Férfi NB I. B Piros csoport - Playoff- 2021/2022
2022. április 21. | 17:00
172. forduló
Sport 11 Sportcentrum
69 -64
(14-23, 21-8, 16-17, 18-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga-Záray Katalin, Hervay Tibor, Gaál István Tamás (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Gratulálok a játékosaimnak, hisz beletették a szívűket és lelküket a győzelembe, a csapatért és a büszkeségükért. Nagyon jó védekezés ellen kellett játszanunk 3 negyeden keresztül. Egy rossz első negyed után, rosszul kezdtük a harmadik negyedet is de a fiúk személyiségének és karakterének köszönhetően sikerült visszajönnünk a mérkőzésbe és így fontos győzelmet arattunk. Jól védekeztünk de nem sikerült kontrollálnunk a lepattanózást, ami ahhoz vezetett hogy 15 alkalommal dobtak kosarat második esélyből. Van még egy lépés amit meg kell tennünk. Azok számára akik igazán törődnek a kosárlabda fejlődésével, a játék felvétele rendelkezésre áll. A játékosok egészségi állapota nem alku tárgya és határozottan minden győzelem felett áll. Meg kell határoznunk a különbséget az agresszív és veszélyes kontaktok között.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Az 5. meccs fog dönteni erre készültünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Medve Máté : Hatalmas küzdelem volt és nagyon örülünk a győzelemnek, reméljük, hogy vasárnapra tudunk még egy picit frissülni és pihenni és nyílt sisakkal egymásnak feszül a két gárda.

Vendég játékos nyilatkozata
Nagy Botond Ágoston : Nehéz egy ilyen mérkőzésre készülni, mikor a meccsnek óriási tétje van mindkét csapat számára, de sajnos voltak olyan hibák az egész mérkőzésen, amit elsősorban magunkban kell keresnünk, másrészt olyan megoldások születtek az ellenfél részéről amiben volt extra, de meg lehetett volna állítani. Ami sajnos kulcs fontosságú és sorsdöntő volt az, hogy a végjátékban két olyan színészkedő jelenet történt, amivel az egész párharc során minket vádoltak, hogy mi dobáljuk magunkat, ennek ellenére nálunk két játékos pontozódott ki abból a helyzetből, hogy sajnos ezt megkajálták a játékvezetők, ami az utolsó 3-4 percet megnehezítette, de még így is visszatudtunk jönni -6 pontról, de úgy gondolom ezt a párharcot vasárnap lezárjuk.


Dobástérkép
Vasas Akadémia
BKG Príma
Vasas Akadémia
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 6 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 13
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 21:00 16:45
CSAPAT %
2p köz.
Vasas Akadémia
BKG Príma
54%
48%
2p ktáv.
Vasas Akadémia
BKG Príma
60%
20%
3p táv.
Vasas Akadémia
BKG Príma
32%
28%
1p bünt.
Vasas Akadémia
BKG Príma
79%
80%
Vasas Akadémia BKG Príma
Szerzett labda 5 10
Eladott labda 17 11
Lepattanó 37 31
Gólpassz 20 17
Fault 15 20
VAL 108 78
Statisztika
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Medve

Máté
X 18 0 1 0 0 0 0 4 7 57 4 8 50 6 6 100 5 0 5 1 0 0 4 1 0 0 25 33 0

Radics

Gerzson
X 7 2 6 33 0 0 0 0 2 0 2 8 25 3 4 75 1 3 4 0 2 1 3 2 1 0 8 33 0

Moravcsik

Áron
X 7 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 3 4 75 3 1 4 0 6 2 5 10 0 0 18 29 0

Boros

Márk
X 4 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 3 1 0 0 0 0 2 18 0

Andrássy

Géza
X 7 3 5 60 0 0 0 0 1 0 3 6 50 1 1 100 4 1 5 0 1 4 2 3 1 0 14 13 0

Bagó

Martin
12 4 8 50 1 2 50 0 0 0 5 10 50 2 4 50 5 2 7 2 1 1 3 0 1 1 17 22 0

Farkas

Attila
11 2 3 67 2 2 100 1 3 33 5 8 63 0 0 0 2 0 2 0 2 1 1 1 3 1 13 22 0

Dormán

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 3 2 2 0 0 4 11 0

Kerkai

Ákos
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 9 0

Barócsi

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 5 0 0 1 0 0 0 0 5 6 0

S�lyom

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 -1 4 0

Kelemen

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 69 15 28 54 3 5 60 6 19 32 24 52 46 15 19 79 29 8 37 5 17 15 20 20 6 2 108 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 26 3 7 43 1 3 33 6 16 38 10 26 38 0 0 0 1 0 1 4 3 2 4 4 0 1 20 40 0

Nagy

Benedek Ágost
X 6 1 2 50 2 4 50 0 7 0 3 13 23 0 0 0 5 1 6 0 0 5 2 8 0 1 12 38 0

Lakatos

Péter
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 0 2 1 1 0 0 7 27 0

Allen

Nicholas Scott
X 17 6 8 75 0 3 0 1 3 33 7 14 50 2 2 100 4 2 6 2 5 5 2 2 1 0 18 26 0

Buzás

Bence
X 9 2 6 33 0 2 0 1 2 50 3 10 30 2 2 100 3 2 5 3 1 1 3 1 0 2 13 21 0

Ormai

Botond Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 3 0 0 0 0 0 0 0 3 13 0

Halász

Ákos
2 1 2 50 0 3 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 0 2 2 0 0 1 1 0 0 0 1 11 0

Szeleczki

István
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 1 1 0 1 0 0 1 9 0

Reizer

Roland
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 0 2 1 3 0 1 2 2 0 1 1 5 8 0

Szanyi

Róbert
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 -2 7 0

Molnár

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Petrovics

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 15 31 48 3 15 20 8 29 28 26 75 35 4 5 80 20 11 31 10 11 20 15 17 2 6 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek