Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 23. | 18:30
17. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
80 -88
(23-17, 17-29, 24-19, 16-23)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Györfy Rúben, Dr. Oláh Márk (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Jobban örültünk volna egy győzelemnek, de így, a karácsony közeledtével jobb adni, mint kapni.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Gratulálok a csapatoknak, nagyot küzdöttünk, inkább a küzdés dominált, de most nem is a szép játék volt a lényeg, hanem hogy egy sikerrel tudjuk lezárni a karácsony előtti időszakot. Még úgy is, hogy egy nagyon nehéz időszak van mögöttünk, gyakorlatilag hét emberre csökkent a rotációnk és 3 nappal ezelőtt mérkőzést játszottunk. Annak külön örülök, hogy extra teljesítmények jöttek a csapatból és győzni tudtunk két vereség után. Természetesen mindenkinek kellemes ünnepeket kívánunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Janae Smith : Újra és újra emlékeztetnünk kell magunkat, hogy ez egy csapatjáték, és csak csapatként lehetünk sikeresek. Ma, a kulcsmomentumokban nem voltunk elég fókuszáltak.

Vendég játékos nyilatkozata
Horvath Bettina : A csapat nagyon jól működött a pályán, így tudtuk győzelemmel lezárni ezt a nehéz időszakot.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
55%
46%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
38%
45%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
37%
42%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
Ludovika-FCSM Csata
100%
78%
ELTE BEAC Újbuda Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 3 5
Eladott labda 11 8
Lepattanó 33 35
Gólpassz 19 16
Fault 19 18
VAL 111 113
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Smith

Janae Louise
X 20 4 9 44 0 0 0 2 3 67 6 12 50 6 6 100 7 3 10 0 2 1 5 3 1 0 31 35 0

Boros

Júlia
X 9 1 2 50 2 4 50 1 2 50 4 8 50 0 0 0 3 0 3 0 2 1 1 4 0 0 11 33 0

Czank

Tímea
X 16 4 7 57 0 1 0 2 3 67 6 11 55 2 2 100 6 0 6 1 2 5 4 3 0 0 23 33 0

Small

Ieshia Diamond
X 14 3 5 60 1 2 50 1 3 33 5 10 50 3 3 100 7 0 7 0 5 1 2 7 0 0 20 24 0

Mérész

Beatrix
X 10 3 4 75 1 1 100 0 0 0 4 5 80 2 2 100 3 0 3 0 0 4 2 0 1 0 15 22 0

Dusanic

Latinka
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 2 0 2 2 1 0 0 6 19 0

Koch

Dóra
2 0 1 0 1 2 50 0 4 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 -3 17 0

Zsámár

Lili
5 1 1 100 0 1 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 1 1 0 0 3 1 0 0 0 4 12 0

Juhász

Angéla Blanka
2 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 0 1 1 0 0 1 1 0 1 0 4 4 0

Laufer

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 80 17 31 55 5 13 38 7 19 37 29 63 46 15 15 100 27 6 33 3 11 19 18 19 3 1 111 200
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Böröndy

Vivien
X 8 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 2 3 67 3 0 3 1 2 3 2 1 0 0 8 35 0

Zempare

Batabe
X 25 9 16 56 0 1 0 0 1 0 9 18 50 7 9 78 9 8 17 0 4 3 7 0 0 2 34 34 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 29 1 3 33 3 6 50 7 8 88 11 17 65 0 0 0 2 0 2 0 0 1 3 4 0 0 32 34 0

Mányoky

Réka
X 11 2 6 33 0 0 0 1 5 20 3 11 27 4 4 100 5 1 6 2 0 4 3 4 1 0 19 33 0

Hegedűs

Janka
X 10 3 8 38 1 1 100 0 2 0 4 11 36 2 2 100 2 1 3 0 0 2 2 2 0 1 10 32 0

Angyal

Barbara
5 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 3 5 60 2 0 2 2 1 3 1 3 0 0 7 22 0

Gyöngyösi

Janka
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 1 2 0 1 2 1 2 0 0 3 10 0

Balogh

Liza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rakita

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 88 18 39 46 5 11 45 8 19 42 31 69 45 18 23 78 24 11 35 5 8 18 19 16 1 3 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek