Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. március 19. | 17:30
25. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
85 -78
(19-20, 18-12, 13-17, 19-20, 16-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Major Ádám, Horváth Alajos, Esztergályos Róbert (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a srácoknak a győzelemhez! Nehéz meccsre készültünk, az is lett. Rosszul kezdtünk, de a félidőre sikerült átvenni a vezetést. A rendes játékidő végén a szerencse is kellett ahhoz, hogy hosszabbításra mentsük a mérkőzést. A túlórában viszont már mi domináltunk, ami dicséri a csapat karakterét. Gratulálok a Vasasnak, és sok sikert kívánok nekik a szezon hátralévő részére!

Vendég edző nyilatkozata
Evangelos Ziagkos : Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, akik nagyot küzdöttek ma egy nagyon nehéz és kemény mérkőzésen! Az eddigi két sérült magasemberünk mellett most sajnos elvesztettük a harmadikat is szintén sérülés miatt, az utolsó pedig kipontozódott a negyedik negyed végén. Innentől kezdve egy unortodox, öt hátvédes szerkezettel kellett játszanunk. A játékosaim kitették a szívüket a pályára ma este, és ezért nagyon tisztelem őket. A meccset összességében apró hibák miatt veszítettük el, viszont a rendes játékidő utolsó három másodpercében mindent megtettünk azért, hogy ne nyerjünk, kezdve a hárompontosnál elkövetett faulttal, folytatva a le nem szedett lepattanóval. Ezek meghatározták a végkimenetelét a mérkőzésnek, hiszen így hosszabbítást kellett játszanunk magas ember nélkül. Gratulálunk az ellenfelünknek a győzelemhez!


Dobástérkép
NKA Pécs
Vasas Akadémia
NKA Pécs
Vasas Akadémia
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 9
Vezetés váltás 11
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 25:00 13:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
Vasas Akadémia
65%
51%
2p ktáv.
NKA Pécs
Vasas Akadémia
22%
33%
3p táv.
NKA Pécs
Vasas Akadémia
39%
25%
1p bünt.
NKA Pécs
Vasas Akadémia
64%
70%
NKA Pécs Vasas Akadémia
Szerzett labda 11 9
Eladott labda 18 19
Lepattanó 31 37
Gólpassz 19 19
Fault 23 21
VAL 116 101
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Scherer

Bálint André
X 24 2 4 50 0 3 0 6 8 75 8 15 53 2 3 67 2 0 2 0 2 2 2 2 0 0 20 35 15

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 10 4 4 100 1 1 100 0 1 0 5 6 83 0 1 0 2 0 2 3 4 1 3 4 0 0 16 33 11

Djordjevic

Nemanja
X 13 5 6 83 0 0 0 1 3 33 6 9 67 0 0 0 6 2 8 0 2 5 1 3 1 0 21 22 18

Rátvay

Balázs
X 4 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 3 2 5 1 2 2 0 0 4 0 12 21 1

Lados

Erik Botond
X 6 1 2 50 1 1 100 0 2 0 2 5 40 2 3 67 2 0 2 2 4 5 4 1 0 1 7 14 4

Kollár

Bence
12 5 5 100 0 1 0 0 3 0 5 9 56 2 2 100 3 1 4 1 1 1 2 1 1 0 16 27 2

Bíró

Levente
5 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 5 0 5 9 56 0 0 0 4 1 4 7 3 0 0 9 25 2

Kocsis

Zalán
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 5 1 6 0 2 2 1 5 0 0 13 24 5

Váits

Olivér
4 0 4 0 0 1 0 1 1 100 1 6 17 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 0 15 -11

Herger

Salamon
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 -2 8 -16

Molnár

Mátyás
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 4 1 4

Árva-File

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 20 31 65 2 9 22 9 23 39 31 63 49 14 22 64 25 6 31 11 18 23 22 19 6 1 116 225
Vasas Akadémia
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Radics

Gerzson
X 22 8 9 89 0 0 0 1 5 20 9 14 64 3 5 60 6 1 7 0 2 4 4 1 0 0 25 38 1

Moravcsik

Áron
X 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 4 0 4 1 2 1 4 8 0 0 15 28 -8

Andrássy

Géza
X 14 4 8 50 0 0 0 0 1 0 4 9 44 6 8 75 5 3 8 1 5 5 6 2 0 1 19 19 8

Farkas

Attila
X 3 0 2 0 0 0 0 1 5 20 1 7 14 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 1 -1 18 -14

Medve

Máté
X 4 1 4 25 1 3 33 0 2 0 2 9 22 0 0 0 1 0 1 3 0 0 0 0 0 0 1 16 -11

Kerkai

Ákos
17 2 5 40 0 0 0 3 4 75 5 9 56 4 4 100 6 1 7 1 3 3 6 1 1 1 26 32 3

Boros

Márk
11 4 5 80 0 0 0 1 2 50 5 7 71 0 0 0 2 0 2 1 2 2 0 2 0 0 12 25 -5

Dormán

Balázs
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 2 0 1 2 3 2 3 3 1 2 0 1 0 21 0

S�lyom

Botond
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 0 -1 13 4

Barócsi

Ádám
5 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 1 2 50 0 3 3 0 1 0 2 2 0 2 6 9 -7

Kelemen

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 -6

Lakatos

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 78 21 41 51 1 3 33 6 24 25 28 68 41 16 23 70 27 10 37 9 19 21 23 19 1 6 101 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek