Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 15. | 17:30
16. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
81 -68
(18-18, 29-13, 20-27, 14-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Horváth Alajos, Esztergályos Róbert, Csák Máté Károly (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Tudtuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, a Nagykőrös jó csapat, több tapasztalt játékosa is van. Negyven percen keresztül keményen kellett dolgoznunk azért, hogy nyerjünk. Ismét voltak hullámhegyek és hullámvölgyek a játékunkban, de végül győztesen hagytuk el a pályát. Sok sikert kívánok a Nagykőrösnek a folytatásra!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Sándor : Gratulálok a Pécsnek! Ivica Mavrenski nagyszerűen összerakta ezt a csapatot, amely kiválóan védekezett ellenünk, nagyon jól kivették a kulcsembereinket a játékból. Sajnálom, hogy a második negyed végén volt egy három perces rövidzárlatunk, ez döntőnek bizonyult. A folytatásban próbáltunk visszakapaszkodni, a harmadik negyedben sikerült is négy pontra megközelítenünk a házigazdákat, de aztán elfáradtak azok, akiktől pontokra lehetett számítani. Huszonnégy eladott labdával nem lehet nyerni. Jó mérkőzést játszottunk, további sok sikert kívánok a Pécsnek!


Dobástérkép
NKA Pécs
Nagykőrös
NKA Pécs
Nagykőrös
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 16 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 7
Vezetés váltás 8
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 35:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
Nagykőrös
63%
54%
2p ktáv.
NKA Pécs
Nagykőrös
56%
33%
3p táv.
NKA Pécs
Nagykőrös
29%
32%
1p bünt.
NKA Pécs
Nagykőrös
67%
100%
NKA Pécs Nagykőrös
Szerzett labda 18 7
Eladott labda 18 25
Lepattanó 29 29
Gólpassz 22 9
Fault 23 16
VAL 115 83
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kocsis

Zalán
X 6 3 6 50 0 1 0 0 3 0 3 10 30 0 0 0 3 1 4 3 4 3 0 5 1 1 8 32 10

Benke

Krisztián
X 6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 4 0 4 6 1 3 1 5 0 0 18 29 27

Bíró

Levente
X 21 4 6 67 2 3 67 1 1 100 7 10 70 6 8 75 1 0 1 3 2 2 5 5 0 0 28 28 24

Djordjevic

Nemanja
X 16 3 4 75 3 3 100 1 4 25 7 11 64 1 1 100 3 1 4 1 3 4 1 3 1 0 19 25 1

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 10 2 3 67 0 0 0 2 5 40 4 8 50 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 2 0 0 11 18 25

Rátvay

Balázs
10 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 2 4 50 3 1 4 1 2 3 5 0 2 0 15 20 9

Lados

Erik Botond
4 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 1 2 50 1 2 3 3 2 3 4 1 0 0 8 15 -8

Kollár

Bence
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 2 3 0 1 1 0 0 0 0 3 15 -2

Scherer

Bálint André
4 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 3 2 0 0 0 0 2 10 -11

Váits

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 1 0 0 1 8 -13

Kazy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Herger

Salamon
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 3
Összesen 5 81 20 32 63 5 9 56 7 24 29 32 65 49 10 15 67 21 8 29 18 18 23 17 22 4 1 115 200
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Fehér

Péter József
X 9 4 7 57 0 0 0 0 4 0 4 11 36 1 1 100 2 0 2 1 2 1 5 1 0 2 9 35 -12

Mester

Márk
X 22 2 6 33 0 1 0 5 6 83 7 13 54 3 3 100 2 0 2 3 4 3 6 1 0 1 24 33 -7

Timkó

Norbert
X 13 4 5 80 1 3 33 0 0 0 5 8 63 3 3 100 11 0 11 0 3 2 3 0 0 0 21 31 0

Lakosa

Ákos
X 6 0 4 0 0 1 0 0 3 0 0 8 0 6 6 100 4 2 6 1 6 4 6 6 0 1 11 27 -14

Molnár

Miklós
X 1 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 1 1 100 1 0 1 0 4 1 1 0 0 0 -5 20 -24

Rozs

Máté Zoltán
9 3 3 100 0 0 0 1 2 50 4 5 80 0 0 0 4 2 6 2 2 1 0 0 1 0 15 25 3

Molnár

Bence
6 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 2 100 0 0 0 0 3 2 3 1 0 0 6 18 -1

Kakulya

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 6 -8

Kónya

Levente
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 0 2 0 0 0 0 3 4 -4

Kocsis

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2
Összesen 5 68 15 28 54 2 6 33 6 19 32 23 53 43 16 16 100 24 5 29 7 25 16 24 9 1 4 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek