Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. november 20. | 17:00
9. forduló
Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja
92 -103
(28-29, 14-21, 19-33, 31-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vadász Csaba, Borgula György, Téczely Roland Balázs (Maár Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Hosszú István : Nem sikerült az első győzelem, pedig nagyon reménykedtünk benne. Sajnos magas ember nélkül kellett játszanunk a Pápa ellen és center poszton gyengék voltunk. A nagyszünet után egy kicsit elment az ellenfél. Ugyan a záró negyedben próbálkoztunk, de ez nem volt elég a mérkőzés megnyeréséhez. Csak szűkíteni tudtuk a különbséget, a győzelem továbbra is várat magára. Gratulálok a Pápának!

Vendég edző nyilatkozata
Kálmán László : Nagyon nehéz helyzetben van a Baja, az első félidőben megpróbáltak mindent és nagyon jól tartották magukat. Amikor tudtuk a saját játékunkat játszani és könnyű kosarakat szereztünk, akkor nyílt ki az olló. Nagyon örülök, mert az előző mérkőzéseken mindig ott voltunk a győzelem kapujában és nem sikerült. Minden idegenbeli győzelmet meg kell becsülni!


Dobástérkép
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 5 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 8
Vezetés váltás 10
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 08:00 31:00
CSAPAT %
2p köz.
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
76%
60%
2p ktáv.
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
67%
100%
3p táv.
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
33%
30%
1p bünt.
Bajai Bácska FKE
Conoil Pápa KC
81%
69%
Bajai Bácska FKE Conoil Pápa KC
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 13 5
Lepattanó 31 36
Gólpassz 12 20
Fault 19 18
VAL 114 132
Statisztika
Bajai Bácska FKE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Goldring

József Bence
X 16 2 3 67 0 0 0 3 8 38 5 11 45 3 4 75 8 1 9 0 4 3 7 3 1 0 25 40 -11

Kucsora

Csaba Ákos
X 35 7 10 70 2 3 67 3 7 43 12 20 60 8 9 89 2 0 2 1 4 2 8 4 0 1 37 40 -11

Nagy

Dániel
X 21 4 4 100 1 1 100 3 7 43 8 12 67 2 2 100 8 2 10 3 3 4 2 4 0 0 33 33 -4

Szűcs

Marcell
X 13 5 6 83 0 0 0 1 4 25 6 10 60 0 1 0 1 2 3 0 0 2 1 0 1 0 13 27 4

Délity

Bence
X 5 0 0 0 1 2 50 1 5 20 2 7 29 0 0 0 3 0 3 0 1 3 0 1 0 0 3 25 0

Szatmári

Szabolcs
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 4 0 4 0 1 5 0 0 0 0 2 25 -20

Obermann

Norbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 1 10 1

Szabó

Balázs Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jakab

Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Virág

Előd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 19 25 76 4 6 67 11 33 33 34 64 53 13 16 81 26 5 31 5 13 19 18 12 2 1 114 200
Conoil Pápa KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Murai

Gábor
X 12 4 7 57 0 0 0 1 6 17 5 13 38 1 3 33 2 2 4 5 1 2 4 7 0 2 21 31 4

Sonyák

Béla Ádám
X 16 3 7 43 0 0 0 2 8 25 5 15 33 4 4 100 6 0 6 0 0 1 2 5 0 0 19 31 14

Németh

András
X 20 4 8 50 1 1 100 3 5 60 8 14 57 1 2 50 6 3 9 0 1 3 1 2 0 0 24 30 16

Hódi

Patrik
X 13 0 0 0 2 2 100 3 6 50 5 8 63 0 0 0 4 2 6 0 0 1 1 3 0 0 20 25 17

Koma

Dániel
X 14 5 6 83 0 0 0 0 0 0 5 6 83 4 6 67 0 2 2 1 0 2 4 2 0 0 20 23 0

Varga

Balázs Péter
19 9 11 82 0 0 0 0 0 0 9 11 82 1 1 100 2 3 5 1 0 2 5 0 1 0 29 15 3

Horváth

Attila
5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 1 14 1

Erdei

Márk
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 1 0 0 -2 13 6

Németh

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 9 -2

Lintner

Kristóf Barnabás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 0 0 1 5 -6

Kocsis

Tamás Zoltán
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 2 -8

Parcsami

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -6
Összesen 5 103 28 47 60 3 3 100 10 33 30 41 83 49 11 16 69 23 13 36 7 5 18 17 20 1 2 132 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek