Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2020. december 6. | 16:00
9. forduló
NOVOMATIC Aréna 
70 -65
(20-16, 24-13, 20-21, 6-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kiss Márton Balázs, Antoni Márk Ágoston

Hazai edző nyilatkozata
Giustino Altobelli : Fontos mérkőzést nyertünk meg, hiszen nehéz héten vagyunk túl. Nem könnyű ilyen fiatal csapattal edzeni, de az egész mérkőzésen jól teljesítettünk, tizennégy ponttal vezettünk az utolsó negyed előtt. Ekkor kihagytunk négy-öt könnyű kosarat, és sok labdát veszítettünk el, de ennek ellenére örülök a győzelemnek, mert a lányok szívvel-lélekkel játszottak. Ezután sem leszünk könnyebb helyzetben, hiszen jöbő héten két mérkőzést is játszunk, de nem csak nekünk vannak ilyen jellegű problémáink, ezért csináljuk tovább a dolgunkat, és megyünk előre, mert ha ilyen hozzáállással játszunk, bárki ellen lehet esélyünk a győzelemre!

Vendég edző nyilatkozata
Radovics József : Gratulálok a Sopron fiataljainak, de sokkal nagyobb hazai pályával szembesültünk, mint a legutóbbi mérkőzésen.


Dobástérkép
Sportdarázs
RADOBASKET
Sportdarázs
RADOBASKET
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Sportdarázs
RADOBASKET
45%
56%
2p ktáv.
Sportdarázs
RADOBASKET
29%
50%
3p táv.
Sportdarázs
RADOBASKET
31%
33%
1p bünt.
Sportdarázs
RADOBASKET
72%
69%
Sportdarázs RADOBASKET
Szerzett labda 22 8
Eladott labda 15 30
Lepattanó 31 33
Gólpassz 13 16
Fault 17 20
VAL 95 79
Statisztika
Sportdarázs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bakó

Patrícia
X 9 2 8 25 0 1 0 1 2 50 3 11 27 2 3 67 7 2 9 2 3 2 3 0 0 0 11 37 0

Kocsis

Fanni Dóra
X 13 3 6 50 1 4 25 1 3 33 5 13 38 2 2 100 4 0 4 4 1 3 4 4 0 0 20 35 0

Pfeiffer

Virág Angyalka
X 14 3 5 60 2 6 33 0 3 0 5 14 36 4 6 67 4 1 5 3 5 3 5 1 0 1 12 22 0

Soós

Dorina
X 4 2 6 33 0 0 0 0 0 0 2 6 33 0 0 0 0 2 2 2 0 2 0 0 0 0 4 20 0

Gottschling

Petra
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 1 1 0 0 0 0 0 13 0

Tarr

Sára
12 2 3 67 0 2 0 2 4 50 4 9 44 2 2 100 1 0 1 3 2 2 1 5 0 1 15 21 0

Egresits

Réka
5 1 4 25 1 1 100 0 1 0 2 6 33 1 2 50 1 4 5 2 2 1 1 3 0 0 9 20 0

Szeli

Kitti
8 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 2 3 67 1 3 4 4 1 2 5 0 1 0 18 17 0

Kovács

Léna
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 0 6 15 0

Németh

Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Deák

Kíra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Tímea
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 17 38 45 4 14 29 5 16 31 26 68 38 13 18 72 19 12 31 22 15 17 20 13 1 2 95 200
RADOBASKET
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Munteán

Lili
X 8 0 2 0 2 3 67 1 5 20 3 10 30 1 2 50 4 0 4 1 4 4 1 1 0 1 3 32 0

Dr. Gróf

Tímea Anna
X 17 4 4 100 1 2 50 1 4 25 6 10 60 4 5 80 7 0 7 2 3 3 4 0 0 0 22 32 0

Serfőző

Viktória
X 17 5 7 71 0 1 0 1 1 100 6 9 67 4 4 100 0 2 2 2 7 2 4 3 0 0 18 30 0

Kerti

Adrienn
X 3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 2 2 2 5 0 0 8 23 0

Lutche

Klaudia
X 2 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 4 25 0 2 0 1 0 1 1 3 0 2 1 0 0 -1 18 0

Gróf

Júlia
8 3 7 43 1 2 50 0 0 0 4 9 44 0 0 0 4 2 6 0 4 4 3 3 2 0 13 29 0

Göbölös

Réka
10 1 1 100 1 1 100 2 3 67 4 5 80 0 0 0 7 0 7 1 6 5 1 2 0 0 14 24 0

Schiroky

Szonja
0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 3 2 5 0 1 0 0 1 0 0 2 12 0

Holly

Hanga Zóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Egerszegi

Natália Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 14 25 56 5 10 50 6 18 33 25 53 47 9 13 69 27 6 33 8 30 20 17 16 2 1 79 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek