MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2020/2021

2021. 04. 25. | 18:00

5-8. hely. 1.m

first teams logo

Bonyhádi KSE

2021. 04. 25 | 18:00

113 - 93

Vásárhelyi Kosársuli

second teams logo

(36-24, 27-35, 27-18, 23-16)

Helyszín: Bonyhád Városi Sportcsarnok

Játékvezetők: JAKAB László Imre , Gaál Norbert , Jankovics Viktor Zsolt

Ellenőr: Mocsai László

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Morgen Frigyes : ó iramú mérkőzés volt, amit ma az döntött el, hogy mi nagyobb rotációval rendelkeztünk így a végjátékot jobban bírtuk. Örülök, végre szinte teljes kerettel tudtunk kiállni ami csapat hangulatán is tetten érhető volt! Készülünk a héten, pénteken is szeretnénk küzdeni az elérhető legjobb poziciónkért!

Vendég edző nyilatkozata

Tóth Tamás : Egyetlen rossz szavam sem lehet a játékosaimra, négy meghatározó felnőtt nélkül ez a különbség akár szinte sikernek is felfogható. Az első félidőben bírtuk fizikailag, de a másodikban már felőrölt minket a dominánsabb tolnai alakulat. Ezzel az összeállítással akár a feljutásért is játszhatna a Bonyhád, teljesen megérdemelten nyertek ma, gratulálok nekik! Küzdöttünk becsülettel, a visszavágón se adjuk olcsón magunkat, nem adjuk fel!

Statisztika

team logo Bonyhádi KSE
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Baki Sándor Baki Sándor * 14 27 4 4 100 1 1 100 1 1 100 1 1 100 2 3 5 1 2 2 1 5 0 0 24 0 0 0 0
0 Dorogi Gergő Dorogi Gergő * 25 24 9 13 69.2 0 0 0 1 3 33.3 4 7 57.1 4 2 6 0 1 3 4 3 0 0 28 0 0 0 0
0 Somogyfoki Szabolcs Gábor Somogyfoki Szabolcs Gábor * 13 24 4 4 100 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 1 3 2 1 2 1 5 0 0 23 0 0 0 0
0 Pajor Dávid Pajor Dávid * 5 23 0 1 0 0 1 0 1 8 12.5 2 2 100 2 1 3 0 1 4 1 2 0 0 1 0 0 0 0
0 Verasztó Péter Verasztó Péter * 6 22 2 4 50 0 0 0 0 3 0 2 4 50 6 0 6 2 1 2 3 4 0 0 13 0 0 0 0
0 Pupp Bence Pupp Bence 15 24 4 4 100 1 2 50 0 2 0 5 7 71.4 4 0 4 1 4 3 4 7 0 0 22 0 0 0 0
0 Gulyás Milán Róbert Gulyás Milán Róbert 17 20 1 4 25 0 0 0 5 6 83.3 0 0 0 2 0 2 3 0 2 0 2 0 0 20 0 0 0 0
0 Tömösváry Máté Tömösváry Máté 8 20 4 9 44.4 0 0 0 0 2 0 0 0 0 5 4 9 3 2 4 1 1 0 0 13 0 0 0 0
0 Kalmár Viktor Patrik Kalmár Viktor Patrik 10 12 4 4 100 1 1 100 0 1 0 0 2 0 1 0 1 0 1 3 1 3 0 0 11 0 0 0 0
0 Heimann Gergő Heimann Gergő 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Sebestyén Tamás Sebestyén Tamás 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
0 Renkecz Máté Gergő Renkecz Máté Gergő 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
113 200 32 47 68.1 4 6 66.7 9 27 33.3 14 23 60.9 28 11 39 12 13 25 16 32 0 0 155
team logo Vásárhelyi Kosársuli
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA O.RTG D.RTG TS% ES%
0 Varga Ákos Varga Ákos * 29 38 4 6 66.7 2 3 66.7 3 12 25 8 11 72.7 6 3 9 4 6 2 10 7 0 0 38 0 0 0 0
0 Varga Zalán Lajos Varga Zalán Lajos * 24 38 6 7 85.7 1 2 50 3 7 42.9 1 4 25 5 1 6 3 1 2 3 1 0 0 27 0 0 0 0
0 Bálint Erik Bálint Erik * 10 36 0 0 0 1 3 33.3 1 4 25 5 6 83.3 6 0 6 0 1 1 4 1 0 0 14 0 0 0 0
0 Bodócsi Benjamin Bodócsi Benjamin * 13 34 1 3 33.3 1 1 100 1 6 16.7 6 6 100 1 1 2 1 5 4 3 7 0 0 14 0 0 0 0
0 Megyesi Dániel Márk Megyesi Dániel Márk * 2 9 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 3 0 0 0 0
0 Rostás Imre Rostás Imre 10 22 4 4 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 1 1 0 0 12 0 0 0 0
0 Acimovic Nemanja Acimovic Nemanja 4 13 1 1 100 0 1 0 0 0 0 2 2 100 1 0 1 1 1 5 2 0 0 0 6 0 0 0 0
0 Kozma Péter Kozma Péter 1 10 0 1 0 0 1 0 0 1 0 1 2 50 2 1 3 0 2 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0
93 200 16 22 72.7 7 13 53.8 8 30 26.7 23 31 74.2 22 6 28 10 17 17 25 17 0 0 114

Dobástérkép

Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli
Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli
68%
73%
2p ktáv.
Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli
67%
54%
3p táv.
Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli
33%
27%
1p bünt.
Bonyhádi KSE
Vásárhelyi Kosársuli
61%
74%
Bonyhádi KSE Vásárhelyi Kosársuli
Szerzett labda 12 10
Eladott labda 13 17
Lepattanó 39 28
Gólpassz 32 17
Fault 25 17
VAL 155 114