Magyar Kupa, Női- 2020/2021
2021. február 26. | 15:00
2. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
45 -50
(13-15, 5-10, 13-13, 14-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József, Csabai-Kaskötő Brigitta (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Nehéz megszólalni, ilyen dobószázalék után. Helyzeteinket kidolgoztuk, azonban sok üres dobást hibáztunk. Büszke vagyok csapatomra, hiszen nem csuklottunk össze akkor sem, amikor a DVTK tizenkét ponttal ellépett. Védekezésünk rendben volt, ez mutatja azt is, hogy a bajnokság során a második legkevesebb pontot mi kapjuk átlagban. Folyamatosan építjük csapatunkat, olyan játékosokkal, akik eddig epizód szerepet töltöttek be együtteseikben. A megkezdett út elején járunk, de jó irányba haladunk. Vasárnap visszajövünk és megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet.

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : – A Pécs nemcsak megnehezítette dolgunkat, hanem kis híján le is győzött bennünket. Végig szenvedtünk, görcsöltünk az egész mérkőzés során egy jó védekezést produkáló ellenféllel szemben. Annyival járunk a PEAC előtt, hogy nálunk van pár rutinosabb játékos, akikre a nehezebb szituációkban támaszkodhatunk. Sok sikert ellenfelünknek a bronzmeccsen, mi pedig igyekszünk egy szoros döntőt játszani.

Hazai játékos nyilatkozata
Paula Strautmane : A védekezésünk rendben volt, támadásban azonban sok gondunk adódott. Ezen kell dolgoznunk, hogy valahogy sikerüljön elkapni a ritmust, és akkor sokkal gördülékenyebben menne minden. Holnap bronzmeccset játszunk, aminek nagyon örülök!

Vendég játékos nyilatkozata
Medgyessy Dóra : A találkozó esélyesei előzetesen mi voltunk, ez cseppet rá is nyomta a bélyegét játékunkra, dobószázalékunkon is meglátszódott. Év elején, ha valaki azt mondja, hogy kupadöntőt játszunk, akkor azt szerintem azonnal aláírtuk volna. Vasárnap a döntőben viszont már mi játszhatunk teher nélkül.


Dobástérkép
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
26%
45%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
24%
24%
3p táv.
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
27%
15%
1p bünt.
PEAC-Pécs
Aluinvent DVTK
36%
55%
PEAC-Pécs Aluinvent DVTK
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 14 11
Lepattanó 41 39
Gólpassz 15 17
Fault 19 17
VAL 60 78
Statisztika
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wentzel

Nóra
X 7 1 4 25 1 5 20 1 5 20 3 14 21 0 0 0 6 2 8 0 4 5 3 4 0 0 7 34 0

Szűcs

Réka
X 9 0 3 0 1 1 100 2 8 25 3 12 25 1 2 50 5 0 5 2 2 2 3 3 0 2 10 34 0

Kiss

Virág
X 3 1 5 20 0 3 0 0 3 0 1 11 9 1 2 50 2 2 4 1 4 1 2 1 1 2 -3 32 0

Andusic

Tijana
X 8 3 7 43 1 4 25 0 0 0 4 11 36 0 0 0 9 1 10 1 1 4 1 1 4 1 17 30 0

Strautmane

Paula
X 11 0 1 0 1 2 50 3 5 60 4 8 50 0 0 0 4 1 5 2 0 3 1 4 0 0 19 26 0

Sarok

Nikolett
1 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 5 0 1 2 50 4 1 5 0 3 3 3 2 0 0 2 25 0

Sánta

Petra
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 3 14 0

Kaposi

Pálma
3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 5 20 2 2 4 0 0 0 3 0 0 0 5 5 0

Hegedűs

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popovic

Milica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 45 6 23 26 4 17 24 7 26 27 17 66 26 4 11 36 32 9 41 6 14 19 17 15 6 5 60 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 8 0 2 0 1 2 50 1 3 33 2 7 29 3 3 100 3 0 3 1 4 2 8 9 0 2 20 40 0

Pusztai

Petra Panna
X 2 1 3 33 0 1 0 0 3 0 1 7 14 0 2 0 5 1 6 0 1 1 2 2 0 1 3 37 0

Keyona Lavette

Hayes
X 22 9 18 50 2 4 50 0 2 0 11 24 46 0 0 0 11 1 12 1 4 4 2 1 1 1 22 36 0

Mokango Modiri

Chanel
X 11 3 6 50 1 7 14 0 1 0 4 14 29 3 4 75 7 1 8 1 1 0 3 1 3 1 15 33 0

Aho

Nina Daniella
X 2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 2 1 3 1 0 4 3 2 0 0 10 28 0

Kányási

Veronika
5 1 2 50 0 1 0 1 2 50 2 5 40 0 2 0 2 1 3 1 0 3 0 2 1 0 7 15 0

Kiss

Angelika
0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 3 1 4 1 1 3 1 0 0 1 1 11 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Franka Emilia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Montai-Vukov

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 50 15 33 45 4 17 24 2 13 15 21 63 33 6 11 55 33 6 39 6 11 17 19 17 5 6 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek