Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2021/2022
2022. május 3. | 18:30
2170. forduló
Ludovika Aréna
72 -50
(18-18, 17-12, 23-7, 14-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Györfy Rúben, dr. Németh Patrik, Dr. Oláh Márk (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Baksa Szabolcs : Gratulálok a csapatomnak, ez a mai teljesítmény mind energiában, mind a taktikai részben rendben volt. A párharcnak azonban még nincsen vége, pénteken ennél is jobb játékra lesz szükségünk ahhoz, hogy a Vasas erős hazai pályáján letudjuk zárni a sorozatot. Erre fogunk készülni az elkövetkezendő napokban.

Vendég edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Gratulálok a Honvédnak, sokkal jobban játszottak. Nem érdemeltünk annál többet, mint amit kaptunk, hiszen túl puhányak és lassúak voltunk egy olyan fizikális és mentális meccsen, mint az elődöntő harmadik mérkőzése. A mai összecsapást a harmadik negyedben veszítettük el, nem tudtunk olyan energiát mozgósítani, mint a Honvéd, rendszertelenül játszottunk. Ebben a negyedben mindössze hét pontot dobtunk, viszont nyolc labdát adtunk el. Tudom azonban a játékosaimról, hogy tudják ezt a vereséget kezelni és nincs még vége ennek a küzdelemnek.

Hazai játékos nyilatkozata
Hajdu Péter Márton : Szeretnék gratulálni a csapatnak, hiszen ez egy nagyon szép győzelem volt. Amit megbeszéltünk az edzéseken és a mérkőzés előtt azt mind teljesítettük. Igazi csapatmunka volt, azt gondolom, hogy megérdemeltük ezt a mai sikert.

Vendég játékos nyilatkozata
Bagó Martin : A második félidőben megzuhantunk, nem tudtunk könnyű kosarakat szerezni és ugyanezeket a kosarakat nem tudtuk elvenni a Honvédtól. Nagyon hiányzott Máté és Áron higgadt játékszervezése, de nem a kifogásokkal kell foglalkozni, hanem továbblépni a történteken és pénteken megmutatni mire vagyunk képesek.


Dobástérkép
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 26 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 7
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 35:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
65%
67%
2p ktáv.
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
63%
18%
3p táv.
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
26%
19%
1p bünt.
Budapesti Honvéd SE
Vasas Akadémia
68%
50%
Budapesti Honvéd SE Vasas Akadémia
Szerzett labda 16 5
Eladott labda 12 19
Lepattanó 36 31
Gólpassz 17 13
Fault 17 18
VAL 112 55
Statisztika
Budapesti Honvéd SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Takács

Dániel
X 3 0 0 0 0 1 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 2 0 0 2 28 0

Tanoh Dez

András
X 11 2 5 40 1 1 100 1 5 20 4 11 36 2 2 100 2 0 2 0 1 1 1 1 1 1 8 24 0

Markovic

Luka
X 11 1 1 100 2 3 67 0 3 0 3 7 43 5 6 83 7 0 7 2 2 3 4 2 0 0 19 22 0

Mijovic

Stefan
X 14 3 6 50 0 0 0 2 4 50 5 10 50 2 2 100 8 1 9 3 1 0 2 2 0 1 24 22 0

Czirbus

József
X 6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 1 3 4 1 1 1 2 0 1 0 11 18 0

Simon

Kristóf Gábor
3 1 2 50 0 0 0 0 3 0 1 5 20 1 3 33 2 0 2 6 4 2 4 8 0 0 13 23 0

Völgyi

Marcell Zoltán
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 5 60 2 0 2 1 0 3 3 1 0 0 10 15 0

Wirth

Ádám
8 1 1 100 0 1 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 1 0 0 7 14 0

Hajdu

Péter Márton
9 1 1 100 2 2 100 1 2 50 4 5 80 0 0 0 1 2 3 0 0 1 0 0 0 0 11 14 0

Kopácsi

Ákos
2 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 3 1 1 1 0 0 0 4 11 0

Tarján

Izsák Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 0 0 0 0 0 3 7 0

Csomós

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 72 13 20 65 5 8 63 7 27 26 25 55 45 15 22 68 28 8 36 16 12 17 18 17 2 2 112 200
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radics

Gerzson
X 14 3 3 100 1 3 33 2 6 33 6 12 50 0 1 0 2 2 4 0 2 2 2 0 0 0 11 26 0

Dormán

Balázs
X 2 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 3 1 4 3 0 0 7 26 0

Kerkai

Ákos
X 5 2 5 40 0 0 0 0 1 0 2 6 33 1 2 50 2 0 2 2 5 1 3 2 0 0 4 25 0

Boros

Márk
X 3 0 0 0 0 1 0 1 8 13 1 9 11 0 0 0 1 0 1 1 3 1 1 2 0 0 -3 24 0

Andrássy

Géza
X 9 3 6 50 0 0 0 0 1 0 3 7 43 3 5 60 5 3 8 1 1 5 3 1 0 1 15 18 0

Farkas

Attila
4 0 0 0 0 1 0 1 5 20 1 6 17 1 2 50 1 0 1 0 2 1 1 1 1 0 0 22 0

Bagó

Martin
8 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 2 2 100 3 0 3 1 0 1 1 2 0 0 14 15 0

S�lyom

Botond
5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 2 0 0 2 2 0 2 2 1 0 0 0 1 14 0

Kelemen

Ádám
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 1 0 0 1 1 3 12 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 2 9 0

Lakatos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 2 7 0

Kódor

Tamás Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0
Összesen 5 50 12 18 67 2 11 18 5 26 19 19 55 35 7 14 50 24 7 31 5 19 18 16 13 2 2 55 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek