 0 0 2 1 3 0 1 4 1 2 1 2 5 26 0

Kollár

Bence
4 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 2 2 100 1 1 2 0 2 2 1 0 0 0 1 17 0

Váits

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 0

Herger

Salamon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Molnár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kazy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 14 28 50 2 10 20 10 30 33 26 68 38 13 16 81 21 9 30 7 14 28 20 14 1 3 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek