Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2020. december 10. | 19:00
11. forduló
NOVOMATIC Aréna 
53 -76
(9-21, 6-18, 17-23, 21-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földesi Marcell, Káli Szabolcs

Hazai edző nyilatkozata
Giustino Altobelli : Sok ponttal kaptunk ki, és nagyon nem tetszett nekem az első félidő. Nem az első eset, hogy nem teljesítünk jól a mérkőzés elején, és most is kiabálnom kellett az öltözőben. Ezután megpróbáltunk játszani, és meg is nyertük a második félidőt. Tudom, hogy egy fiatal csapat vagyunk, és hogy sok mérkőzést játszunk, de ez nem kifogás arra, hogy miért nem játszottunk jól az első félidőben. Ha valaki fáradt, az utolsó negyedekben nem tud teljesíteni, és nem a mérkőzés elején. Ebben fejlődnünk kell, mert nem adhatunk mindig két negyednyi előnyt az ellenfélnek.

Vendég edző nyilatkozata
Tamás Zoltán : Nem ilyen mérkőzést vártam, de nagyon jól felkészültünk a Sopron ellen. Nem gondoltam volna, hogy az első két negyed így fog sikerülni. Bejöttek a dobásaink, és jól is védekeztünk, ezzel pedig már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést.


Dobástérkép
Sportdarázs
Bajai NKK
Sportdarázs
Bajai NKK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sportdarázs
Bajai NKK
41%
52%
2p ktáv.
Sportdarázs
Bajai NKK
16%
40%
3p táv.
Sportdarázs
Bajai NKK
11%
26%
1p bünt.
Sportdarázs
Bajai NKK
76%
100%
Sportdarázs Bajai NKK
Szerzett labda 5 11
Eladott labda 18 12
Lepattanó 36 34
Gólpassz 12 18
Fault 18 17
VAL 51 104
Statisztika
Sportdarázs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bakó

Patrícia
X 23 8 10 80 1 3 33 0 5 0 9 18 50 5 6 83 8 6 14 1 3 1 4 2 1 0 32 36 0

Kocsis

Fanni Dóra
X 7 1 2 50 1 4 25 1 4 25 3 10 30 0 0 0 2 2 4 0 2 4 2 3 0 1 7 26 0

Soós

Dorina
X 5 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 1 2 50 3 3 6 0 1 1 2 1 0 0 9 21 0

Pfeiffer

Virág Angyalka
X 7 1 4 25 0 3 0 1 3 33 2 10 20 2 3 67 1 2 3 0 1 2 3 1 0 0 4 19 0

Karácsony

Tamara
X 0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 0 1 1 3 4 0 0 0 1 -5 18 0

Tarr

Sára
2 1 6 17 0 3 0 0 3 0 1 12 8 0 0 0 1 0 1 0 5 1 1 2 1 1 -9 26 0

Szeli

Kitti
5 1 4 25 0 1 0 0 1 0 1 6 17 3 4 75 1 2 3 2 0 2 4 2 0 1 10 16 0

Gottschling

Petra
4 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 1 0 1 1 2 3 0 1 1 0 5 11 0

Kovács

Léna
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 -1 10 0

Deák

Kíra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Erdélyiová

Alexandra
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 0

Németh

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 4 0
Összesen 5 53 14 34 41 3 19 16 2 19 11 19 72 26 13 17 76 21 15 36 5 18 18 17 12 3 4 51 200
Bajai NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tamás

Gréta
X 18 6 8 75 1 1 100 1 7 14 8 16 50 1 1 100 1 1 2 5 2 1 4 3 0 0 22 34 0

Kaszás-Pap

Regina
X 14 6 11 55 0 1 0 0 2 0 6 14 43 2 2 100 5 4 9 0 3 2 2 0 4 0 18 30 0

Kucsora

Réka
X 8 3 8 38 0 0 0 0 1 0 3 9 33 2 2 100 5 0 5 0 2 2 5 7 0 1 17 26 0

Szöllősi

Boglárka
X 3 0 0 0 0 0 0 1 4 25 1 4 25 0 0 0 5 0 5 1 0 2 1 0 0 0 7 26 0

Hilcz

Alexa
X 9 0 1 0 0 1 0 3 12 25 3 14 21 0 0 0 1 1 2 2 1 2 1 1 0 2 3 21 0

Szakony

Kata
10 0 1 0 2 5 40 2 2 100 4 8 50 0 0 0 1 1 2 1 0 4 1 1 0 0 11 17 0

Scherer

Dorottya
7 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 3 100 2 1 3 1 0 0 2 2 0 0 15 13 0

Németi

Dana Zsuzsanna
3 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 2 2 1 2 0 0 6 12 0

Pálfi

Veronika
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 1 0 1 1 1 0 1 1 0 0 2 10 0

Feke

Viktória
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 7 0

Novotnik

Tifani
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 4 0
Összesen 5 76 17 33 52 4 10 40 8 31 26 29 74 39 10 10 100 26 8 34 11 12 17 18 18 4 3 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek