Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. szeptember 25. | 18:00
2. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
80 -77
(29-22, 15-17, 12-20, 24-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Tőzsér Dénes Kelemen, Sörlei Attila (Páli dr. Kálmán)

Hazai edző nyilatkozata
Teo Cizmic : Gratulálok a játékosaimnak a nagy küzdéshez! A mérkőzés előtt is mondtam, hogy ez nagyon kemény mérkőzés lesz, hiszen ellenfelünk az előző fordulóban Kecskeméten tudott nyerni, ami nehéz feladat. Három napon belül ez volt a második pokolian nehéz mérkőzésünk, melyen nagyon fontos volt a győzelem a fiúknak, főleg a szerdán történtek fényében. A siker hozzásegíthet minket, hogy jó mentális állapotban tudjuk folytani a felkészülést.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : Kemény, egylabdás mérkőzés vívtunk a ZTE –vel. A hibáinkat jól használta ki a ZTE, főleg a végjátékban. Az első negyedben sok pontot kaptunk, majd a másodiktól már sokkal jobban védekeztünk és vezettünk is, de a végén sok rossz döntést hoztunk és kikaptunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Derrick Wilson : Tudtuk előzetesen, hogy ellenfelünk nagyon jó csapat. Döntőnek bizonyult, hogy a csapat az egész mérkőzésen együtt, egymásért tudott küzdeni.

Vendég játékos nyilatkozata
Wayne Martin : Ez egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt, egyszer a ZTE vezetett egyszer mi.


Dobástérkép
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 33:48 05:34
CSAPAT %
2p köz.
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
53%
56%
2p ktáv.
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
33%
85%
3p táv.
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
31%
14%
1p bünt.
Zalakeramia ZTE KK
Kaposvari KK
76%
76%
Zalakeramia ZTE KK Kaposvari KK
Szerzett labda 4 6
Eladott labda 8 6
Lepattanó 36 28
Gólpassz 10 8
Fault 21 21
VAL 103 100
Statisztika
Zalakeramia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wilson

Derrick
X 21 3 5 60 2 4 50 2 5 40 7 14 50 5 5 100 0 1 1 1 1 4 6 2 0 1 23 28 0

Barnett

Jordan Kahlil
X 8 1 4 25 0 0 0 1 5 20 2 9 22 3 4 75 3 2 5 0 3 2 4 1 0 0 7 26 0

Harris

Chris
X 15 6 7 86 0 0 0 0 0 0 6 7 86 3 6 50 5 5 10 1 2 1 4 1 1 0 26 23 0

Németh

Ákos
X 4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 3 2 5 0 0 3 2 0 1 0 11 22 10

Polster

Attila
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 2 15 11

Guyton

Carlton
16 2 5 40 0 1 0 4 8 50 6 14 43 0 0 0 3 1 4 1 0 1 1 2 0 0 16 26 1

Heron

Mustapha Jahhad
4 1 5 20 0 1 0 0 1 0 1 7 14 2 2 100 1 1 2 1 0 2 2 1 0 1 4 18 0

Horti

Bálint
6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 2 100 1 1 2 0 1 3 1 2 1 0 9 17 -2

Révész

Ádám
6 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 1 2 50 3 1 4 0 1 0 1 1 0 1 7 16 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -1 5 -6

Bonifert

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 4 -1

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 18 34 53 2 6 33 8 26 31 28 66 42 16 21 76 22 14 36 4 8 21 21 10 3 3 103 200
Kaposvari KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hilliard IV

Nimrod Andrew
X 17 1 5 20 2 2 100 1 6 17 4 13 31 8 9 89 5 0 5 1 1 0 8 4 0 1 24 36 0

Martin Jr.

Wayne Ernest
X 25 5 8 63 6 6 100 0 1 0 11 15 73 3 3 100 7 1 8 1 0 4 2 1 1 1 34 34 0

Ford

Xavier Teronne
X 19 6 7 86 2 2 100 0 4 0 8 13 62 3 5 60 1 3 4 2 1 4 7 1 0 0 25 26 0

Price

Timothy Terell
X 2 0 1 0 0 2 0 0 2 0 0 5 0 2 2 100 2 0 2 1 3 4 2 1 0 0 0 24 -2

Plézer

Gábor
X 5 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 4 13 -7

Krnjajski

Boris
7 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 0 2 0 1 0 1 0 0 3 1 1 0 1 5 28 -5

Hendlein

Roland
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 1 19 3

Csorvási

Milán
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 2 4 0 1 2 1 0 1 0 4 13 -3

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 1 0 3 7 2

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fehér

Benjamin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 15 27 56 11 13 85 3 21 14 29 61 48 16 21 76 21 7 28 6 6 21 21 8 3 3 100 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek