Férfi NB I. B Zöld csoport - Playoff- 2020/2021
2021. május 8. | 17:00
226. forduló
Kaszások Sportcsarnok
100 -74
(33-16, 20-20, 24-12, 23-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Minár László Balázs, Szilágyi Bálint, Vida József (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Armaghani Saeed : Azt gondolom, hogy ma óriásit játszott a csapat és bebizonyították, milyen jók is ők valójában. Úgy gondolom, hogy sikerült a kitűzött feladatunkra 100 %-osan összpontosítanunk és a védekezéssel megnyerni ezt a mérkőzést. Mindig mondom a játékosaimnak, hogy a jó védekezés szüli a jó támadást és ez ma be is bizonyosodott. Gratulálok az Újpest csapatának is, egész szezonban remekül játszottak, sajnálom, hogy az elődöntőben kellett velük találkoznunk, de ez semmit nem vesz le az érdemeikből, remélem jövőre feljutnak a Piros csoportba és sikerül egy jó csapatot összerakniuk.

Vendég edző nyilatkozata
Surmann Gábor : Mindenek előtt gratulálok a Kaszásoknak és emelem kalapom azon edzői előtt, hisz akármivel próbálkoztunk, ma a játék és az emberi (alázat, akarat, szerénység, tisztelet, bátorság, bajtársiasság stb) tényezők minden szegmensében felülmúltak bennünket, és azt gondolom hogy ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Gratulálok továbbá Sárosi Bulcsúnak is, aki egy nagyon jó és győztes mentalitású csapatot rakott össze többedmagával. Nekem ez a vereség most fáj, vagyis annak a “hogyanja”legfőképpen...gyakorlatilag bátyám és én is simán játszhattunk volna. De ha már így alakult akkor örülök hogy az Óbudai Kaszások egyesület atyjának, Török Feri bácsinak megadatott ez az élmény hogy az általa létrehozott és folyamatosan fejlődő klub eljutott a piros csoportig. Magunk részét nézve...cserben hagyva érzem/érezzük magunkat, ami azért fájó mert ennek a legkisebb előjele sem volt tapasztalható. Persze ez is a mi csapatunk, a felelősség azonban az enyém, úgy néz ki én hibáztam sajnos be kell ismerjem...én adtam a nevem mindenhez és mindenkihez, az ezzel együtt járó kellemetlen következményeket jogosan hordanom kell. Gratulálok még egyszer ellenfelünknek, mi pedig igyekszünk méltósággal befejezni a szezont. Végezetül köszönöm a stábomnak az áldozatos munkájukat, akik “non stop” ezzel a derbivel foglalkoztak, háttérbe szorítva mindent.


Dobástérkép
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
72%
61%
2p ktáv.
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
38%
30%
3p táv.
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
43%
27%
1p bünt.
Óbudai Kaszások
Újpest-MT
74%
73%
Óbudai Kaszások Újpest-MT
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 9 10
Lepattanó 38 28
Gólpassz 23 18
Fault 22 24
VAL 150 96
Statisztika
Óbudai Kaszások
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Varga

Dániel Géza
X 27 8 9 89 1 3 33 2 2 100 11 14 79 3 5 60 4 1 5 0 0 4 4 0 0 0 31 33 0

Puszta

Dávid Csaba
X 14 4 6 67 1 3 33 1 3 33 6 12 50 1 1 100 4 1 5 4 0 1 2 3 0 1 22 28 0

Horváth

Márton
X 10 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 2 4 50 5 5 10 0 0 4 3 2 1 0 22 27 0

Rosemond

Steve
X 18 2 4 50 2 3 67 2 3 67 6 10 60 4 4 100 3 0 3 1 2 4 8 8 0 0 32 26 0

Bencsik

Barnabás Boldizsár
X 10 1 3 33 0 0 0 1 2 50 2 5 40 5 7 71 3 0 3 0 2 2 5 1 0 1 12 25 0

Vámos

László
4 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 2 2 100 3 1 4 0 2 1 2 5 0 0 9 19 0

Kovács

Barnabás
6 2 2 100 1 3 33 0 4 0 3 9 33 0 0 0 4 0 4 2 1 0 0 2 1 0 8 15 0

Vas-Teplán

Miklós
9 0 0 0 0 0 0 3 3 100 3 3 100 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 0 0 0 11 14 0

Bea

Gergely
2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 2 0 0 3 8 0

Hegedüs

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Safranka

Márton
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0

Konta

Zalán Máté
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 1 0 0 0 0 0 1 0
Összesen 5 100 23 32 72 5 13 38 9 21 43 37 66 56 17 23 74 30 8 38 7 9 22 24 23 2 2 150 200
Újpest-MT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Horváth

Ákos
X 18 0 1 0 1 2 50 4 6 67 5 9 56 4 4 100 4 0 4 0 0 3 4 5 0 0 27 31 0

Ivosev

Tamás
X 6 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 4 4 100 8 3 11 3 1 3 4 0 1 1 17 30 0

Horváth

Kristóf István
X 11 3 4 75 1 2 50 1 4 25 5 10 50 0 1 0 0 0 0 0 2 2 2 5 0 0 10 28 0

Mészáros

Bence
X 9 3 3 100 0 2 0 0 2 0 3 7 43 3 3 100 0 0 0 0 1 1 4 3 0 0 11 21 0

Pollák

Árpád
X 11 1 1 100 1 1 100 2 7 29 4 9 44 1 2 50 0 0 0 0 1 5 1 1 0 0 6 19 0

Kelemen

Balázs
5 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 1 2 50 2 0 2 1 1 3 2 1 0 0 7 16 0

Micev

Nikola
5 1 4 25 0 0 0 1 2 50 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 1 2 15 0

Csaba

György
2 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 0 0 0 0 2 0 1 0 1 0 -1 13 0

Nagy

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 4 2 6 1 1 0 1 2 0 0 6 8 0

Ondima

Olivér
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 0 2 7 0

Peringer

Balázs
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 2 50 1 1 2 0 1 3 2 0 0 0 7 6 0

Varga

Balázs Péter
2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 0 0 0 2 6 0
Összesen 5 74 14 23 61 3 10 30 8 30 27 25 63 40 16 22 73 21 7 28 6 10 24 22 18 2 2 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek