Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. október 17. | 19:15
4. forduló
Kossuth Lajos Általános Iskola
93 -95
(27-21, 17-21, 24-20, 25-33)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gergely Csaba, Domán István, Drenyovszki Dániel (Bogárdi János)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Sándor : Gratulálok mindkét csapatnak, a Kaszásoknak a győzelemhez, a mieinknek a küzdeni tudáshoz, ami azonban ma sajnos kevésnek bizonyult a sikerhez! Nem védekeztünk jól, rengeteg pontot kaptunk, nagyon sok ez a 95 kapott pont. A védekezésünkben összességében csak fellángolások voltak, ami a győzelemhez nagyon kevés. Sajnálom, hogy így alakult, ez egy nagyon fájó vereség a számunkra, hiszen ezt a mérkőzést győzelemként szerettük volna elkönyvelni és közel is jártunk hozzá. Küzdöttünk, de a volt „A” csoportos játékosokkal teletűzdelt Kaszások ellen, a mi, heti hármat edző csapatunk teljesítménye mégis kevésnek bizonyult a mai napon. Természetesen ebből a mérkőzésből is tanulunk, ebből a játékstílusból, amit a Kaszások képviselnek. Nincs időnk azonban búslakodni, megpróbálunk pénteken Pápán javítani, szeretnénk minél több győzelmet elkönyvelni ebben az erős mezőnyben.

Vendég edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Először is gratulálok mindkét csapatnak, mert úgy gondolom, hogy színvonalas kosárlabdát játszott mindkét együttes! Tudtuk, hogy nagyon-nagyon nehéz itt Nagykőrösön meccset nyerni, de ennek reményében jöttünk. Az első negyedben a védekezésünk nem volt a helyén, 27 pontot kaptunk. Ahogy sikerült ezt helyre rakni, akkor is hibáztunk, de kevesebbet, és fokozatosan jöttünk felfelé. Az utolsó és legfontosabb momentumban pedig sikerült átvenni a vezetést. Gratulálok a játékosaimnak, mert a körülményekhez képest nagyon oda tudtak koncentrálni és ők nyugtattak engem, ami ritkaság számba megy. Még egyszer gratulálok mindkét csapatnak és további sok sikert kívánok a Nagykőrösnek kis!


Dobástérkép
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 10
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 34:15 01:00
CSAPAT %
2p köz.
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
55%
69%
2p ktáv.
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
58%
36%
3p táv.
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
26%
36%
1p bünt.
Nagykőrös
Óbudai Kaszások
83%
80%
Nagykőrös Óbudai Kaszások
Szerzett labda 5 6
Eladott labda 11 11
Lepattanó 35 31
Gólpassz 17 14
Fault 23 21
VAL 116 125
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Nagykőrös
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mester

Márk
X 10 0 0 0 0 0 0 3 6 50 3 6 50 1 2 50 3 0 3 0 1 2 2 0 0 0 10 31 -3

Molnár

Miklós
X 15 2 4 50 1 1 100 1 6 17 4 11 36 6 6 100 0 1 1 1 1 2 4 2 0 1 15 30 2

Lakosa

Ákos
X 24 5 12 42 3 6 50 0 3 0 8 21 38 8 8 100 5 3 8 2 3 4 6 6 0 1 30 28 3

Fehér

Péter József
X 11 2 6 33 1 2 50 1 3 33 4 11 36 2 4 50 4 1 5 0 1 1 4 3 0 1 13 26 -4

Timkó

Norbert
X 12 5 6 83 1 1 100 0 0 0 6 7 86 0 0 0 5 2 7 0 0 2 1 2 0 1 21 26 -1

Molnár

Bence
15 6 8 75 0 1 0 1 2 50 7 11 64 0 0 0 1 1 2 2 2 4 0 3 0 0 16 25 -4

Mácsai

Károly
6 1 2 50 1 1 100 0 2 0 2 5 40 2 3 67 8 1 9 0 3 5 2 0 0 0 10 24 -4

Filep

Áron Kálmán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 1 0 0 1 10 1

Kocsis

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kónya

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kakulya

Sándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Jókai

Mátyás Ferenc
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 21 38 55 7 12 58 6 23 26 34 73 47 19 23 83 26 9 35 5 11 23 20 17 0 4 116 200
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 23 3 3 100 2 4 50 0 3 0 5 10 50 13 13 100 2 1 3 2 3 3 10 5 0 0 35 30 -6

Fekete

Viktor Norbert
X 12 1 4 25 0 2 0 3 7 43 4 13 31 1 2 50 6 1 7 1 1 2 1 6 0 0 16 28 3

Czirbus

József
X 14 6 8 75 0 1 0 0 2 0 6 11 55 2 6 33 1 3 4 0 4 3 6 0 1 0 12 23 -12

Horváth

Márton
X 6 2 4 50 1 1 100 0 0 0 3 5 60 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 1 1 0 9 16 -9

Vas-Teplán

Miklós
X 2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 0 0 0 2 13 1

Kalassai

Martin
12 3 3 100 0 0 0 2 3 67 5 6 83 0 0 0 1 0 1 3 1 4 1 0 0 0 15 28 1

Boinitzer

Dávid
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 7 0 7 0 0 1 0 1 2 0 10 23 15

Perunicic

Stefan
20 2 2 100 0 1 0 4 7 57 6 10 60 4 5 80 2 0 2 0 0 3 2 1 0 0 20 23 11

Bencsik

Barnabás Boldizsár
4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 6 10 2

Vígh

Marcell Péter
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 6 4

Konta

Zalán Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedűs

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 18 26 69 4 11 36 9 25 36 31 62 50 24 30 80 25 6 31 6 11 21 23 14 4 0 125 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek