MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021

2020. 12. 30 | 17:00

18. forduló

first teams logo

TFSE-MTK

2020. 12. 30 | 17:00

82 - 64

ELTE BEAC Újbuda

second teams logo

(17-23, 22-17, 22-8, 21-16)

Helyszín: MTK Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Pozsonyi László , Sallai István József , Makrai Márton

Ellenőr: Kis Balázs Ferenc

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Gratulálok csapatomnak, sikerrel valósítottuk meg mindazt, amit elterveztünk. Tizenegy nap alatt négy meccsből négyet megnyertünk. Meg kell dicsérnem a lányokat, mert folyamatosan fejlődnek és hétről hétre alázatosan dolgoznak. Ezt hűen tükrözi, hogy gólpasszaink száma nőtt, míg az eladott labdáké csökkent. A mai mérkőzés során a harmadik negyed döntött, ahol nyolc pont alatt tudtuk tartani a vendégeket. Nevena Markovicot külön kiemelném, mivel tegnap még röntgenen volt, ma pedig sérült ujjal vállalta a játékot és kulcsfontosságú szituációkban dobott pontokat. Gratulálok ellenfelünknek, nagyon erős ELTE BEAC-ot láthattunk ma este!

Vendég edző nyilatkozata

Balogh Judit : Nem sikerültek az elképzeléseink. Három emberre készültünk fel, akik ma összesen 61 pontot szereztek. A meccs előtt eltervezetteket nem tudtuk véghez vinni. Hosszú időszak áll mögöttünk, meg kell tanulnunk élni a lehetőségeinkkel.

Hazai játékos nyilatkozata

Nevena Markovic : Mindkét félnek nehéz meccs volt a mai. Örülök, hogy értékes pontokkal tudtam szolgálni a csapatot, remélem mielőbb teljesen felépülök és még nagyobb részt vállalhatok a későbbi sikerekből.

Vendég játékos nyilatkozata

Latinka Dusanic : Jó első félidő után megtorpant a játékunk. Készültünk ellenfelünk kulcsjátékosaiból, de nem tudtuk felvenni a ritmusukat, így a második félidőre elfogytunk. A harmadik negyedtől nem voltunk kellőképpen fegyelmezettek, ebben előre kell lépnünk a jövőben. Tanulópénznek kiváló meccs volt a mai.

Statisztika

team logo TFSE-MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Bernáth Réka Bernáth Réka * 19 39 4 6 66.7 2 5 40 1 3 33.3 4 4 100 6 0 6 2 1 0 4 6 0 0 29 135.6 88.4 59.4 53.6
0 Jenkins Chanise Monique Jenkins Chanise Monique * 12 37 3 6 50 0 1 0 2 9 22.2 0 0 0 5 3 8 0 3 1 1 6 1 1 14 89.1 93.3 40 40
0 Jenkins Alisia La'Jewel Charlesneia Jenkins Alisia La'Jewel Charlesneia * 30 30 7 16 43.8 0 1 0 2 3 66.7 10 12 83.3 10 5 15 1 1 2 8 2 0 0 42 127.9 67 57.7 50
0 Katona Szidónia Katona Szidónia * 2 23 1 3 33.3 0 2 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 2 1 3 0 2 0 0 1 65.1 79.4 16.7 16.7
0 Király Andrea Király Andrea * 0 9 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 1 1 1 0 0 2 0 2 12.9 92.2 0 0
0 Markovic Nevena Markovic Nevena 12 22 5 7 71.4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 7 3 10 0 3 3 3 2 4 0 25 115.2 87.2 75 75
0 Boros Berta Panna Boros Berta Panna 3 14 0 0 0 0 0 0 1 3 33.3 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 1 0 0 3 113 96.5 50 50
0 Kovács Vanessza Luca Kovács Vanessza Luca 0 11 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 0 2 0 2 2 0 5 90.3 67.1 0 0
0 Németh Alma Németh Alma 2 8 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 0 0 1 1 0 0 0 4 200 104.5 100 0
0 Herman Aliz Herman Aliz 2 7 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 105.8 107.7 50 50
0 Kováts Gabriella Kováts Gabriella 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Tóth Tímea Tóth Tímea 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
82 200 20 40 50 4 11 36.4 6 21 28.6 16 19 84.2 32 14 46 6 10 18 17 21 9 1 126 109.3 97.0 51.7 46.5
team logo ELTE BEAC Újbuda
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Czank Tímea Czank Tímea * 11 34 1 4 25 0 0 0 2 7 28.6 3 3 100 2 1 3 0 1 3 4 3 0 1 12 98.3 98.3 45 40
0 Boros Júlia Boros Júlia * 12 32 2 6 33.3 1 1 100 2 5 40 0 0 0 3 2 5 1 3 1 2 4 0 0 14 92.3 96.3 50 50
0 Smith Janae Louise Smith Janae Louise * 10 31 4 8 50 0 1 0 0 2 0 2 2 100 1 2 3 2 0 2 4 5 1 4 18 170.8 91.3 71.4 57.1
0 Mérész Beatrix Mérész Beatrix * 2 27 1 4 25 0 3 0 0 1 0 0 0 0 4 2 6 2 2 3 0 0 0 1 1 32.4 101 14.3 14.3
0 Small Ieshia Diamond Small Ieshia Diamond * 11 23 1 3 33.3 1 4 25 1 2 50 4 6 66.7 6 1 7 0 7 1 3 0 0 1 6 51 93.4 50 43.8
0 Zsámár Lili Zsámár Lili 4 24 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 1 0 1 0 1 3 3 2 0 0 5 66.2 110.2 40 37.5
0 Dusanic Latinka Dusanic Latinka 14 18 1 4 25 1 1 100 2 3 66.7 4 4 100 2 1 3 1 1 1 2 2 0 2 17 155.5 96.5 88.9 83.3
0 Koch Dóra Koch Dóra 0 7 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 0 113.6 0 0
0 Laufer Gabriella Laufer Gabriella 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 92.7 0 0
0 Orosz Lea Zsófia Orosz Lea Zsófia 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Juhász Angéla Blanka Juhász Angéla Blanka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Dénes Diána Dénes Diána 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
64 200 10 31 32.3 3 10 30 8 24 33.3 14 17 82.4 21 9 30 6 15 17 18 16 1 9 73 97.0 109.3 50.4 44.6

Dobástérkép

TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
50%
32%
2p ktáv.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
36%
30%
3p táv.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
29%
33%
1p bünt.
TFSE-MTK
ELTE BEAC Újbuda
84%
82%
TFSE-MTK ELTE BEAC Újbuda
Szerzett labda 6 6
Eladott labda 10 15
Lepattanó 46 30
Gólpassz 21 16
Fault 18 17
VAL 126 73