Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. május 8. | 18:00
9. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
91 -71
(26-21, 26-20, 16-23, 23-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Boros Tamás, Lengyel Ádám József (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Heinrich Róbert : Dicséret illeti mindkét csapatot, mert komolyan vették a mérkőzést. Félig meddig presztízs harcként működött a játék és jó volt látni, hogy mindenki odatette magát. Köszönöm azoknak a nézőknek, aki kilátogattak erre a mérkőzésre és örülök, hogy győztesen tudták látni először és utoljára ezt a csapatot.

Vendég edző nyilatkozata
Patai Benjámin : Megérdemelten nyert a Zalaegerszeg. A végén elfáradtunk, de összképben azt tűnt fel, hogy számottevő különbség volt azokban a hibákban, amit a hazaiak fiataljai követtek el, meg a mieink. Ők jobban képzettebbek, fizikálisabbak, előbbre tartanak. A fiataljainkat arra ösztönöztem, hogy használják ki a nyarat a fejlődésre, ha első osztályban akarnak majd kosarazni.

Hazai játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Gratulálok mind a két csapatnak, hiszen ezekre a mérkőzésekre már nagyon nehéz motivációt találni, ami olyan értéket adna, amiért érdemes lenne küzdeni. A külföldiek nélkül egyre kevesebben tudunk edzeni, amiben nekünk szerencsénk van, hiszen itt vannak a fiataljaink, aki sokat segítenek nekünk. Ez volt az utolsó hazai mérkőzésünk. Nagyon sajnálom, hogy ezt az alsóházban kellett lejátszanunk, de végre kijöhettek szurkolók is a mérkőzésre és úgy tudtunk elbúcsúzni ettől a szezontól, hogy ők is láthattak minket. Sajnálom, hogy itt végeztünk ebben az idényben, de bízom benne, hogy a jövőben ez sokkal szebb lesz.

Vendég játékos nyilatkozata
Katona Bence : Szoros mérkőzésre számítottunk. Az első félidőben a támadójátékunk úgy gondolom rendben volt, megvoltak a helyzeteink is, de a védekezésünk gyenge volt és sok könnyű kosarat engedtünk ellenfelünknek, leindításból sok pontot kaptunk. A harmadik negyedben összeszedtük magunkat, feljavult a védekezésünk is és visszajöttünk a mérkőzésbe. A negyedik negyedben elfáradtunk és elveszettük a mérkőzést.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
80%
56%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
100%
0%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
22%
36%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Jászberény
64%
54%
Zalakerámia ZTE KK Jászberény
Szerzett labda 10 3
Eladott labda 6 13
Lepattanó 30 32
Gólpassz 25 19
Fault 18 15
VAL 134 94
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vuko

Tonko
X 19 6 7 86 1 1 100 1 4 25 8 12 67 2 2 100 10 0 10 2 0 3 1 3 0 0 31 37 0

Bonifert

Bendegúz
X 19 6 8 75 2 2 100 1 5 20 9 15 60 0 2 0 4 0 4 3 1 4 2 4 0 0 23 36 0

Szabó

Zsolt András
X 26 9 10 90 1 1 100 1 5 20 11 16 69 3 3 100 6 0 6 3 1 2 5 6 0 1 40 36 0

Simon

Kristóf Gábor
X 6 3 4 75 0 0 0 0 5 0 3 9 33 0 0 0 6 1 7 1 3 2 3 7 0 0 15 33 0

Simó

Bence Zoltán
X 6 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 4 50 1 0 1 1 1 2 2 3 0 0 8 27 0

Antoni

Csanád Zoltán
11 1 1 100 0 0 0 3 7 43 4 8 50 0 0 0 0 1 1 0 0 2 1 0 0 0 9 23 0

Völgyi

Marcell Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 1 1 0 3 4 0

Csuti

Kornél
4 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 3 67 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 4 2 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Büki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 91 28 35 80 5 5 100 6 27 22 39 67 58 7 11 64 27 3 30 10 6 18 15 25 1 1 134 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 11 3 7 43 0 0 0 1 2 50 4 9 44 2 4 50 4 5 9 0 4 3 2 3 0 0 14 40 0

Katona

József Bence
X 17 2 4 50 0 0 0 4 7 57 6 11 55 1 2 50 7 0 7 0 2 2 4 3 0 0 23 40 0

Ruják

Bence Menyhért
X 10 5 9 56 0 0 0 0 1 0 5 10 50 0 0 0 2 0 2 1 2 3 1 3 0 0 10 37 0

Primorac

Mladen
X 17 4 4 100 0 0 0 3 9 33 7 13 54 0 2 0 4 1 5 1 3 3 5 8 0 0 25 35 0

Czirbus

József
X 9 4 8 50 0 0 0 0 3 0 4 11 36 1 1 100 5 0 5 1 2 1 3 1 1 1 11 29 0

Filipovic

Stefan
7 2 4 50 0 1 0 0 0 0 2 5 40 3 4 75 4 0 4 0 0 2 3 0 0 0 10 16 0

Kaszás

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 3 0

Brbaklic

Aleksa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 20 36 56 0 1 0 8 22 36 28 59 47 7 13 54 26 6 32 3 13 15 18 19 1 1 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek