Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. január 10. | 16:30
15. forduló
Nemzeti Kosárlabda Akadémia
85 -86
(21-23, 23-11, 18-27, 23-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Kálmán, Szalai Zsolt, Benedek Zoltán (Németh Csaba János)

Hazai edző nyilatkozata
Ivica Mavrenski : Gratulálok a Jászberénynek a győzelemhez! Összességében sajnos túl sok labdát adtunk el, az utolsó fél percben, fontos szituációkban kettőt is. Kár érte! Hullámzott a mérkőzés, voltunk fent és voltunk lent is, sajnos a végén a vendégek örülhettek. Ez egy erős bajnokság, keményen kell dolgoznunk, edzenünk továbbra is, hogy sikeresek lehessünk.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Sándor : Nagyon kemény csata volt, egylabdás meccs, amiből mi jöttünk ki jobban. Az első félidőben sok volt az eladott labdánk, amiből a hazaiak leindítottak minket. A nagyszünet után fordult a kocka, az akadémisták szórták el a labdákat, amit mi kihasználtunk. Köszönjük a sportszerű mérkőzést, és sok sikert kívánunk a pécsieknek a folytatásra!


Dobástérkép
NKA Pécs
Jászberényi KSE
NKA Pécs
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 13 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 11
Vezetés váltás 25
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 30:00 06:00
CSAPAT %
2p köz.
NKA Pécs
Jászberényi KSE
58%
55%
2p ktáv.
NKA Pécs
Jászberényi KSE
78%
29%
3p táv.
NKA Pécs
Jászberényi KSE
33%
44%
1p bünt.
NKA Pécs
Jászberényi KSE
83%
75%
NKA Pécs Jászberényi KSE
Szerzett labda 14 8
Eladott labda 18 21
Lepattanó 28 32
Gólpassz 25 14
Fault 22 15
VAL 114 106
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
NKA Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Djordjevic

Nemanja
X 21 7 8 88 3 4 75 0 2 0 10 14 71 1 1 100 6 2 8 3 2 3 4 0 1 0 31 39 -7

Kocsis

Zalán
X 8 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 1 1 100 1 2 3 0 1 2 1 3 0 0 12 30 -11

Bíró

Levente
X 9 1 4 25 0 0 0 2 6 33 3 10 30 1 2 50 0 0 0 2 4 1 2 4 0 2 5 27 1

Meszlényi

Róbert Vilmos
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 3 0 3 3 2 3 0 3 0 0 9 18 3

Benke

Krisztián
X 11 3 3 100 1 1 100 1 2 50 5 6 83 0 0 0 3 0 3 2 3 2 1 3 0 0 16 15 -1

Lados

Erik Botond
8 0 1 0 1 1 100 2 4 50 3 6 50 0 0 0 1 0 1 3 2 3 5 10 0 0 22 22 4

Scherer

Bálint André
15 4 5 80 2 2 100 1 4 25 7 11 64 0 0 0 4 1 5 1 2 2 0 1 0 1 16 19 0

Váits

Olivér
3 0 2 0 0 0 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 1 13 -7

Kollár

Bence
5 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 6 17 2 2 100 2 0 2 0 2 2 2 0 0 0 2 11 4

Herger

Salamon
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 0 0 0 -1 3 1

Kármán

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 3 8

Kazy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 85 18 31 58 7 9 78 10 30 33 35 70 50 5 6 83 21 7 28 14 18 22 15 25 1 3 114 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Velkey

János
X 35 2 4 50 0 3 0 7 12 58 9 19 47 10 10 100 10 1 11 3 4 3 8 0 0 1 43 39 2

Rosic

Uros
X 20 2 6 33 1 1 100 4 11 36 7 18 39 2 2 100 2 1 3 1 1 2 4 5 1 0 22 37 6

Dukic

Nebojsa
X 3 0 0 0 0 1 0 1 7 14 1 8 13 0 0 0 1 1 2 1 3 3 3 4 0 0 3 30 0

Olasz

Ádám Zsolt
X 12 5 7 71 0 1 0 0 0 0 5 8 63 2 4 50 3 4 7 1 5 2 3 2 0 0 15 28 4

Várbíró

Gergő
X 5 0 0 0 1 1 100 1 1 100 2 2 100 0 0 0 3 0 3 2 3 2 0 1 1 0 9 27 9

Meleg

Károly Richárd
9 1 2 50 0 0 0 2 2 100 3 4 75 1 4 25 3 0 3 0 0 1 2 0 1 0 11 16 -12

Nagy

Simon
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 2 1 1 0 0 -1 12 -10

Homoki

Donát László
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 2 0 2 0 0 1 0 0 3 8 3

Fekete

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 1 3 -1

Kovács

Vilmos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 11 20 55 2 7 29 15 34 44 28 61 46 15 20 75 24 8 32 8 21 15 22 14 3 1 106 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek