Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. május 5. | 18:00
8. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
124 -83
(29-18, 31-24, 35-16, 29-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás Ferenc, Nepp László Oszkár (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Amikor láttuk, hogy nem teljes kerettel fog kiállni a Jászberény, akkor is komolyan vettük a találkozót. Az elsődleges terv az volt, hogy egyenlően osszuk el a játékperceket, ezáltal a legtöbb energiát megőrizve a pénteki találkozóra, ami nagyon fontos lesz számunkra. A fiúk nagyon jó munkát végeztek, nem az ellenféllel, csak saját magunkkal foglalkoztak. Most az a legfontosabb, hogy a kecskeméti mérkőzésig regenerálódjunk. Köszönjük a közönségnek, hogy kijöttek, és hosszú idő után szurkoltak nekünk. Remélem, hogy a következő két hazai mérkőzésen is itt lesznek, és támogatnak bennünket.

Vendég edző nyilatkozata
Patai Benjámin : Gratulálok a Pécsnek. Köszönöm, hogy komolyan vettek minket. Mi is szerettünk volna egy komoly erőt képviselni ezzel a kerettel, de ma ennyire voltunk képesek. Ilyen helyzetben nagyon nehéz tartást mutatni, de úgy gondolom, büszke lehetek a fiúkra, mert amit tudtak azt kitették a pályára. Sajnos ez ennyire volt elég. Számunka már arról szól a bajnokság, hogy tisztességesen, emelt fővel tudjuk befejezni.

Hazai játékos nyilatkozata
Carev Aleksej : Mindent maximálisan megtettünk a pályán, amit az edzőnk kért tőlünk. Keményen védekeztünk, és ebből indulva több könnyű kosarat is szereztünk. Bár az ellenfél nagyon tartalékosan érkezett, mi nagyon komolyan vettük a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata
Füzi Róbert : Sajnos a mai meccsen csak hat játékosunk állt rendelkezésre, a többiek sérültek. Számunkra most az volt a lényeg, hogy ne veszítsünk el több játékost. Próbáltunk egy jó mérkőzést játszani, bár az eredmény nem ezt mutatja. Ennek ellenére, én úgy érzem, kihoztuk a maximumot a mai napból. Van még két meccsünk hátra, szeretnénk győzelmekkel befejezni a szezont.


Dobástérkép
PVSK-VEOLIA
Jászberény
PVSK-VEOLIA
Jászberény
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PVSK-VEOLIA
Jászberény
83%
43%
2p ktáv.
PVSK-VEOLIA
Jászberény
50%
33%
3p táv.
PVSK-VEOLIA
Jászberény
47%
58%
1p bünt.
PVSK-VEOLIA
Jászberény
80%
67%
PVSK-VEOLIA Jászberény
Szerzett labda 14 3
Eladott labda 7 22
Lepattanó 33 21
Gólpassz 32 20
Fault 16 9
VAL 179 86
Statisztika
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carev

Aleksej
X 8 1 1 100 0 1 0 2 3 67 3 5 60 0 0 0 4 0 4 3 0 3 0 5 1 0 19 25 0

Brkic

Veljko
X 15 7 8 88 0 1 0 0 0 0 7 9 78 1 2 50 2 2 4 1 3 2 2 0 1 1 17 19 0

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
X 17 4 4 100 2 2 100 1 2 50 7 8 88 2 2 100 3 0 3 2 2 0 2 5 0 0 26 19 0

Budimir

Veljko
X 13 2 2 100 0 1 0 3 7 43 5 10 50 0 0 0 4 0 4 1 0 2 0 1 0 0 14 19 0

Ruják

András Baldvin
X 5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 2 0 2 2 0 1 0 8 0 0 16 16 0

Dragasevic

Veljko
18 2 2 100 0 0 0 4 8 50 6 10 60 2 2 100 2 2 4 0 0 1 1 2 0 0 21 27 0

Dr. Demeter

Attila
20 7 7 100 1 1 100 1 3 33 9 11 82 1 2 50 4 0 4 3 0 3 3 3 0 0 30 21 0

Krivacevic

Markó
14 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 2 2 100 2 0 2 0 0 2 1 1 0 0 15 21 0

LEWIS

Mike
14 4 5 80 0 0 0 2 3 67 6 8 75 0 0 0 3 1 4 1 1 1 0 5 0 0 21 21 0

Hőgye

Patrik
0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 1 1 1 0 2 0 0 0 12 0
Összesen 5 124 34 41 83 3 6 50 14 30 47 51 77 66 8 10 80 27 6 33 14 7 16 9 32 2 1 179 200
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 19 4 6 67 0 1 0 3 5 60 7 12 58 2 2 100 4 0 4 2 5 2 1 1 0 1 17 40 0

Ruják

Bence Menyhért
X 4 1 7 14 1 1 100 0 2 0 2 10 20 0 3 0 0 0 0 0 5 1 3 11 0 0 2 40 0

Primorac

Mladen
X 20 1 2 50 1 2 50 5 8 63 7 12 58 1 1 100 7 1 8 0 5 3 2 6 0 0 26 35 0

Filipovic

Stefan
X 15 4 9 44 0 1 0 2 2 100 6 12 50 1 1 100 2 3 5 0 6 1 2 1 1 0 12 33 0

Czirbus

József
X 14 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 6 8 75 2 0 2 0 1 1 7 0 0 0 19 22 0

Katona

József Bence
11 1 3 33 0 1 0 3 6 50 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 1 0 1 10 30 0

Brbaklic

Aleksa
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Garrett JR

Jarvis L
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 83 12 28 43 2 6 33 15 26 58 29 60 48 10 15 67 17 4 21 3 22 9 16 20 1 2 86 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek