Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 15. | 18:00
16. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
72 -90
(16-22, 23-27, 14-25, 19-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál István Tamás, Sentényi Barna, Nepp László Oszkár (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Király Márió : Gratulálok a veszprémi csapatnak! Ma a pálya mindkét oldalán sokat hibáztunk, így semmi esélyünk nem volt arra, hogy győztesen hagyjuk el a parkettet.

Vendég edző nyilatkozata
Naményi Márk : Először is szeretném megköszönni a srácoknak, hogy megbízott vezetőedzőként elfogadtak és nagyon kemény munkát tettek bele ebbe a meccsbe. Az első félidőben még volt egy gát, amit nem tudtunk átlépni, igaz így is tíz pont környékén volt az előnyünk. Félidőben arról beszéltünk, hogy a harmadik negyed kritikus lesz, s ebben a játékrészben akár végleg el is lehet dönteni a találkozót. Szerencsére így is történt, sikerült kiépítenünk egy nagyobb előnyt, amit a lefújásig meg is tudtunk őrizni. Sok sikert kívánok a továbbiakban a Salgótarjánnak!


Dobástérkép
Salgótarján
Veszprém
Salgótarján
Veszprém
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 28
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 19
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Veszprém
65%
67%
2p ktáv.
Salgótarján
Veszprém
50%
50%
3p táv.
Salgótarján
Veszprém
30%
32%
1p bünt.
Salgótarján
Veszprém
60%
91%
Salgótarján Veszprém
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 17 10
Lepattanó 31 32
Gólpassz 21 21
Fault 14 9
VAL 89 117
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kuttor

Gergő
X 14 4 5 80 0 0 0 2 3 67 6 8 75 0 0 0 4 4 8 0 1 0 0 1 0 0 20 37 -13

Molnár

Marcell József
X 7 0 0 0 2 5 40 1 4 25 3 9 33 0 0 0 0 1 1 0 4 3 0 6 0 0 4 30 -25

Dragasevic

Veljko
X 8 3 4 75 1 1 100 0 3 0 4 8 50 0 0 0 2 0 2 1 3 0 1 5 0 0 10 27 -17

Molnár

Dániel
X 2 1 2 50 0 1 0 0 7 0 1 10 10 0 0 0 3 0 3 1 3 2 2 2 0 0 -2 24 -15

Takács

András
X 11 3 6 50 0 0 0 1 1 100 4 7 57 2 2 100 4 2 6 1 0 0 1 0 0 0 16 21 -14

Karanfilovski

Valentino
9 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 1 3 33 3 0 3 1 2 4 5 6 0 0 18 24 1

Nshimba

Kalau Joel
10 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 0 0 0 3 0 3 0 2 3 0 0 0 0 9 17 -9

Hargitai

Krisztián
11 1 3 33 0 0 0 3 3 100 4 6 67 0 0 0 2 2 4 1 2 2 0 1 1 0 14 16 4

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 -5

Kiss

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 3
Összesen 5 72 20 31 65 4 8 50 7 23 30 31 62 50 3 5 60 22 9 31 5 17 14 9 21 1 0 89 200
Veszprém
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Péter
X 10 3 5 60 1 2 50 0 4 0 4 11 36 2 2 100 4 1 5 1 2 1 6 4 0 1 17 39 14

Tóth

Norbert Péter
X 14 6 9 67 0 1 0 0 1 0 6 11 55 2 3 67 10 5 15 2 4 0 4 5 0 0 30 37 20

Dancsecs

András
X 9 2 3 67 0 0 0 1 3 33 3 6 50 2 2 100 2 2 4 1 1 0 1 9 0 0 20 30 28

Füzi

Róbert János
X 21 5 5 100 0 0 0 3 8 38 8 13 62 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 18 30 13

Glatz

Gábor Soma
X 23 5 6 83 2 3 67 3 5 60 10 14 71 0 0 0 3 3 6 1 1 0 0 0 0 0 25 29 24

Horváth

Ákos
11 0 2 0 0 0 0 3 9 33 3 11 27 2 2 100 2 0 2 1 2 3 1 0 0 0 5 20 3

Birkás

András
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 9 -2

Osztoics

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 -2

Végh

Mátyás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 -4

Szeifert

Zalán György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 1 1 -3

Gárdai

Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 -1

Kiss

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 22 33 67 3 6 50 10 31 32 35 70 50 10 11 91 21 11 32 6 10 9 14 21 0 1 117 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek