Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. március 7. | 17:30
19. forduló
MTK Kosárlabda Csarnok
65 -60
(17-13, 15-6, 20-22, 13-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gaál Norbert, Simon Kristóf Kolos

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter: : Nehezen indult be a szekér, azonban a második negyed elején sikerült egy agresszív védekezest a pályára tenni, amihez jó támadójáték párosult és tíz pontos előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőre, azonban össze kapta magát a Debrecen, és a negyedik negyed végére eltüntette a különbséget, de fordítani nem tudott. Szeretnek gratulalni a DEAC-nak a mai jatekukhoz, es sok sikert kivanok nekik a hatra levo meccseikhez.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Imre: : Az első félidőben nem voltunk elég koncentráltak támadásban, hiába voltak meg a helyzeteink a dobások kimaradtak. Ezzel ellentétben a második félidőt sokkal koncentráltabban játszottuk végig. Védekezésben agresszívak voltunk és támadásban is kiszolgáltuk egymást.


Dobástérkép
MTK-TFSE
DEAC
MTK-TFSE
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK-TFSE
DEAC
50%
56%
2p ktáv.
MTK-TFSE
DEAC
50%
15%
3p táv.
MTK-TFSE
DEAC
34%
15%
1p bünt.
MTK-TFSE
DEAC
60%
82%
MTK-TFSE DEAC
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 21 13
Lepattanó 42 29
Gólpassz 23 18
Fault 10 16
VAL 99 70
Statisztika
MTK-TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dömötör

Petra
X 6 0 2 0 0 1 0 2 4 50 2 7 29 0 0 0 2 0 2 0 6 3 4 5 0 0 6 31 0

Sólyom

Sára
X 7 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 2 2 100 3 0 3 1 5 1 3 1 0 0 8 23 0

Munkácsi

Enikő Anett
X 3 1 2 50 0 2 0 0 0 0 1 4 25 1 2 50 2 0 2 0 1 2 2 1 0 0 3 22 0

Király

Andrea
X 5 1 3 33 0 0 0 1 6 17 2 9 22 0 0 0 5 1 6 1 0 1 0 3 0 0 8 21 0

Szeitl

Vanessa
X 5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 2 0 2 1 0 0 0 0 0 0 4 12 0

Hanti

Daniella
26 2 3 67 1 1 100 6 11 55 9 15 60 2 2 100 3 2 5 1 4 0 2 1 0 1 25 32 0

Burján

Laura
3 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 1 2 50 5 4 9 4 1 1 2 5 2 0 19 22 0

Karlócai

Julianna
4 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 0 0 0 7 4 11 0 1 1 1 7 0 0 21 21 0

Szeli

Dorina
6 1 3 33 2 2 100 0 0 0 3 5 60 0 2 0 2 0 2 2 3 1 2 0 0 0 5 16 0
Összesen 5 65 10 20 50 3 6 50 11 32 34 24 58 41 6 10 60 31 11 42 10 21 10 16 23 2 1 99 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 24 9 9 100 0 2 0 2 10 20 11 21 52 0 0 0 7 1 8 2 1 1 1 6 0 0 30 40 0

Bognár-Szabó

Réka
X 2 1 1 100 0 2 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 3 1 4 1 2 1 0 4 0 1 4 33 0

Mezei

Dóra
X 9 2 6 33 1 1 100 0 1 0 3 8 38 3 3 100 4 3 7 1 5 3 4 3 1 1 15 32 0

Holinka-Miklós

Hanna
X 6 1 4 25 0 3 0 0 3 0 1 10 10 4 4 100 2 3 5 0 3 4 2 1 0 0 2 29 0

Baczuk

Virág Anett
X 8 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 0 0 0 1 0 1 2 0 2 0 0 0 0 10 18 0

Kernács

Réka
7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 2 0 2 0 2 1 1 2 2 2 0 0 8 16 0

Herdon

Anna Gabriella
0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 0 -1 14 0

Szabó

Zita
4 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 2 2 100 0 1 1 2 1 2 1 1 0 0 5 13 0

Sükei

Zsuzsa
0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 -3 5 0

Záhorszky

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 19 34 56 2 13 15 3 20 15 24 67 36 9 11 82 19 10 29 10 13 16 10 18 1 2 70 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek