Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. október 9. | 17:00
3. forduló
Kaszások Sportcsarnok
73 -87
(24-29, 11-19, 18-22, 20-17)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Vadász Csaba, Borgula György, Gruber Nikolett Lilla (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Sajnos első perctől kezdve a védekezésünkkkel volt probléma,és ezt cipeltük végig a mérkőzésen, a hétköznapokon nagyon sokat foglalkozunk a védekezéssel, de ma egyáltalán nem látszott a csapatunkon és ezen kell változtatni és sokat dolgozni. Különben gratulálok a Jászberény csapatnak, végig kézben tudták tartani a mérkőzést és megérdemelten nyertek.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Sándor : Egy jó mérkőzést játszottunk, a végjátékban sikerült elszakadnunk. Talán picit jobban védekeztünk és több lepattanót szedtünk. Véleményem szerint megtaláltuk azt az embert aki 1:1-ben megtudta bontani mélységben a védekezést, ez a Chester Lewis volt, abból építkeztünk, kipasszokból és az ő befejezéseiből.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 21
Legtöbb egymás után szerzett pont 6 7
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 00:00 37:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
32%
59%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
71%
38%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
38%
28%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Jászberényi KSE
69%
89%
Óbudai Kaszások Jászberényi KSE
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 12 11
Lepattanó 32 43
Gólpassz 15 19
Fault 15 21
VAL 94 118
MÉRKŐZÉS VIDEÓ
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czura

Attila
X 9 1 4 25 2 2 100 0 2 0 3 8 38 3 5 60 4 1 5 1 2 1 3 3 0 0 12 32 -5

Fekete

Viktor Norbert
X 11 0 3 0 1 1 100 1 6 17 2 10 20 6 8 75 2 0 2 2 2 2 4 2 0 0 9 31 -10

Horváth

Márton
X 8 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 2 4 50 8 6 14 1 0 4 3 5 0 0 24 25 -10

Vas-Teplán

Miklós
X 4 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 1 1 100 1 0 1 0 1 3 2 0 0 0 4 17 -16

Czirbus

József
X 4 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 4 6 67 1 1 2 0 1 0 3 1 1 0 6 11 -7

Kalassai

Martin
8 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 2 0 0 10 20 -3

Boinitzer

Dávid
13 2 5 40 1 2 50 1 3 33 4 10 40 4 4 100 2 1 3 0 1 1 2 0 0 1 11 18 -10

Perunicic

Stefan
9 0 1 0 0 0 0 3 6 50 3 7 43 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 6 14 -1

Bencsik

Barnabás Boldizsár
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 1 2 1 0 0 4 13 -2

Ruják

Bence Menyhért
2 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 1 1 0 0 1 0 0 4 8 -12

Vígh

Marcell Péter
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 0 1 2 1 3 1 0 0 0 4 8 3

Konta

Zalán Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3
Összesen 5 73 8 25 32 5 7 71 9 24 38 22 56 39 20 29 69 23 9 32 7 12 15 21 15 1 1 94 200
Jászberényi KSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lewis

Chester
X 18 2 4 50 0 1 0 2 5 40 4 10 40 8 9 89 8 2 10 3 3 2 5 10 0 0 36 33 15

Meleg

Károly Richárd
X 11 3 7 43 0 0 0 0 5 0 3 12 25 5 5 100 5 5 10 1 1 4 3 1 1 1 17 32 10

Olasz

Ádám Zsolt
X 17 8 12 67 0 0 0 0 0 0 8 12 67 1 2 50 5 5 10 1 1 1 4 1 0 0 27 30 16

Nagy

Simon
X 12 1 1 100 0 1 0 3 5 60 4 7 57 1 1 100 1 0 1 0 1 3 1 0 0 0 10 29 15

Rakic

Miljan
X 6 2 4 50 1 2 50 0 6 0 3 12 25 0 0 0 3 0 3 1 1 3 0 4 0 0 4 25 12

Velkey

János
2 0 2 0 1 2 50 0 4 0 1 8 13 0 0 0 2 2 4 0 2 2 1 1 0 0 -1 14 3

Rosic

Uros
8 0 0 0 0 0 0 2 3 67 2 3 67 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 8 13 0

Homoki

Donát László
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 2 3 0 0 2 0 0 0 0 9 12 -1

Várbíró

Gergő
4 1 1 100 1 2 50 0 0 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 2 0 0 5 11 -1

Fekete

Dávid
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 1 1
Összesen 5 87 20 34 59 3 8 38 8 29 28 31 71 44 17 19 89 27 16 43 6 11 21 15 19 1 1 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek