Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 9. | 18:00
5. forduló
Messzi István Sportcsarnok
74 -72
(21-13, 15-21, 13-16, 13-12, 12-10)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Fodor Attila, Györfy Rúben (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Gratulálok mindkét csapatnak, kiváló mérkőzést játszottunk. Büszke vagyok a csapatomra, hogy egy ilyen erőltetett menetben, egy ilyen fizikális mérkőzést sikerült megnyernünk. A harmadik negyedben megint voltak hibáink, de volt tartásunk, karakterünk, és tudtunk fordítani. Már-már megszokottak az egylabdás mérkőzések, így izgalomban nincs hiány Kecskeméten. Külön öröm, hogy egyre többen látogatnak ki a csarnokba buzdítani minket, amit ezúton is nagyon köszönök a csapat nevében. A mai győzelem az ő érdemük is. Meg kell említenem még, hogy nemcsak az A-csoportban, hanem az U20-as korosztályban és a NBI/B csoportjában is eredményesen szerepelnek csapataink, ami bizakodásra okot a jövőt illetően.

Vendég edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen vereség után hazai pályán akart javítani a Kecskemét, és ez is be is igazolódott, gratulálok nekik a győzelemhez. Igazi egylabdás mérkőzés volt, amelyen ma mi maradtunk alul.

Hazai játékos nyilatkozata
Rastko Dramicanin : Gratulálok a OSE-nak, keményen küzdöttek. Három komoly meccs van a hátunk mögött, ebből kettőt megnyertünk, így nem lehetünk elégedetlenek. Most van egy kicsit több időnk a következő meccsig, ami szintén nem ígérkezik könnyűnek. Köszönjük a biztatást a szurkolóinknak!

Vendég játékos nyilatkozata
Yordan Minchev : Jól kizárták az irányítónkat a játékból, nem tudtunk könnyű dobásokat végrehajtani, nagyon masszívan védekezett a Kecskemét. A döntő pillanatokból a hazaiak jöttek ki jobban, és ez pecsételte meg a sorsunkat. Gratulálok a KTE-nek a győzelemhez!


Dobástérkép
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 10 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 10
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 9
Csapat vezetési ideje 27:20 11:00
CSAPAT %
2p köz.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
38%
71%
2p ktáv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
67%
33%
3p táv.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
38%
19%
1p bünt.
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
MVM-OSE Lions
50%
70%
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet MVM-OSE Lions
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 12 11
Lepattanó 34 43
Gólpassz 13 16
Fault 17 24
VAL 91 99
Statisztika
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemet
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pollard

Xavier Tevin Joseph
X 15 3 8 38 2 3 67 1 3 33 6 14 43 2 3 67 2 1 3 0 5 0 6 8 0 0 18 40 -1

Milutinovic

Andreja
X 17 2 4 50 2 2 100 3 7 43 7 13 54 0 0 0 6 1 7 1 2 2 2 1 0 0 20 34 -9

Jaramaz

Nemanja
X 4 1 4 25 0 1 0 0 3 0 1 8 13 2 7 29 4 0 4 2 1 0 4 1 0 0 2 25 9

Karahodzic

Kemal
X 7 2 8 25 0 0 0 0 0 0 2 8 25 3 7 43 4 2 6 0 1 5 6 0 0 0 8 25 -12

Kucsera

Dániel
X 6 0 2 0 0 0 0 2 2 100 2 4 50 0 0 0 4 0 4 0 0 4 0 1 1 0 10 14 0

Wittmann

Krisztián
5 1 1 100 0 0 0 1 6 17 2 7 29 0 0 0 0 1 1 1 2 3 1 2 0 0 3 33 12

Dramicanin

Rastko
16 1 1 100 0 0 0 4 8 50 5 9 56 2 2 100 5 0 5 2 1 0 2 0 0 0 20 33 7

Kiss

Dávid
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 3 67 2 2 4 0 0 3 3 0 0 0 10 18 9

Körmendi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -5

Ivkovic

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Botka

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 11 29 38 4 6 67 11 29 38 26 64 41 11 22 50 27 7 34 6 12 17 24 13 1 0 91 225
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Minchev

Yordan Dinkov
X 19 4 6 67 0 0 0 3 6 50 7 12 58 2 2 100 9 4 13 3 2 3 4 5 0 0 37 37 -2

Ihring

Mario
X 8 4 6 67 0 1 0 0 8 0 4 15 27 0 0 0 2 1 3 1 3 3 1 2 0 0 1 35 2

Burns

Elijah Ross
X 13 6 7 86 0 1 0 0 1 0 6 9 67 1 2 50 10 3 13 0 0 3 3 3 0 0 28 28 5

Milisavljevic

Milos
X 8 1 1 100 0 0 0 2 6 33 3 7 43 0 0 0 3 2 5 0 3 4 0 2 0 1 8 27 -13

Mucza

Tamás
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 5 -6

Ruják

András Baldvin
9 2 2 100 1 1 100 1 4 25 4 7 57 0 0 0 0 1 1 0 1 1 4 3 0 0 13 31 -1

Parrish

Alfred Brandon
9 2 2 100 0 2 0 1 7 14 3 11 27 2 2 100 1 0 1 1 1 2 2 1 0 0 5 26 10

Garamvölgyi

Ákos Tibor
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 2 0 4 0 4 1 0 4 1 0 0 0 1 19 -6

Carev

Aleksej
6 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 2 2 100 1 0 1 0 1 3 2 0 0 0 6 15 2

Dorogi

Gergő
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 1 2 -1

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 28 71 2 6 33 7 36 19 29 70 41 7 10 70 31 12 43 6 11 24 17 16 0 1 99 225
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek