Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. december 3. | 18:00
11. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
75 -87
(18-33, 19-15, 19-19, 19-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Fodor Attila, Földi László (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Király Márió : Gratulálok a BKG csapatának a győzelemhez. Az első tíz percben katasztrofálisan játszottunk, ami el is döntötte a meccset. Az utána következő három negyedet három ponttal megnyertük, itt a csapat már a valódi arcát mutatta. Számos egyéni védekezési hiba ellenére van előrelépés, de ezzel a megerősített kerettel, bevallom, szorosabb meccsre számítottam.

Vendég edző nyilatkozata
Dr. Nagy Ágoston : Alapesetben győzni jöttünk volna, azonban az utóbbi két hétben, a Veszprém elleni mérkőzés óta, kisebb sérülések hátráltattak minket, aminek az első következménye a Vasastól elszenvedett vereség volt. Éppen ezért kicsit aggódtunk is amiatt, hogy ha a Salgótarján erősödni tudna játékosállományban, akkor ezen a meccsen is gondjaink lehetnek. Szerencsére nem így lett, s nagyon boldog vagyok, hogy a csapat ennyit ki tudott hozni magából. Sok sikert kívánok a folytatásban a tarjániaknak, szerintem szebb jövő áll előttük.


Dobástérkép
Salgótarján
BKG Príma
Salgótarján
BKG Príma
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 1 15
Legtöbb egymás után szerzett pont 10 11
Vezetés váltás 6
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 01:00 38:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
BKG Príma
61%
73%
2p ktáv.
Salgótarján
BKG Príma
50%
33%
3p táv.
Salgótarján
BKG Príma
24%
38%
1p bünt.
Salgótarján
BKG Príma
85%
83%
Salgótarján BKG Príma
Szerzett labda 3 8
Eladott labda 12 7
Lepattanó 32 24
Gólpassz 16 23
Fault 22 15
VAL 92 129
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dragasevic

Veljko
X 17 1 3 33 1 1 100 3 9 33 5 13 38 4 4 100 0 1 1 1 3 3 3 1 0 0 12 29 -8

Takács

András
X 11 4 7 57 0 0 0 0 1 0 4 8 50 3 4 75 6 7 13 0 0 0 4 1 0 0 24 26 -2

Molnár

Dániel
X 16 2 2 100 1 1 100 3 8 38 6 11 55 1 1 100 3 0 3 0 2 3 1 1 0 0 14 23 5

Karanfilovski

Valentino
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 2 0 0 3 22 6

Kuttor

Gergő
X 2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 1 1 5 1 0 0 0 6 20 -6

Molnár

Marcell József
6 2 2 100 0 1 0 0 1 0 2 4 50 2 3 67 1 0 1 0 2 1 3 7 0 0 12 25 -17

Monye

Martin
4 1 2 50 1 4 25 0 1 0 2 7 29 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 0 0 0 2 20 -6

Cooper

Charles Deroy
9 4 8 50 0 0 0 0 0 0 4 8 50 1 1 100 2 3 5 0 2 2 2 2 0 0 12 18 0

Nshimba

Kalau Joel
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 2 4 1 2 0 0 3 14 -8

Hargitai

Krisztián
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 0 0 0 4 3 -7

Gulyás

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 31 61 4 8 50 6 25 24 29 64 45 11 13 85 20 12 32 3 12 22 15 16 0 0 92 200
BKG Príma
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Botond Ágoston
X 18 0 0 0 0 0 0 6 10 60 6 10 60 0 0 0 1 0 1 4 0 2 2 2 0 0 23 40 12

Nagy

Benedek Ágost
X 11 2 2 100 1 3 33 1 6 17 4 11 36 2 2 100 1 1 2 2 2 1 3 15 0 0 24 40 12

Zsihla

Zsombor
X 10 3 5 60 0 1 0 1 5 20 4 11 36 1 1 100 3 2 5 0 1 1 2 1 0 0 10 36 16

Allen

Nicholas Scott
X 30 11 12 92 1 1 100 0 0 0 12 13 92 6 7 86 6 0 6 1 2 3 5 3 0 0 41 31 8

Buzás

Bence
X 9 2 5 40 0 1 0 0 0 0 2 6 33 5 6 83 5 0 5 1 1 4 8 1 0 0 18 26 9

Reizer

Roland
3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 1 1 2 0 0 2 2 1 0 0 5 13 2

Szeleczki

István
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 1 2 0 1 1 0 0 0 0 7 10 5

Lakatos

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 4 -4

Ikker

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Halász

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Molnár

Csongor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 87 22 30 73 2 6 33 8 21 38 32 57 56 15 18 83 19 5 24 8 7 15 22 23 0 0 129 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek