Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. május 1. | 18:00
7. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
76 -66
(19-25, 19-16, 28-6, 10-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Nagy Viktor, Boros Tamás (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Először is mindkét csapatnak gratulálok, tudtuk, hogy a Pécs mindig visszatámad és sosem adja fel, Szinte minden meccs erről szólt ellenük az idei szezonban. Az biztos, hogy nehéz legyőzni őket és nagyon tisztelejük őket ezért. Nagyon örülünk, hogy a szurkolók visszatérhettek, nagyon sok extrát adott ez nekünk főleg a védekezésben, egy jó védekező játékot láttam ma végre. Van még három mérkőzésünk, most minden energiát erre fordítunk, és reméljük minél többet meg tudunk nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Dragan Aleksic : Számítottunk erre a nagyon fizikális kemény játékra. Az első két negyed jó volt, a harmadik negyedben nem engedtek minket pontokat szerezni, volt néhány kellemetlen szituáció. Nem tudtunk kosarakat szerezni és ez okozta az OSE győzelmét. A harmadik negyed igazán rosszul sikerült támadásban, és aztán a támadások utáni visszazárásban, védekezésben is komoly hibákat követtünk el, így nagy előnyre tett szert ellenfelünk a negyedik negyedre és már nem volt elég erőnk visszajönni. Nagyszerű volt a hangulat hosszú idő után, ez sok pluszt adott mindkét csapatnak, de sajnos veszítettünk. Gratulálunk az Oroszlánynak, és reméljük a következő mérkőzés jobban fog sikerülni.

Hazai játékos nyilatkozata
Remy Abell : A papír azt mutatja, hogy keményen játszottunk, örülök a csapat győzelmének. Szükségünk volt a győzelemre, hogy visszanyerjük a magabiztosságunkat az utóbbi két meccsünk után. Örülök a győzelemnek, és külön örülök, hogy a szurkolóink előtt nyertünk, erre alapozva folytatjuk a munkát.

Vendég játékos nyilatkozata
Kenneth Funderburk : Nagyszerű volt a légkör, klassz volt nézők előtt játszani, sok extra energiát adott nekünk amire vártunk már az utóbbi néhány meccsen is, de nagyon kemény mérkőzés volt.


Dobástérkép
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
48%
60%
2p ktáv.
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
56%
0%
3p táv.
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
23%
25%
1p bünt.
OSE Lions
PVSK-VEOLIA
81%
69%
OSE Lions PVSK-VEOLIA
Szerzett labda 4 1
Eladott labda 5 12
Lepattanó 43 33
Gólpassz 10 11
Fault 13 18
VAL 99 76
Statisztika
OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Anderson Jr

Cedric Paul Anderson
X 9 1 3 33 1 2 50 1 6 17 3 11 27 2 2 100 12 9 21 2 1 1 1 2 0 1 26 35 0

Abell

Remy
X 34 9 12 75 2 2 100 2 8 25 13 22 59 6 7 86 5 1 6 0 1 0 5 2 0 1 36 31 0

Washington

Eric Gerard
X 11 2 9 22 1 4 25 1 4 25 4 17 24 2 2 100 2 1 3 1 1 2 3 4 0 0 8 31 0

Morgan

Dwayne Tequan
X 3 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 2 50 2 3 5 1 1 2 3 0 0 0 8 27 0

Anda

Dávid
X 2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 1 2 0 0 4 0 0 0 0 3 14 0

Garamvölgyi

Ákos Tibor
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 1 100 4 2 6 0 1 4 2 1 0 0 11 27 0

Illés

Máté Csongor
7 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 1 2 50 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 6 13 0

Kucsora

Csaba Ákos
5 0 1 0 1 1 100 1 3 33 2 5 40 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 4 13 0

Mucza

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 5 0

Bíró

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Szabadfi

Márk
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 1 0

Pap

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 76 16 33 48 5 9 56 7 30 23 28 72 39 13 16 81 26 17 43 4 5 13 18 10 0 2 99 200
PVSK-VEOLIA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Funderburk Jr

Kenneth Dermont
X 20 4 4 100 0 1 0 4 6 67 8 11 73 0 0 0 7 1 8 0 2 2 1 3 0 0 27 37 0

LEWIS

Mike
X 4 1 2 50 0 2 0 0 2 0 1 6 17 2 2 100 2 0 2 1 2 1 1 2 0 0 3 32 0

Brkic

Veljko
X 19 7 14 50 0 0 0 0 1 0 7 15 47 5 6 83 6 4 10 0 2 3 4 1 1 0 24 25 0

Budimir

Veljko
X 2 1 4 25 0 2 0 0 4 0 1 10 10 0 0 0 3 1 4 0 1 3 0 2 0 0 -2 22 0

Dragasevic

Veljko
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -1 6 0

Dr. Demeter

Attila
10 4 4 100 0 0 0 0 4 0 4 8 50 2 5 40 3 1 4 0 1 1 4 1 0 0 11 26 0

Ruják

András Baldvin
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 2 1 1 2 0 0 6 26 0

Krivacevic

Markó
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 2 3 0 1 1 2 0 1 0 9 15 0

Carev

Aleksej
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 0 0 0 -1 11 0

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 21 35 60 0 5 0 5 20 25 26 60 43 9 13 69 23 10 33 1 12 18 13 11 2 0 76 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek