Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 8. | 18:00
12. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
126 -99
(25-32, 31-21, 32-25, 38-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Oláh Márk, Jankovics Viktor Zsolt, Gruber Nikolett Lilla (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Király Márió : Egy győzelemnek mindig örülni kell, de persze az sem mindegy hogyan szerezzük meg azt. Hazai pályán száz pontot kapni pedig nem megengedhető. Jóiramú akciókat vezettünk, s támadásban összességében azt láttam, amit szerettem volna, viszont védőoldalon semmi sem működött úgy, ahogy elterveztük. Érdekes, hogy eddig inkább a védőmunkában láttam fejlődést, ezen a meccsen ugyanakkor nyoma sem volt ennek. Dolgozunk tovább…

Vendég edző nyilatkozata
Hosszú István : Azt gondolom igazi kosáresőt láthattak a nézők, sajnos csonka csapatunkkal ezúttal csak ennyire futotta. Egyébként gratulálok a Tarjánnak, a második félidőben nagyon feljavultak a hazaiak a távoli dobásokban, s jól használták ki, hogy már nehezebben értünk ki rájuk. Szebb napokat is megéltünk mi egymással annak idején, fontos mérkőzéseket, nagy rangadókat vívtunk, de reméljük, hogy amikor majd rügyeznek a fák, ismét jobbak leszünk. Sok sikert kívánok a Tarjánnak!


Dobástérkép
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 31 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 7
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 6
Csapat vezetési ideje 30:00 08:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
68%
27%
2p ktáv.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
33%
50%
3p táv.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
48%
43%
1p bünt.
Salgótarján
Bajai Bácska FKE
75%
80%
Salgótarján Bajai Bácska FKE
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 5 14
Lepattanó 41 33
Gólpassz 35 13
Fault 29 20
VAL 188 119
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kuttor

Gergő
X 9 4 5 80 0 0 0 0 0 0 4 5 80 1 2 50 9 7 16 0 1 4 2 3 1 0 28 33 31

Takács

András
X 20 8 8 100 0 0 0 0 0 0 8 8 100 4 5 80 5 3 8 0 1 0 4 2 0 0 32 26 23

Dragasevic

Veljko
X 31 4 4 100 0 0 0 6 9 67 10 13 77 5 5 100 1 0 1 2 0 4 4 4 0 0 39 25 0

Molnár

Marcell József
X 13 2 7 29 2 3 67 1 2 50 5 12 42 2 2 100 0 2 2 1 0 5 2 6 0 0 17 22 12

Cooper

Charles Deroy
X 20 8 13 62 2 3 67 0 1 0 10 17 59 0 2 0 2 1 3 2 1 3 2 8 0 0 25 22 28

Karanfilovski

Valentino
8 1 2 50 0 1 0 2 3 67 3 6 50 0 0 0 2 0 2 5 2 2 0 5 0 0 15 23 23

Molnár

Dániel
17 3 5 60 0 2 0 3 8 38 6 15 40 2 2 100 4 0 4 1 0 4 2 6 0 1 21 21 10

Nshimba

Kalau Joel
5 2 3 67 0 1 0 0 1 0 2 5 40 1 2 50 2 1 3 0 0 2 2 0 2 0 8 12 11

Hargitai

Krisztián
3 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 4 9 -1

Gulyás

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 4 -2

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Monye

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 126 32 47 68 4 12 33 13 27 48 49 86 57 15 20 75 27 14 41 11 5 29 19 35 3 1 188 200
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Jakab

Péter
X 35 2 7 29 2 4 50 6 18 33 10 29 34 9 14 64 10 2 12 1 2 4 10 3 0 1 35 40 -27

Kucsora

Csaba Ákos
X 35 0 1 0 4 8 50 5 12 42 9 21 43 12 13 92 2 3 5 1 4 1 11 5 1 1 41 40 -27

Virág

Előd
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 1 3 0 3 2 1 0 0 0 -1 36 -30

Obermann

Norbert
X 9 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 3 4 75 2 1 3 1 4 4 3 2 0 0 13 36 -16

Szűcs

Marcell
X 6 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 4 4 100 2 1 3 0 0 5 2 0 0 1 9 20 -4

Szatmári

Szabolcs
12 0 1 0 0 0 0 4 6 67 4 7 57 0 0 0 4 2 6 1 0 4 1 1 0 0 18 24 -24

Szabó

Balázs Bálint
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 2 0 0 4 4 -7

Szalai

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Végh

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Iszak

Gábor Adrián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 3 11 27 7 14 50 17 40 43 27 65 42 28 35 80 22 11 33 4 14 20 28 13 1 3 119 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek