Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2022. február 2. | 17:00
11. forduló
Kaszások Sportcsarnok
104 -72
(27-21, 29-12, 20-29, 28-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
JAKAB László Imre, Jurák Krisztián, Vida József (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Annak ellenére, hogy nehéz mérkőzésre számítottunk és a Pápát jó csapatnak tartom, most kisebb ellenállással szembesültünk és könnyebben tudtuk hozni ezt a mérkőzést. Ami változás a csapatban, hogy Czirbus József a Honvédba igazolt a mai nap folyamán, ezúttal is sok sikert kívánok neki. Azt gondolom, hogy vagyunk olyan jó csapat, hogy nélküle is és az új játékos érkezésével is jól tudunk szerepelni és játszani. Írás nekik:

Vendég edző nyilatkozata
Vajda Balázs : Gratulálok a hazai csapatnak, megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Sajnos mi továbbra is tartjuk magunkat a szakadékban, nagyon nagy erőket kell mozgósítani ahhoz, hogy ki tudjunk jönni. Ezen a mérkőzésen megint a csak fellángolásaink voltak, 1-1 jó periódussal a harmadik negyedben vagy a mérkőzés elején, mindig vissza-vissza jöttünk mindig 10 pontra, csak a legnagyobb hátrányunk, hogy körülbelül 2-3 perc alatt súlyos egyéni és csapatbeli hibákból 10-12 pontos mínuszokat tudunk hozni és ezt könyörtelenül kihasználta a Kaszások csapata is. Védekezésünk nagyon nem működik, nagyon nem áll össze, nem tudjuk megfelelően segíteni egymást, és így nagyon nehéz mérkőzést is nyerni.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 32 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 9
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
72%
44%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
30%
50%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
40%
32%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Conoil Pápa KC
75%
57%
Óbudai Kaszások Conoil Pápa KC
Szerzett labda 12 8
Eladott labda 12 15
Lepattanó 43 29
Gólpassz 20 14
Fault 16 14
VAL 146 75
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czirbus

József
X 15 6 6 100 0 0 0 1 2 50 7 8 88 0 1 0 8 3 11 1 1 3 2 4 0 0 30 28 29

Fekete

Viktor Norbert
X 19 3 3 100 0 1 0 3 9 33 6 13 46 4 4 100 3 1 4 0 2 0 3 5 0 0 22 28 23

Karavdic

Sedin
X 17 4 8 50 1 3 33 1 2 50 6 13 46 4 5 80 6 1 7 1 1 2 3 0 0 0 19 28 19

Czura

Attila
X 17 6 7 86 1 4 25 1 1 100 8 12 67 0 0 0 2 0 2 1 3 1 2 3 0 0 18 27 4

Vas-Teplán

Miklós
X 7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 5 2 7 2 1 1 0 2 1 0 16 25 32

Mészáros

Bence
6 0 1 0 0 1 0 2 4 50 2 6 33 0 0 0 3 1 4 2 3 3 1 3 0 0 9 16 30

Bencsik

Barnabás Boldizsár
6 2 2 100 1 1 100 0 1 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 2 0 3 0 1 1 0 9 15 5

Kalassai

Martin
8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 2 50 1 0 1 2 0 3 1 0 0 0 10 11 0

Boinitzer

Dávid
3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 2 50 4 1 5 1 1 0 1 1 0 0 6 8 3

Vígh

Marcell Péter
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 8 8

Konta

Zalán Máté
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Dobossy

Pál Márton
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 6 2 7
Összesen 5 104 28 39 72 3 10 30 10 25 40 41 74 55 12 16 75 34 9 43 12 12 16 14 20 2 0 146 200
Conoil Pápa KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 15 3 4 75 0 0 0 3 8 38 6 12 50 0 1 0 2 0 2 1 1 2 1 2 0 1 13 36 -15

Németh

András
X 15 3 6 50 0 1 0 1 4 25 4 11 36 6 10 60 1 0 1 4 2 1 8 2 0 0 17 33 -18

Varga

Balázs Péter
X 7 3 8 38 0 0 0 0 5 0 3 13 23 1 2 50 7 3 10 1 2 2 2 3 0 0 10 31 -13

Koma

Dániel
X 13 4 9 44 0 0 0 1 1 100 5 10 50 2 4 50 5 2 7 0 1 2 3 1 0 0 16 29 -30

Erdei

Márk
X 10 0 2 0 0 0 0 3 6 50 3 8 38 1 2 50 2 0 2 2 4 1 1 3 0 0 8 27 -29

Hódi

Patrik
5 0 0 0 1 1 100 1 3 33 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 1 1 0 0 0 0 6 19 -12

Murai

Gábor
4 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 2 2 100 2 1 3 0 3 3 1 3 0 1 6 12 -10

Lintner

Kristóf Barnabás
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 11 -15

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 -9

Szabó

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 -9
Összesen 5 72 14 32 44 1 2 50 10 31 32 25 65 38 12 21 57 23 6 29 8 15 14 16 14 0 2 75 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek