Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. szeptember 26. | 18:00
2. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
63 -88
(13-25, 16-20, 10-17, 24-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, dr. Mészáros Balázs, Dr. Oláh Márk (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Nagyon rosszul kezdtünk. Ugyanaz történt mint a Szombathely ellen, már az első negyedben vége volt a meccsnek. A Debrecen egy nagyon jó csapat, jól játszanak, és ha nem koncentrálunk az első perctől kezdve, mindig lesz hasonló problémánk. A következő két mérkőzésen ha az elejétől kezdve elkezdünk jól játszani, akkor nyerhetünk.

Vendég edző nyilatkozata
Milenko Topics : Nagyon örülünk, hogy itt nyerni tudtunk. Egy nagyon jó csapat ellen léptünk ma pályára, akik megmutatták, hogy milyen támadójátékkal bírnak. Elégedettek vagyunk a győzelemmel, legfőképp azzal, ahogyan védekeztünk és lepattanóztunk. Csak most kezdődött el a bajnokság, de azt már látjuk, hogy a dobóátlagunkon javítanunk kell.

Hazai játékos nyilatkozata
Illés Máté : Először is gratulálni szeretnék a Debrecennek. Az első két mérkőzésünkön az első két negyedben kis energiaszinttel léptünk pályára. Nem fókuszáltunk olyan csapatok ellen, mint a Falco és a Debrecen. Nem engedhetjük meg ezt magunknak. Küzdünk, hajtunk, valahogyan mindig visszajövünk a mérkőzésbe, hogy ez annyi energiát felemészt, hogy a végén sajnos már nem sok marad.

Vendég játékos nyilatkozata
Valerio Bodon Vincent : Ez egy hosszú munka eredménye, sokat dolgoztunk a felkészülési időszak alatt és az elmúlt héten is, hogy ezt a meccset megnyerjük. Főleg a védekezésünkön próbáltunk fejleszteni, és szerintem ez nagyrészben javult is, de még mindig van mit rajta csiszolni. Nagyon örülünk ennek a győzelemnek, nincs megállás, megyünk tovább.


Dobástérkép
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 27
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 11
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:00 39:27
CSAPAT %
2p köz.
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
64%
59%
2p ktáv.
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
40%
20%
3p táv.
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
19%
33%
1p bünt.
Pecsi VSK-VEOLIA
DEAC-Tungsram
64%
77%
Pecsi VSK-VEOLIA DEAC-Tungsram
Szerzett labda 6 8
Eladott labda 16 10
Lepattanó 27 37
Gólpassz 10 13
Fault 24 16
VAL 75 118
Statisztika
Pecsi VSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Haynes-Jones

Samajae Naeem
X 14 3 4 75 1 6 17 2 5 40 6 15 40 0 0 0 2 0 2 0 3 3 2 5 0 0 11 36 -20

Bryson

Michael Joseph
X 14 1 3 33 1 1 100 2 6 33 4 10 40 4 6 67 3 1 4 2 3 3 5 0 2 1 16 33 -27

Ivosev

Tamás
X 6 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 2 2 100 6 1 7 2 5 5 4 2 3 1 13 27 -23

Brkic

Veljko
X 12 6 9 67 0 1 0 0 0 0 6 10 60 0 1 0 7 3 10 0 0 3 3 2 0 0 22 24 -12

Popadic

Miljan
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 0 0 1 2 13 -19

Bíró

Olivér
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 2 0 2 0 3 1 1 0 1 0 4 24 -12

Illés

Máté Csongor
6 3 4 75 0 0 0 0 4 0 3 8 38 0 0 0 1 0 1 1 1 5 0 1 0 0 3 23 -5

Doktor

Péter László
5 0 0 0 2 2 100 0 1 0 2 3 67 1 2 50 1 0 1 0 1 1 1 0 0 0 4 13 -10

Goldring

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 3

Farkas

Sándor Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 63 18 28 64 4 10 40 4 21 19 26 59 44 7 11 64 22 5 27 6 16 24 16 10 6 3 75 200
DEAC-Tungsram
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lapornik

Miha
X 15 1 4 25 1 3 33 3 11 27 5 18 28 2 3 67 2 2 4 3 2 2 2 0 0 0 8 29 21

Thames

Xavier Raynard
X 10 3 4 75 0 1 0 1 2 50 4 7 57 1 2 50 2 0 2 0 1 1 6 5 0 0 18 29 17

Gjorgji

Dzeletovic
X 14 4 6 67 0 1 0 2 4 50 6 11 55 0 0 0 1 3 4 1 0 2 1 1 0 0 16 29 25

Tóth

Ádám
X 15 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 3 4 75 4 5 9 2 2 2 4 0 1 0 24 23 12

Valerio Bodon

Vincent
X 7 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 0 0 0 3 1 4 0 1 0 0 3 1 0 11 23 18

Drenovac

Dorde
17 2 3 67 0 3 0 2 4 50 4 10 40 7 8 88 5 1 6 1 2 1 5 0 0 2 20 23 10

Aska

Ivan
8 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 4 5 80 2 3 5 0 1 4 4 0 1 3 13 17 13

Polyák

László
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 2 1 0 1 0 14 1

Kerpel-Fronius

Gáspár
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 0 3 0 1 0 0 5 11 8

Neuwirth

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 0 0 3 2 0

Kovács

Ákos Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 20 34 59 2 10 20 9 27 33 31 71 44 17 22 77 22 15 37 8 10 16 24 13 3 6 118 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek