Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. december 16. | 18:30
10. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
79 -92
(26-21, 15-26, 21-19, 17-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, Balogh Gyula (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Sokáig ityegett az a fityeg, aztán végül nem úgy sült el, ahogy szerettük volna. Nyilván tudtuk, hogy ez így lesz, ahogy azt is tudjuk, hogy ez a szekszárdi keret jóval erősebb ennél. Kicsit úgy vagyunk vele, mint a kézilabdás lányok, hogy örülünk neki, hogy futhattunk egy jóval erősebb ellenféllel és remélem, tanulni tudunk belőle. Az elmúlt pár napban lett két vereségünk, abból az egyik nagyon fájó és mindenkit fejbe vágott, ettől a mostanitól viszont egy kicsit jobban érezzük magunkat. Ettől a vereség még vereség, a shownak mennie kell tovább, a verklit tekerni kell – reméljük, megszólal belőlük valami hamarosan. Karácsonyi, húsvéti, szülinapi, bármilyen dallamnak nagyon örülnénk.

Vendég edző nyilatkozata
Djokics Zeljko : Gratulálok a csapatomnak, mert egy heroikus győzelmet sikerült szereznünk, az utóbbi évek talán legerősebb BEAC-a ellen, úgy, hogy gyakorlatilag a teljes centersorunk hiányzott. Nehéz ez a Covid utáni helyzet, az, hogy szinte lehetetlen a három naponta lejátszott meccsekkel kikerülni a sérüléseket. Alig várom, hogy mindenki egészséges legyen és teljes kerettel tudjunk edzeni és játszani. De azt kell, hogy mondjam, ma akármelyik játékosunk ment fel a pályára, szívét-lelkét odatette, hogy megnyerjük a mérkőzést.

Hazai játékos nyilatkozata
Boros Julcsi : Jól kezdtük a mérkőzést, sokáig jól is tartottuk magunkat, de ennyi eladott labda várható volt, hogy megbosszulja magát, ez meg is történt a negyedik negyedben. Szomorkodni nincs okunk, megpróbáltunk mindent megtenni, ez ma ennyire volt elég.

Vendég játékos nyilatkozata
Maja Skorics : Gratulálok az ellenfélnek, hazai pályán nagyot küzdöttek, komoly gondokat okoztak nekünk. De büszke vagyok a csapatomra is, mert ki tudtunk mászni a gödörből, és ahogy ritmusba kerültünk, tudtunk építkezni. Sok játékos hiányzott, elsősorban a festékből, de mindenki tette a dolgát és így tudtunk nyerni.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
57%
45%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
33%
50%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
45%
39%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
KSC-Szekszárd
82%
89%
ELTE BEAC Újbuda KSC-Szekszárd
Szerzett labda 5 16
Eladott labda 25 10
Lepattanó 37 29
Gólpassz 17 24
Fault 18 25
VAL 106 126
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Boros

Júlia
X 17 1 3 33 2 4 50 2 3 67 5 10 50 5 6 83 5 0 5 2 2 4 5 2 0 0 23 35 0

Smith

Janae Louise
X 10 4 7 57 0 0 0 0 0 0 4 7 57 2 2 100 6 5 11 1 4 2 3 1 0 0 19 31 0

Czank

Timea
X 11 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 2 2 100 4 0 4 1 5 4 5 1 0 0 14 28 0

Small

Ieshia Diamond
X 16 3 5 60 1 2 50 1 5 20 5 12 42 5 6 83 4 2 6 1 4 2 5 6 1 0 23 28 0

Mérész

Beatrix
X 3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 1 1 0 2 2 1 2 0 0 3 12 0

Dusanic

Latinka
14 4 4 100 1 4 25 1 3 33 6 11 55 1 2 50 3 1 4 0 1 1 3 1 0 0 15 25 0

Koch

Dóra
3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 2 1 3 0 5 2 0 2 0 0 0 17 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 2 1 0 0 2 12 0

Laufer

Gabriella
5 0 0 0 0 1 0 1 1 100 1 2 50 2 2 100 0 1 1 0 0 0 1 1 0 0 7 8 0

Juhász

Angéla Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 1 0 0 0 0 0 0 4 0

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 13 23 57 4 12 33 9 20 45 26 55 47 18 22 82 25 12 37 5 25 18 25 17 1 0 106 200
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Skoric

Maja
X 26 2 6 33 2 2 100 5 6 83 9 14 64 3 3 100 6 2 8 2 2 2 4 3 0 0 36 32 0

Bálint

Réka
X 12 1 4 25 0 3 0 1 1 100 2 8 25 7 8 88 3 3 6 0 2 4 6 1 0 0 16 30 0

Theodoreán

Alexandra
X 9 3 3 100 0 1 0 1 2 50 4 6 67 0 0 0 0 3 3 4 0 2 0 2 0 0 16 22 0

Szabó

Fanni Andrea
X 7 0 1 0 2 4 50 1 7 14 3 12 25 0 0 0 1 0 1 2 0 0 0 3 0 0 4 19 0

Renczes

Rebeka
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 0 5 12 0

Studer

Ágnes
10 1 3 33 2 2 100 1 5 20 4 10 40 1 2 50 1 0 1 1 3 3 2 8 0 1 12 26 0

Friskovec

Zala
9 1 1 100 0 1 0 1 5 20 2 7 29 4 4 100 4 1 5 3 0 3 3 2 0 0 17 22 0

Miklós

Melinda
7 2 5 40 1 1 100 0 1 0 3 7 43 1 1 100 0 0 0 3 2 4 2 1 0 0 7 19 0

Gereben

Lívia
8 2 4 50 0 1 0 1 1 100 3 6 50 1 1 100 2 2 4 1 1 3 1 2 0 0 12 14 0

Horváth

Dóra
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 4 0

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 92 13 29 45 8 16 50 11 28 39 32 73 44 17 19 89 18 11 29 16 10 25 18 24 0 1 126 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek