Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. május 15. | 18:00
1. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
103 -93
(29-34, 26-16, 25-23, 23-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Goda László, Minár László Balázs (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Ahogyan az egész play-out, ez a mérkőzés is a túlélésről szólt számunkra. Az alapszakasz nagyon sok mentális és fizikális energiánkat emésztette fel, harcoltunk a rájátszásért, aminek az elérése csak egyetlen mérkőzésen múlt. Miután nem értük el a célunkat, a túlélés lebegett a szemünk előtt. Mindenkinek szeretnék köszönetet mondani a szezonért, köszönöm a klubnak, hogy nem adtuk fel és nem küldtük haza a játékosokat a play-outra, küzdhettünk a végéig. Köszönöm a játékosoknak, mert mentálisan és fizikálisan is nagyon nehéz szezon volt. Remélem, hogy a következő bajnokságban sokkal sikeresebb lesz a PVSK. Függetlenül attól, hogy ki marad, és ki távozik, a PVSK megérdemli, hogy a rájátszásba kerüljön. Remélem, hogy ez sikerülni fog.

Vendég edző nyilatkozata
Heinrich Róbert : Amíg erővel bírtuk addig jól játszottunk, jól támadtunk, ügyes megoldásokat választottunk . A második negyedben már többször átrobogott rajtunk a Pécs, és ott meg is fordult a mérkőzés. Elfogytunk, egyszerűen energiával nem bírtuk, kevesen voltunk, akik ezen a szinten jól tudnak kosárlabdázni. Gratulálok a PVSK-nak, jó pihenést kívánok.

Hazai játékos nyilatkozata
Ruják András : Azt el kell ismerni, hogy ez nem volt egy magas színvonalú mérkőzés. Látszott a játék minőségén, hogy a szezon utolsó, ráadásul tét nélküli mérkőzését játszottuk. Nekünk nagyobb volt a rotációnk, több energiát tudtunk mozgósítani, ez döntőnek bizonyult. Örülők, hogy győzelemmel búcsúzhattunk ettől a különös szezontól.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Az első félidőben még bírtuk erővel és energiával, itt még partiban tudtunk lenni a házigazdákkal. A második félidőben elfáradtunk, kiütközött az, hogy az utóbbi mérkőzéseken már egy szűkebb kerettel tudtunk csak játszani. Kisebb volt a rotációnk, és csak egy légióssal játszottunk. Emelt fővel búcsúzhatunk a szezontól, mert végig dolgoztuk ezt a nehéz időszakot, ha kellett megnyertük a meccseinket, és végül kiharcoltuk a bentmaradást.


Dobástérkép
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
78%
87%
2p ktáv.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
29%
38%
3p táv.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
32%
36%
1p bünt.
PVSK-VEOLIA
Zalakerámia ZTE KK
74%
50%
PVSK-VEOLIA Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 6 11
Lepattanó 28 31
Gólpassz 23 18
Fault 23 16
VAL 136 127
Statisztika
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ruják

András Baldvin
X 7 2 2 100 0 0 0 1 3 33 3 5 60 0 0 0 0 1 1 1 2 2 0 7 0 0 12 29 0

Budimir

Veljko
X 12 0 1 0 0 0 0 4 8 50 4 9 44 0 0 0 2 0 2 1 1 4 0 4 0 0 13 28 0

LEWIS

Mike
X 10 4 6 67 0 2 0 0 1 0 4 9 44 2 2 100 3 0 3 2 0 3 2 0 0 0 12 27 0

Brkic

Veljko
X 29 13 14 93 0 0 0 0 0 0 13 14 93 3 5 60 6 4 10 1 0 2 6 2 0 1 45 27 0

Dragasevic

Veljko
X 8 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 6 33 2 2 100 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 8 18 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
21 7 9 78 1 2 50 0 5 0 8 16 50 5 7 71 2 1 3 3 3 1 4 8 0 1 26 33 0

Carev

Aleksej
10 0 0 0 1 2 50 2 5 40 3 7 43 2 2 100 0 0 0 1 0 4 1 1 0 0 9 20 0

Krivacevic

Markó
4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 1 0 5 2 7 0 0 4 2 0 0 0 9 16 0

Rátvay

Tamás
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 0

Dr. Demeter

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 29 37 78 2 7 29 9 28 32 40 72 56 14 19 74 20 8 28 9 6 23 16 23 0 2 136 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vuko

Tonko
X 17 7 8 88 1 1 100 0 3 0 8 12 67 1 5 20 8 0 8 0 2 2 7 3 0 0 25 38 0

Szabó

Zsolt András
X 30 8 9 89 1 1 100 3 5 60 12 15 80 3 7 43 8 2 10 2 0 3 8 3 2 0 48 37 0

Simon

Kristóf Gábor
X 20 6 7 86 0 2 0 1 5 20 7 14 50 5 8 63 5 1 6 2 5 2 6 8 0 0 27 37 0

Bonifert

Bendegúz
X 8 3 3 100 0 0 0 0 2 0 3 5 60 2 2 100 2 0 2 0 2 4 2 1 0 0 9 28 0

Simó

Bence Zoltán
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 2 0 0 2 0 0 1 20 0

Antoni

Csanád Zoltán
16 2 2 100 0 1 0 4 5 80 6 8 75 0 0 0 1 1 2 0 0 1 0 0 0 0 16 28 0

Csuti

Kornél
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 -1 5 0

Büki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0

Makkos

Dávid
2 0 0 0 1 1 100 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 26 30 87 3 8 38 8 22 36 37 60 62 11 22 50 27 4 31 5 11 16 23 18 2 0 127 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek