Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 11. | 17:30
20. forduló
Bercsényi tornacsarnok
71 -63
(12-19, 19-12, 25-17, 15-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, dr. Németh Patrik, Nepp László Oszkár (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Földi Sándor : Sajnos csak a győzelemmel lehetek a mai napon elégedett. Megmondom őszintén, hogy az előző fordulóban, a Vasas elleni találkozón szégyelltem magam. Nem volt tűz a fiúkba, és sajnos ez ma is így volt. Nagyon nehezen találtam meg azt az ötöst, amely képes volt a gyűrűbe találni. Ez azért érthetetlen számomra, mert edzésen mindenki jól dolgozik, sokkal jobban védekezünk és támadunk is, míg a mérkőzésen szinte semmit sem látok vissza abból, amit gyakoroltunk. Nem tudom, hogy mi, miért történik a pályán, de amit most nyújtunk, az nagyon kevés. Erre az sem lehet magyarázat, hogy a Covid miatt kiestünk a játékból. Ennek ellenére 2-3 percet mindenkinek mindent bele kellene adni a játékba, s ha elfáradt kérjen cserét. Egyben gratulálok az ellenfélnek, mert nem azt nézték, hogy ki, hol áll a tabellán. Hajtottak, jól is játszottak, s ez az eredményben is realizálódott. Nagyon sokat kell javulnunk. Köszönöm a közönségnek a szurkolást.

Vendég edző nyilatkozata
Király Márió : Úgy gondolom, hogy sikerült a csapatomat olyan mentális állapotba hozni, hogy tudjanak egymásért küzdeni. Ezt maximálisan meg is valósítottuk. Nyilván tudjuk, hogy védekezésben és támadásban mik azok még az apróságok, amit javítanunk kell. Mindenki hozzáállásával elégedett voltam.

Hazai játékos nyilatkozata
Meleg Károly : Gratulálok az ellenfelünknek a mai játékához. Úgy érzem, hogy a Vasas ellen nagy pofon után ma egy kicsit előbbre léptünk, és ha nem is játszottunk jól, de legalább nyertünk. Valahol a kosárlabda is olyan, mint az élet. Most mi is hullámvölgybe kerültünk, s azért dolgozunk, hogy ebből mihamarabb kijöjjünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Molnár Dániel : Először is szeretnék gratulálni a Jászberénynek a győzelemhez. Örülök, hogy végre olyan ritmusban és agresszíven tudtuk elkezdeni a mérkőzést, ahogy azt mindig kellene. Ez az első félidőben végig kitartott. Keményen védekeztünk, egészen jól működött a támadó játékunk. Sajnos talán egy kicsit több volt az eladott labdánk. A második félidőre nem tudtunk hasonlóan kijönni. Talán egy kicsit el is fáradt a társaság. Sajnálom ezt a vereséget, mert akár többet is kihozhattunk volna ebből a mérkőzésből.


Dobástérkép
Jászberényi KSE
Salgótarján
Jászberényi KSE
Salgótarján
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 13 7
Vezetés váltás 5
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 20:00 18:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberényi KSE
Salgótarján
75%
58%
2p ktáv.
Jászberényi KSE
Salgótarján
0%
50%
3p táv.
Jászberényi KSE
Salgótarján
19%
27%
1p bünt.
Jászberényi KSE
Salgótarján
92%
75%
Jászberényi KSE Salgótarján
Szerzett labda 13 13
Eladott labda 15 16
Lepattanó 37 28
Gólpassz 14 10
Fault 14 18
VAL 102 76
Statisztika
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 16 1 1 100 0 1 0 4 12 33 5 14 36 2 2 100 3 0 3 2 2 2 5 2 0 0 17 28 19

Olasz

Ádám Zsolt
X 11 5 7 71 0 2 0 0 0 0 5 9 56 1 1 100 7 5 12 0 1 0 2 2 0 0 22 27 2

Lewis

Chester
X 17 7 8 88 0 1 0 0 4 0 7 13 54 3 4 75 8 2 10 4 2 2 3 3 0 0 28 27 11

Dukic

Nebojsa
X 9 4 4 100 0 1 0 0 4 0 4 9 44 1 1 100 1 2 3 0 0 2 2 3 0 0 12 26 10

Nagy

Simon
X 3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 2 4 1 0 1 0 0 3 21 4

Meleg

Károly Richárd
6 2 5 40 0 0 0 0 2 0 2 7 29 2 2 100 1 2 3 1 1 2 1 2 3 1 10 18 4

Rosic

Uros
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 2 0 2 1 2 0 1 1 0 0 5 16 3

Kucsora

Csaba Ákos
2 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 2 3 3 3 0 0 0 1 15 0

Várbíró

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 14 0

Fekete

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 3 5 10

Homoki

Donát László
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 3 -7

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 21 28 75 0 6 0 6 31 19 27 65 42 11 12 92 26 11 37 13 15 14 18 14 3 1 102 200
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kuttor

Gergő
X 2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 5 1 6 3 2 1 1 0 0 0 7 31 0

Takács

András
X 9 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 3 4 75 5 1 6 1 2 3 2 0 0 0 13 29 -5

Nshimba

Kalau Joel
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 1 2 3 1 3 2 2 0 1 1 5 25 -12

Molnár

Marcell József
X 9 4 7 57 0 0 0 0 5 0 4 12 33 1 2 50 2 1 3 3 5 3 3 2 0 0 6 25 -21

Dragasevic

Veljko
X 15 2 3 67 1 1 100 3 6 50 6 10 60 0 0 0 1 0 1 1 2 3 3 2 0 0 16 20 -6

Molnár

Dániel
21 2 6 33 0 0 0 5 10 50 7 16 44 2 2 100 6 0 6 1 0 1 2 2 0 2 23 26 -10

Karanfilovski

Valentino
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 2 1 1 0 3 0 0 4 17 7

Hargitai

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 1 1 0 0 -1 16 1

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 9 -13

Monye

Jonatán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 7

Gulyás

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 1 7

Kiss

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 14 24 58 1 2 50 9 33 27 24 59 41 6 8 75 23 5 28 13 16 18 14 10 1 3 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek